A hegyek színes útjain

Janek Noémi futóblogja

Retrospektív: Magas-Tátra avagy hat nap a Mennyországban

dscn9858.JPG2018 végéhez közeledve még meg szeretnék emlékezni arról a hat csodálatos napról, amit idén a Magas-Tátrában tölthettem el. Ebben az évben különösen sok szép nap volt a futással összefüggésben, de mégis ez a hat nap különleges helyet foglal el a szívemben. Ha a Naszályra azt mondom, hogy szerelem, akkor a Magas-Tátra a vad szenvedélyt testesíti meg számomra. Ez már a második év volt, hogy több napot is eltölthettem itt és azóta sem tudok betelni csodálatával. Nagyon remélem, hogy 2019-ben még több jut majd belőle, hiszen azt az erőt, amit a hegyektől kapok nem sok minden tudja megadni. Sok szép hely van, ahol még nem jártam, de bárhogy is legyen, a Magas-Tátra számára mindig külön hely lesz bennem.

1. nap a Mennyországban – Štrbské Pleso - Popradské Pleso

Délután érkeztünk meg a szállásra, így nyitófutást mindenképpen terveztem az első napra. Tavaly még csak a Csorba-tó köré merészkedtem helyismeret hiányában, immáron pedig már egy 10km-es kört terveztem a Magisztrálén (Tatranská magistrála) a Csorba-tó – Poprádi-tó között. Elég sokan voltak ezen a részen mivel késő délután volt, így kerülgetni kellett az embereket és persze szaporán nézni a lábam elé, mert azért ez nem egy János-hegy – Normafa közötti körséta annak ellenére, hogy nagyjából a tömeg olyan mértéket öltött. Azt hiszem méltó kezdő akkordja volt ez a hat napig tartó mennyei létnek. A szállás ugyanaz volt, mint egy éve, de másik szobában, ahonnan a kilátás a hegyekre nézett, így láthattam őket minden reggel, minden este...

2. nap a Mennyországban – Slavkovský štít (2452m)

dscn9401.JPGAz első teljes napunkon pályabejárás volt a cél: Nagyszalóki-csúcs (Slavkovský štít) 7km felfele, miközben mászunk 1400m szintet. Kimentünk Ótátrafüredre (Starý Smokovec), ahol a parkolás egy rémálomnak tűnt (tömeg is volt és drága is), de szerencsére sikerült lentebb találnunk egy viszonylag korrekt parkolót. Itt csodával határos módon még hely is jutott nekünk, nagyon úgy fest, hogy az idelátogató turisták nem szeretnek gyalogolni - legalábbis a kocsitól nem. Na, most azt azért tudni kell, hogy Ótátrafüredről Lanovka-ra fel lehet szállni, amit az ide érkező turisták láthatóan szívesen igénybe is vesznek. Valahogy mi nem terveztünk ilyen járatokra szállni és nem csak azért, mert drága. Nem igazán értettem/értem azt a logikát, hogyha valaki a hegyekbe megy, akkor miért felvonóval teszi mindezt? Nem azért jön, hogy odaadja magát a természetnek? Hegynek-völgynek? Fent és lentnek? Nem tudom...mindenesetre mi a testünket választottuk eszközül az útra. Hatalmas lelkesedéssel vágtam neki, hiszen egy éve volt már annak, hogy ilyen helyen jártam. dscn9391.JPGMég szép, hogy alig vártam az indulást! Nem volt annyira meleg, mint egy éve a Krivánon (az kegyetlen volt ilyen szempontból), de azért ahol a nap kisütött, ott éreztük, hogy bizony nyár van. Az út eleje kevesebb izgalmat rejtett, sajnos a fenyős csupán maradványaiban keretezte utunkat. Nagy kár ezért a részért, mert biztosan gyönyörű volt, amíg a fenyők pompáztak végig az alsóbb részeken. Haladtunk fölfelé, volt idő nézelődni, kellemesen gyors tempóban menni és élvezni a hegyek adta nyugalmat és békét. Viszonylag hamar fel is értünk a csúcsra, ahol lényegesen kevesebb ember volt, mint előtte évben bármely magaslaton, ahol jártunk. A kilátást viszont nagyban akadályozta a ködfelhő, ami rátelepedett az egész csúcsra, így ritka pillanat volt, amikor ténylegesen láthattunk is valamit a környező táj szépségéből. Érdekes élményként tapasztaltuk, hogy fent nagyon sok bogár/rovar repkedett, "dünnyögött" az ember fülébe, tényleg folyamatosan ott voltak, pedig még ételt sem vettünk elő (mondjuk nem is vittünk igazából semmi hasznosíthatót magunkkal - folyadékot se eleget!!!). Volt olyan időszak a csúcson, amikor csak mi voltunk fent, így kicsit több időt töltöttünk a magasban gyönyörködve, mint ahogy eredetileg terveztük. Tudom, hogy a hegy csúcsa nem arra való, hogy az ember piknikezzen fent, de azért jó volt kicsit szétnézni a fenti világban. Óhatatlanul elmerengtem a másnapon...hát igen, itt fel kell jönni még egyszer. Magamban azért bőszen gondolkoztam azon, hogy a következő napon itt nekem tényleg vertikál versenyem lesz vagy mi. Leginkább vagy mi. 

