A hegyek színes útjain

Tátra...2017 óta másként dobban meg a szívem, ha ezt a szót hallom. Tátra...2017 óta minden évben vágyakozva várom a napot, amikor újra találkozunk. Amikor először voltam, nem gondoltam, hogy ilyen mélységű kapcsolódás alakul majd ki e csodálatos hegységgel. Aztán jött a második, majd a harmadik út és 2020-tól már intenzívebb szintre váltott e kapcsolat, hisz már nem csak pár napot, hanem egybefüggő heteket volt lehetőségem eltölteni útjain. Az első külföldi versenyem (Tatranská Šelma Vertical, 2018) és első külföldi ultrám (Tatranská Šelma Ultra, 2019) is a Magas-Tátra jegyzi, de még az első külföldi százasom (Ultra Janosik - Legenda, 2020), sőt, az utolsó külföldi versenyem (Bieg Ultra Granią Tatr, 2023) helyszínét is Ő adta. No, meg az egyetlen külföldi teljesítménytúrám is itt történt (Magas-Tátrai átkelés, 2024). Számtalan tátrai edzés és ezekhez kapcsolódó írásom született az elmúlt években - ezek sorrendben: 2018; 2019; 2020 prológ; 2020 epilóg; 2021; 2022 - így szerintem írhatom, erős szenvedély fűz a Tátrához (ebbe beletartozik a Magas-Tátra szlovák és lengyel oldala, a Bélai-Tátra és Nyugati-Tátra).

Idén úgy volt, hogy a költözés és felújítás költségei miatt nem fogok tudni kijutni, ám május közepén mégis akként alakult, hogy július végén nettó nyolc napra újra ott találhattam magam, ahol tavaly abbahagytam. 2023 óta a lengyel oldallal kezdtem el ismerkedésem, hisz 2017-2022 között a szlovák oldal összes turista jelzéssel ellátott csúcsán, hágóján és majdnem minden átkötő útján jártam. A Lengyel-Tátráról viszont vajmi keveset tudtam, azt is csak felszínesen olvasott információk szintjén. A 2023-as Bieg Ultra Granią Tatr ("Tátra gerincein") 70 kilométeres verseny miatt hirtelen becsöppentem a sűrűjébe, fogalmam sem volt róla hol járok, hová tartok. Aztán 2024-ben már

azzal a céllal érkeztem, hogy szomszédjához mért alapossággal, méltó módon megismerkedjek a Lengyel-Tátra minden részletével, megtapasztaljam útjait, meglássam szépségeit, megérezzem nehézségeit.

Tavaly aztán komolyabban megfogalmazódott bennem, hogy szeretném megcsinálni a legendás Sas-utat (Orla Perć), így ennek tudatában válogattam össze a felkészüléshez nehézségben passzoló utakat (ennek megítéléséhez segítség lehet ez, az útvonalakat bemutató, nehézséget 1-5 csillaggal jelölő lengyel oldal vagy ez a magyar kiadvány, ami a leírás mellett nehézség szerint T0-T6 között kategorizál). 

A Mennyország kapujában - a Magas-Tátra lengyel vonulatának ölelő zordsága (Északi-Gárnát-csúcs/Skrajny Granat; 2025.08.01.)

A korábbi évekhez hasonlóan, némiképp kiegészítve az alábbi öt alapvetéssel terveztem az edzéseim:

1. Minden utat úgy kell befejezni, hogy visszaérve bőven maradjon mentális és fizikai tartalék 

Ez a gyakorlatban mit jelent? Egymást követő napokra nem mérek nehéz/hosszú (ez esetben a hosszú 20 kilométer/1500m+ feletti utakat jelent) edzéseket, ugyanis nem lehet cél a fizikai/mentális kifáradás, hisz a fáradtságból adódó figyelmetlenség vagy koncentrációhiány akár végzetes lehet. 

És ez nem túldramatizálás, hanem a józanész földre vetett két erős lába. Ha valahol igaz, hogy kizárólag józan gondolkodással lehet útjára lépni, akkor a Tátra pontosan az. Itt nincs helye hősködésnek,"majdénmegmutatom"-nak. Csak tiszteletnek és alázatnak. 

Úgy kell visszaérni, hogy örömmel konstatáljam: "ez nagyon jó volt, még bőven bírtam volna menni". Ha nem ekként történik, akkor el kell gondolkodni, biztosan jól lőttem-e be a célom? Eddig azt hiszem sikerrel vettem az akadályt, mert menet közben jól szoktam haladni és visszaérve sem tapasztalok komolyabb fáradtságot. Ehhez persze ismerni kell a valós teherbírást, hogy megfelelően alá tudjak kalibrálni. És persze ne vigyen el a "most vagyok itt, most kell sokat menni" hamis tettvágya, ami 2020-ban például megtörtént. 

2. Előrejelzés, helyzetfelismerés, gyors és helyes döntés

Őszintén szólva ezt évekig nem vettem igazán komolyan. Az első években komolyabb vihart nem éltem meg a hegyekben, valahogy mindig leértünk, mire bármi jött volna. Na, persze ez azért történt így, mert hegyet jól ismerő társsal mentem, aki pontosan tudta, hogy amint felérünk, körbe nézünk és már indulunk is lefelé. Én akkoriban ezt nem értettem, mert tiszta volt az ég, semmi nem utalt arra, hogy vihar keletkezhet. 2020-ban történt meg először, hogy közelgő felhők miatt visszafordultunk - Kis-Viszóka-csúcs (Vychodná Výsoká) - és bizony nem sokkal azután zivatar lett belőle. 2023-ban a versenyen a Kereszt-nyeregben (Przełęcz Krzyżne) ért utol egy komolyabb zivatar, nem sokon múlt, hogy a TOPR munkatársai nem engedtek tovább az útvonalon. Emlékszem, halálfélelmem volt a csúszós meredeken botladozva.

Ez volt az első alkalom, amikor saját bőrömön tapasztalva bizonyosodhattam meg arról, hogy magashegyen nem vicc a vihar. Nem csak a villámoknak való kitettség, de a menekülés is veszélyes műfaj. Ekkortól kezdtem el igazán komolyan venni az előrejelzés fontosságát. 

Az élet aztán úgy hozta, hogy idén rögtön az első meneten megtörtént, amitől 2023-ban nagyon megijedtem. Július 26-ai hétvégére kifejezetten rossz időt mondtak, különösen a vasárnap-hétfő volt problémás, a szombat délelőttöt viszont stabilnak jelezték. Az látszott, hogy a felhők jönnek-mennek, de nem tűnt úgy, hogy hirtelen vihar alakul majd ki.

Vihar előtti utolsó percek a Magas-Tátra gerincét szemlélve (Krzesanica; 2025.07.26.)

Aznap a vállalhatónak tűnő idő miatt a Vörös-hegyek (Czerwone Wierchy) gerincére mentem, azon belül is a Ciemniak (2095m) - Krzesanica (2122m) - Małołączniak (2096m) - Kopa Kondracka (2005m) volt a célom. Małołączniak felé menet hallottam a távolban morajlást, de mivel a Tatra Skymarathon versenyzői jöttek szembe, ez némiképp megnyugtatott (Tátrában nagyon komolyan veszik a viharveszélyt, megállítják a versenyt, ha olyan a helyzet). Aztán a Małołączniak-ra érve hirtelen odaért...látótávolság nagyon lecsökkent, feltámadt a szél, ömlött az eső és dörgött. Ketten voltak ott rajtam kívül, de egy emberként fordultunk azonnal balra. A táblára éppen csak rá tudtam nézni, viszont fogalmam sem volt, hogy lefordulva hova jutok, pedig tavaly jöttem ezen a Kéken felfelé. Elképesztően ijesztő volt és nagyon féltem. Próbáltam határozott lépésekkel haladni és közben a 2023-as élményre koncentrálni, hogy akkor se történt baj, most sem fog. Sem velem, sem mással. Néha olyan erősen csapódott az eső a szélben, mintha jég lett volna és persze mindenem elázott. 