3. nap a Mennyei Pokolban - Slavkovský štít (2452m)

dscn9421.JPGVoltam olyan szerencsés, hogy bejutottam a Tatranská Šelma Vertical verseny első 200 nevezője közé (ráadásul elsőnek), így indulhattam a 7km hosszú, 1400 szintemelkedést tartalmazó pályán fel egészen a Nagyszalóki-csúcsra. Irtózatosan megszívattam magam, mert itt aztán volt kemény mezőny, jöttek a helyi vagányok - szlovákok, lengyelek, csehek – mondanom sem kell, hogy rendesen odakentek a mezőnynek – és persze nekem. A vertikál szép dolog itt nálunk, de köszönőviszonyban sincs azzal, ami odakint várt. Hazudnék, ha azt mondanám élveztem minden percét (…egy percét). Erről a versenyről azt kell még tudni, hogy a szervezők évente egy perccel mindig rövidítik a szintidőt, így idén ez már csak 1 óra 56 perc volt.

Előtte nap ugyebár felmentünk gyalog a csúcsra, amolyan „szokjuk a szántást” jeligével, hiszen egy éve nem jártam magashegyen, szóval nézzük meg mire neveztem be magam. Felmentünk, egészen örültem, hogy jól van, nem lesz gond, van itt erő…ja. Pénteken volt is, hiszen frissen, fitten érkeztünk csütörtök délután, nem volt bennem még se távolság, se szint. Felmentünk szépen, szétnéztünk, kellemes hangulatban elvoltunk, turistáskodtunk. Azért persze érzékeltem, hogy basszus, ez bizony 7km csak felfele…nincs lanka, nincs szerpentin, nincs semmi…van az alsó meredekebb rész, jön a törpefenyős, majd jönnek a kövek…és egyszer eljön a csúcs is. Jaa…hogy ez még nem a csúcs? Értem…az még odébb van, ott a felhők alatt. Na, ezért volt értelme pénteken felmenni, mert a versenyen szembesülni azzal, hogy az a pont, amit fixírozok már egy ideje, az még nem a csúcs, csak egy alatta lévő rész. Szóval megérte pályabejárást tartani.

dscn9403.JPGEstére kicsit beálltak azért a lábaim, úgy éreztem, hogy ez más jellegű szint, mint odahaza például a Prédikálószékre felfele. Azzal a tudattal feküdtem le, hogy atyaég…ezt holnap még egyszer meg kell csinálnom.

Reggel 6 óra…felébredtem és csak egy gondolat járt a fejemben: fáradt vagyok, be van állva mindenem, ezt nem hiszem el…most komolyan oda fel kell mennem? Megint? Ráadásul elvileg versenyzőként? Miről beszélünk??? Feküdtem az ágyban és próbáltam arra gondolni, hogy jó lesz ez vagy legalábbis másképpen lesz jó, de az lesz. Nagyon nem akartam kikelni az ágyból és elindulni, fogalmam sincs mentálisan hogyan tudtam rávenni magam végül erre a második mászásra. Elindultunk Ótátrafüredre a rajthoz, sok-sok ember már kora reggel, ez egy igazi turistaparadicsom. Meleg volt, így ennek megfelelően lengére öltöztem. TANAP-os figura felügyelte a rendet és minden lánynak adott egy cukorkát – emlékezetétől függően többet.

Ide az esélytelenek 100%-os nyugalmával jöhettem p7281771.JPGel, de azért tartottam egy seregszemlét, amit úgy összegeznék, hogy más a mezőny, mint amit a hazai versenyeken láthatok. Itt se sokan készültek persze zsákkal, rajtam természetesen ott volt. Nem bántam, mert nem ezen múlt a versenyem. Alapvetően ebben az időszakban nem voltam a csúcsformámhoz közel sem, ezt pontosan tudtam is magamról, így nem voltak illúzióim. Ettől függetlenül reméltem egy tisztességes helytállást, ahol esetleg még futni is sikerül legalább a pálya egy részén. Eljött a rajt, nekiindultunk, a profik kilőttek gyakorlatilag. A pálya durván első 2 km-e még (relatíve) könnyebb terepen zajlott, folyamatosan emelkedve a borzasztó látványt nyújtó tönkre vágott fenyők között. Megint megállapítottam, hogy egykoron nagyon szép út lehetett ez a szakasz, most kevésbé. Szerencsére egy felhő eltakarta a napot, így legalább a melegtől nem szenvedtem sokat. Éreztem, hogy ez nem az a nap, nem az a hely, nem az az idő…elengedtem a versenyt elég hamar. Próbáltam keresni a helyem a mezőnyben, felvenni egy ritmust, de nem igazán találtam magam. Aztán elértünk egy kilátópontot, ahol magamra öntöttem egy pohár vizet, amolyan ébresztő! jelleggel és másztam tovább.