Vihar utáni mérsékelt kitisztulás a Kéken lefelé (2025.07.26.)

Tanulság? Az előrejelzés nem szentírás. A radar reggel nem jelezte, ahogy az előrejelzés is későbbre (14 óra körült) írta. A viharjelző "alert" sms 12.41-kor érkezett, a vihar viszont 11 körül csapott le a gerincen. A zivatart hozó felhőket kell felismerni és amikor morajlás hallatszik, az elkövetkező kiszállásnál azonnal leindulni. Egy percig sem gondolkodtam azon, hogy az eredetileg eltervezett útvonalat folytatom, igaz, abban a helyzetben szerintem egyetlen épeszű ember sem hozott volna ilyen döntést. A Vörös-hegyeken kitett gerincút vezet, nem egyszer történt már villamcsapás útjain. Nagy szerencsém volt, hogy pont a Małołączniak tetején ért a vihar, ahonnan azonnal el tudtam indulni lefelé. 

3. Magashegyi nyári menetfelszerelés - "jót, s jól" 

A megfelelő felszerelés mindenhol fontos, de mindez magashegyen még hatványozottabban igaz. Én alapvetően futóként öltözve megyek, bár általában leginkább a visszafelé utakat szoktam megfutni vagy az átkötőket/beszálláshoz vezető enyhébb lejtőket/emelkedőket. Ennek megfelelően igyekszem összerakni a felszerelésem,

ne legyen túl sok, túl kevés, ellenben legyen jó minőségű, könnyen és jól használható. 

A cipő az egyik "leg" ebben a kérdésben, nekem már nyolc éve megvan ehhez a tökéletes társam. Idén különösen fontos volt, mert többször mentem vizes-nedves-sáros helyeken, olyan részeken, ahol nagyon kellett a megfelelő tapadás. A Speedgoat 5 ezúttal is tökéletesen teljesített. Nyolc év után az új elem a futózsákom volt. Kíváncsi voltam, hogyan tudok majd belepakolni és a zsebeit kihasználni. Amikor megvettem, akartam róla magyarok által írt tapasztalatokat olvasni, de meglepő mód semmit sem találtam, csak külföldi írásokat, ahol negatív véleményeket kapott számtalan aspektusban. Ez az S/lab Ultra 10-es viszont nekem odakint jócskán megcáfolta ezeket - döbbenetesen jól meg tudtam pakolni, hátul kabát, hosszú felső, póló, iratok, telefon és még simán befért volna egy esőnadrág is - lehet, tényleg megvan az a 10 liter? -, az oldalsó zsebekbe szintén jól elhelyezkedtek dolgok (karszár/kompressziós szár; csősál), elöl a cumis flaskáknál a magammal vitt csokik, cukrok és fényképezőgép megtalálták helyüket. A hátulján lévő picike zsebet pedig mintha csak izofóliára szabták volna. És számomra durva, hogy nem volt kényelmetlen ez a sok minden odabent, mert a régi zsákomat azért éreztem, amikor ilyen szinten kitömtem.

Amikor nyáron is minden meleg ruhára szükség van - menetelés Zawrat felé (2025.07.29.)

Jövőre már csak a kobakot kell jól felszerelni és akkor hű társam lesz a Sas-útra. A kabátok közül a több, mint hétéves Inov-ot vittem, mert jobban magamra tudom húzni, amikor a helyzet kívánja - és ahogy látható fentebb, a helyzet bizony úgy kívánta. Már a zsebénél szakadt, de még mindig hozza, amit kell: hiába áztam alsóneműig a zivatarban, sem a telefonom, sem az irataim, sem a fényképezőm nem ázott be. Védett a széltől, a csapkodó esőcseppektől, hirtelen jött hűvösebbtől.  A kiegészítők közül alapdarab nekem a csősál (leginkább a bélelt változatú), a kompressziós szár (hosszú nadrágot lehet vele csinálni). Jövőre szeretnék majd egy mászó kesztyűt, mert annak többször éreztem hiányát. A másik dolog, ami nem volt nálam, de jövőre mindenképpen viszem, az a hegymászó kobakom. Ez tipikusan az az eszköz, ami látszólag fölösleges, ám ha szükség van rá, életet menthet (ahogy erre már volt többször példa a Tátrában). A lengyel oldalon egyébként nagyon sokan felveszik, zavart is kicsit, hogy nálam nem volt ott.

 4. Otthonosan, de nem "otthon lenni" a hegyekben

Ez általában fő célom minden olyan helyen, amit szeretek, például a Börzsönnyel is pont így voltam a kezdet kezdetén. 

Ismerni akarom minden csúcsát, völgyét, útját, tudni akarom, mikor körbe nézek merre, hol, s mit találok. Ez egyben tiszteletadás, hisz nem csupán letett alak vagyok ormán, hanem ott járva  - ha rövid időre is - részéve válok a hegységnek. Egy apró semmiségeként a nagy egésznek.

Otthonos érzésekkel szeretnék mozogni, de szigorúan vendégként maradva. A Magas-Tátra szlovák oldala 2017-2022 között pontosan ilyen otthonossá vált számomra, egyértelmű volt, hogy a lengyel oldallal sem szeretném másként. Emlékszem 2023-ban mennyire káoszosnak tűnt itt minden!

Amikor a szálak összeérnek - ekkor még fel sem merült, hogy nyolc évvel később a kép jobb teteje-felé lévő Świnica-n leszek (Kapor-csúcs /Koprovský štít/; 2017.08.02.)

Fogalmam sem volt a csúcsokról, völgyekről és úgy egyébként az itteni turistautakról sem. Nehéz volt elképzelni, de idénre összeálltak a részek egésszé, helyükre kerültek bennem a csúcsokhoz tartozó nevek, utak és jelek. 

5. Tapasztalni, tapasztalni tapasztalni

Minél többféle körülmény adódik, annál többféle lehetőség van a tapasztalatszerzésre. Ez persze nem azt jelenti, hogy direkt keresni kell a veszélyt, viszont ha megadatik a szorult helyzet, akkor gyakorolni kell annak kezelését. Ez lehet zivatar, magasság, kitettség, grániton/morzsalékos köveken való haladás, segédeszközökkel ellátott szakasz, csúszásveszély, rossz látási viszonyok, gyakorlatilag bármi, ami magashegyen felmerülhet. Ez egyben mentális edzés, hiszen tudni kell kezelni a fejben keletkező zűrzavart. Meg kell érezni, amikor a cipő orra nem jól kapcsolódik a gránithoz, amikor a talp alatt megcsúszik a talaj, az ujjak nem úgy mozognak a láncokon vagy szimplán a kapaszkodások között egyszer csak megremeg a láb. Vagy pusztán a magasság fojtogató tudata, a kitettség szorongató érzése - kinek mi okoz zavart a fejében.

Amikor átfut az agyadon, hogy csak kikapcsolódni jöttél, de itt akár meg is halhatsz. 

Érdekes, mert valahol ezeket az élményeket keressük odafent - máskülönben megmaradnánk a szelíd völgyek sugárútján - mégis olykor megküzdünk halandó érzéseinkkel. És ez így van jól, már ha megfelelően tudjuk kezelni a keletkező érzelmeinket. 

Meghatározó örömök tavaly a Kápolna-csúcson - (Kápolna-csúcs/Kościelec; 2024.08.20.)

Út a Sas-úthoz 

Tavaly és idén kifejezetten azzal a céllal érkeztem, hogy a Sas-úthoz nehézségben hasonló utakon járva megnézzem, hol tartok a felkészültségben - inkább mentális értelemben véve, mintsem állóképességi szinten.

Ugyanis jól kell tudni kezelni a felmerülő mentális terheléseket - ilyen lehet a magasság, kitettség, rossz időjárási körülmények, megzuhanás és persze a félelem. A félelem, ami elválaszthatatlan kísérője az ilyen típusú kalandoknak.