Új szakasz érkezett, hiszen itt már a törpefenyők és a nagy kövek uralták a terepet. Az állapotomat egy dologgal szemléltetném: egyszer csak hangokat kezdtem el hallani, amik olyanok voltak, mint a sövényvágó. Na, mondom TANAPosok is most tudnak törpefenyőt vágni (!!!), hát mik történnek itt? Megyek, húzom magam az egyre nagyobb köveken felfele, majd ráeszmélek: basszus…ez egy drón! Hát körülbelül ilyen érzés volt a táv felénél járni. Ezt követően már nem akartam semmit, csak feljutni a csúcsra…csak húzni, menni felfelé. Itt nagyon mélyre kerültem, gyakorlatilag leültem volna szívem szerint azt mondván, hogy elég volt! Ilyet viszont nem img_9243.JPGcsinálunk sem itthon, a csodás Tátrában meg főleg nem… amit főztél, azt megeszed, de úgy istenesen. Nagyon nehéz volt haladni, egyre hűvösebb is lett az idő, gyakorlatilag felhőből-felhőbe, ködből-ködbe jártunk és már az eső is itt-ott elkezdett esni. Az egyetlen gondolat a fejemben az volt, hogy csak érjek fel…csak jussak oda a kereszthez és vége. Ezzel együtt persze az a gondolat is jött, hogy aha…vége…ja, persze a felfelének igen, de a lefele se könnyebb és az is 7km lesz…mindegy, csak érjünk fel. 

Elértem a csúcstól még nagyjából egy kilométerre lévő magaslatot, majd kanyar balra és most már irány a cél. Azt láttam, hogy az időmről nincs mit beszélni, mert ez nonsense lesz, de a szintidő legalább még bőven meglesz. Aztán eljött a csúcs közeli állapot…hangok, emberekdscn9419.JPG és célkapu fent a Nagyszalóki-csúcson. 1:43:19. Felértem. Úristen. Kezembe nyomtak egy aloe verás italt, ami akkor mennyei volt…azóta sem szeretem az izét és a darabos állagát, de az valami isteni volt ott fent. Rendeztem soraim és lassan elindultam lefelé, hiszen hideg volt fent (maximum 10 fok körül lehetett, én pedig vizes ujjatlanban, rövid nadrágban voltam, fejemen vizes kendővel). Fáztam is, úgyhogy nekiindultam kocogva lefelé, jóval bátrabban mint egy nappal előtte a bejáráson. Szerencsére volt nálam egy másik kendő (versenykendőm), így a vizeset legalább át tudtam venni és utána a versenypólót is felvettem az ujjatlan helyére. Hihetetlenül örültem, mert egy óriási teher ezzel lement rólam. Felértem. Az időeredményem kispályás, tehát annak azért annyira nem volt mit örülni, de legalább sikerült megcsinálnom úgy, hogy nem spiccen voltam az idővel. Persze, jó lett volna ebben a mezőnyben, egy ilyen pályán jó helyezést elérni, de beláttam persze, hogy ennek nem volt most sok realitása. Kellett ez a verseny ahhoz, hogy megérezzem milyen egy igazi vertikál verseny…ahol tényleg kőkemény szint van a viszonylag rövid távon. Ezt megadta nekem elég rendesen a Tatranská Šelma Vertical. Az esetből persze nem tanultam, mert jövőre a Tatranská Šelma Ultra rajtjában szeretném magamat ott találni (vagy bárhol, de magasabb hegyek versenyén).

4. nap a Mennyországban - Bystré Sedlo (2314m)

dscn9556.JPGÚgy keltem fel végre, hogy hurrá, nyaralunk! Végre nincs teher rajtam! A harmadik napra a Lorenz-hágó volt beütemezve. Valami lazább útvonalat szerettem volna a versenyt követő napra, mert ott bizony kiszenvedtem magam rendesen. Azt hiszem a legjobb választás volt ez az útvonal, hiszen csodálatos helyeken jártunk. Elég sokan indultak neki aznap reggel a S- jelzésnek, ami nem volt különösebben zavaró, hiszen olyan úton haladtunk, amin könnyen lehetett egymást előzni.