A fentebb említett oldalak nehézség szerint skáláznak utakat, természetesen a legnehezebbként mindkettőnél a Sas-út említett (két szakasza 5 csillag, egy szakasza 4 csillag/T6-os nehézség). Áttanulmányozva őket, megnéztem miket említenek alatta lévő nehézségi szinten - 4 csillag/T4-T5 -, mert ezek jó betekintést adhatnak a Sas-út nehézségeibe. 

A lengyel skálázás jelentése: "5 csillag: a legnehezebb, rendkívül veszélyes ösvény; veszélyes környezet, gyakori keskeny átjárók, sok hegymászó elem, mindenütt jelenlévő láncok, csatok és létrák;  4 csillag: nehéz útvonal, láncok és csatok használatának jártassága szükséges; nagy szakadék; rövid hegymászó szakaszok" (forrás)

 A magyar skálázás jelentése: "T6: igen nehéz tátrai út, T5: jelzett, de kitett mászás; T4: nehéz tátrai út" (forrás) 

• Świnica a Zawrat felől - 4 csillag/T5 (2025.07.29. - rossz látási viszonyokkal, csúszós, nedves elemekkel, egyedül az útvonalon - nem sokat láttam magam körött, de nem érződött nehéznek);
• Vadorzó-hágó (Mięguszowiecką Przełęcz pod Chłopkiem) - 4 csillag/T5 - (2024.08.13. - napos, száraz időben, reggel, zsúfoltság nélkül - izgalmasan kitett útvonal, adrenalinlöket); 
• Kápolna-csúcs (Kościelec) - 4 csillag/T4  (2024.08.20. - napos, száraz időben, reggel, zsúfoltság nélkül - a tetején a felkapaszkodás izgalmas, egyébként nyugis);
• Rysy északról - 3 csillag/T5 (2024.08.10. - változóan felhős, száraz időben, oda-vissza nagy forgalommal - a zsúfoltság miatt érződött balesetveszélyesnek, egyébként haladós); 
• Zawrat - 4 csillag/nem említett (2024.08.10. - felhős, nedves körülmények, nagyon zsúfoltan; 2025.07.29. - rossz látási viszonyokkal, csúszós, nedves elemekkel, két személy mögött haladva - mindkét alkalommal darabos volt a beragadások miatt, ezért nem esett annyira jól)Pillanatképek a mászásokból - Vadorzó-hágó, Rysy, Kápolna-csúcs, Świnica (balról-jobbra, fentről)

Korábbi szlovák útvonalaim, amik a magyar skála szerint T4-es nehézséget kaptak:

• Fehértavi-csúcs (Jahňací štít) - T4 (2021.08.16. - nem volt nehéz)
• Rovátka (Sedlo Prielom) - T4 (2020.08.29.; 2022.08.26. - nem érződött nehéznek egyik alkalommal sem)
• Vörös-torony-hágó (Priečne sedlo) - T4 (2020.08.11. - nekem ez volt az első a nehezebb utak közül, izgalmas volt, de nem nehéz)

Pillanatképek a mászásokból - Fehértavi-csúcs, Rovátka 2020, Rovátka 2021, Vörös-torony-hágó (balról-jobbra, fentről)

Gyakorlatilag nem maradt más hátra, mintsem megnézni a Sas-út valamely etapját. Mivel a leírások a Gránátokat (Granaty) említik a legkönnyebb résznek, ezért egyértelműnek tűnt, hogy elsőként ott a helyem. Eredetileg a Fekete jelzésen haladó Kulczyński-vályúban (Żleb kulczyńskiego) szerettem volna felmászni a Pirosra, de úgy jobbnak éreztem, ha a Zöldet választom a Déli-Gránát-csúcsig (Zadni Granat, 2240m). Ez tipikusan az "alálövés" esete volt, de a hegyekben pláne igyekszem a megérzéseim szerint cselekedni. Így az első utam végül a Gąsienica-Fekete-tó (Czarny Staw Gąsienicowy) felől vezető Kék (Zawrat felé megy) - Sárga - (Zerge-csorba/Kozia Przełęcz felé megy), majd Zöld jelzéssel értem el a csúcsot, egyben a Sas-út Pirosát. 

Felérve egy pillanatig úgy éreztem magam, mintha a világ tetején álltam volna.

"A világ tetején" - életemben először a Sas-úton (Déli-Gránát-csúcs/Zadni Granat, háttérben végig az útvonal 2025.08.01.)

Ilyen, amikor az ember kezdetben csak legyint valamire, hogy "ááá, ez tőlem távol van" , majd eljut a "hú, egyszer de jó lenne..." gondolatáig, végül az "ezt meg szeretném csinálni!" érzésénél köt ki. És onnantól a vágyat semmilyen odavezető akadály nem veri ki a fejéből.

Pontosan ezek futottak át az agyamon a Gránátokon járva. Annyira erősnek éreztem magam aznap, ami bizonyossá tette, hogy  jövő augusztusban  - ha az égiek is úgy akarják - a Sas-út kihívásához felnőve érkezzek meg. Ennyire biztos ebben még egyik tátrai utamon sem voltam, mint ezen a minden szempontból ideális pénteki napon.

Általában motoszkált bennem egyfajta kétely és bizonytalanság, de ennyi év után most tényleg biztosnak érzem ehhez a fejem, a kezem és a lábaim. Mivel egyedül, magamra utalva megyek ezeken az utakon, így elemi fontosságú minden egyes mérföldkő, ami a biztosabb magashegyi énemhez vezet.

Az idei kintlét kifejezetten sokat adott ehhez a folyamathoz. Kezdésként rögtön nyakamba kaptam egy vihart, aminek köszönhetően megtapasztaltam, hogy képes vagyok necces helyzetben is összeszedett maradni, gyorsan, de helyzethez illően dönteni és megfelelő reakcióval cselekedni. A második menetemen a Świnica felé kifejezetten rossz idő volt, gyenge látási viszonyokkal, vizes és csúszós kövekkel, segédeszközökkel, folyamatos nedvességgel, hideggel, pajkos csobogások helyett nyomasztónak érződő suhogásokkal. Ettől az élménytől szintén nagyon sokat kaptam, hisz megmutatta, képes vagyok nyomasztóbbnak ható körülmények között is egyben tartani a gondolataim, jól pakolni és jókor használni a nálam lévő felszerelésem, megtanulni értékelni azokat a dolgokat, amiket a természet akkor és ott felkínál nekem - legyen az egy jó fogás a kövön, stabilitás a talp alatt vagy a felhők között kibukkanó hegycsúcs.

A Tátra ajándéka - az első "tiszta" pillanat aznap a Świnica-ról ereszkedés közben (2025.07.29.)

Amikor egyedül megy az ember magashegyi "futúrákra" (futó etapokat tartalmazó túrák), akkor felkészültnek kell lennie minden lehetséges helyzetre, elvégre hiába lehetnek segítőkész emberek ugyanazon úton, mégiscsak kizárólag saját vállát nyomja a menet terhe. Egy percre sem lehet ráterhelni felelősséget másokra, sem  pihentetésként elmélázni.

Mély koncentráció, folyamatos figyelem, fáradhatatlan öngondoskodás, előrelátás, helyzetértékelés és végtelen kitartás - ez mind társa a "magányos" vándornak. De a felkészülteknek nem csupán kemény munka a jussa, hanem egy csodálatos utazás, mely  a hegyek és az egyén bensője közötti meghitt találkozásokat nyújtja. 

A vágyaim kapuja - Zawrat és a Sas-út első fele (2025.08.01.)

Azt hiszem ezzel mindent elmondtam, amit a Lengyel-Tátrától 2025 nyarán kaphattam (számokat nézve egyébként hat nap alatt 102 kilométer és 7710 méter pozitív szint jött össze). Jövőre pedig remélem ott állhatok életem legvadabb tátrai kalandjának kapujában, a Zawrat köves hágójában.