dscn9499.JPGNagyon szeretem a völgyekben haladó utakat, hiszen a környező hegyeket remekül meg lehet csodálni és az itt robogó patakok, vízesések pedig gyönyörű összhangját adják a természet vadságának és érintetlenségének. Szemet gyönyörködtető tájban volt részünk. Nem volt kifejezetten hőség sem, bár meleg azért igen, de a nap ritkán bújt elő igazából. Számomra ez azért volt furcsa, mert előtte évben mindkét napon hőségben és napsütésben, tiszta időben voltunk kint (tudom azóta, hogy ez nagyon ritka pillanatok egyike volt, úgyhogy igazán hálás lehetek a Tátrának, hogy első élményemnek olyat adott nekem). Nem volt nehéz terep, ahol vizesebb részen kellett elhaladni, ott láncok segítették a haladást. A hágóhoz közeledve kezdett érdekes lenni a helyzet. Szerencsére az embertömeg a Fátyol-vízesés (Vodopád Skok) környékéig jött velünk, onnan elmaradtak és csak itt-ott lehetett őket utolérni. A láncos szakasz aztán az átkeléshez közeledve egyre dscn9491.JPGjellemzőbb lett és szerencsére itt aztán végképp elhagytunk mindenkit. Nagyon jó érzés volt a hágóhoz érni és érezni azt a pillanatot, amikor dübörög az ember agyában a vér és hirtelen elönti az adrenalin. Nem mondanám kifejezetten nehéznek a Lorenz-hágón történő átkelést, mégis megérezteti az emberrel azt, hogy egy rossz lépés…egy rossz mozdulat…és talán ennyi volt a pályafutás. Mellbevágó, egyben gyönyörű érzés. Átkeltünk és a másik oldalon egy nagyon szép tengerszem fogadott minket a csodás mély kékes-zöld árnyalataival. Csupa kő mindenütt, de mégis eszméletlen szép volt minden. Itt megint elkezdtek gyülekezni a fellegek és gyanúsan viharnak állt az idő. dscn9573.JPGAz egyik oldalon még a kék ég, bárányfelhők, de a másik oldalon már a szürkület és a sötét felhők. Úgy döntöttünk, hogy összekötjük a kellemességeket és megmásszuk az Elülső-Szoliszkó (Predné Solisko) csúcsát, amit a Csorba-tó mellől mindig megcsodálhatunk. Oda is értünk a Lanovka felső állomásához, ám akkor bekövetkezett, amit láthattunk: elkezdett szakadni az eső és dörögni, villámlani. Láthattuk, ahogy a sok felfele menő színes alak egyszer csak mind elindul lefelé a hegyről a felvonó épületéhez. Mi arra jutottunk, hogy akkor itt nekiindulunk lefelé és ezzel a mai etapunkat bezárjuk. Persze a hirtelen jött eső, hirtelen ment is, én pedig arra gondoltam a Lanovka melletti úton, hogy basszus…ezt megfutom itt, ha legközelebb erre járok. Mit nekem Libegő alatti út a Budaiban…ezt meg kell futni itt! Ez fel is került a jövő évi tervek közé, mint egyfajta reggeli edzés – amolyan csak fel a Szoliszkóra.

5. nap a Mennyországban – Rysy (2503m)

dscn9668.JPGAz ötödik napon a Rysy került terítékre. Nagyon sokat olvastam róla, illetve arról, hogy a tipikus tátrai turistacélpontok közül a Krivánt vagy a Rysyt tartják-e nehezebbnek? Megoszlottak a vélemények, a többség inkább a Rysyt említette. Szerintem a Kriván keményebb, bár lehet azért gondolom ezt róla, mert ez volt életem első magashegyi csúcsa és ezért tűnik az első élmény durvábbnak. A meleg sem utolsó szempont az értékelésnél, hiszen tavaly bőven 30 fok felett mentünk felfele a semmilyen növényzetet nem tartalmazó úton. Arról nem is beszélve, hogy órákon át nézheti az ember maga előtt, hogy oda jutok majd nagyjából 2-3 óra múlva. Menjünk csak tovább. Csak egyre fel és fel...Szóval van benne egy lélekölő monotonitás és az érzet, hogy soha nem ér fel az ember. Tehát a Kriván szerintem mentálisan legalábbis keményebb, mint a Rysy. Elindultunk a Magisztrálén (P-) és mentünk szépen egészen a Poprádi-tóig. Onnan még ismert úton haladtunk, hiszen tavaly erre indultunk el a Kapor-csúcs (Kôprovský štít) felé is. Aztán eljött az elágazó és áttértünk a Rysy-re vezető P- jelzésre. Szerpentinen haladt az út és itt is csak ámulni lehetett azon a látképen, ami fogadott minket. dscn9725.JPGAz idő ismételten borús arcát mutatta, nem igazán tűnt úgy, hogy ma szép kilátás várható a csúcsról. Elég sokan döntöttek úgy ettől függetlenül, hogy megmásszák a csúcsot, de ismételten szépen lehetett haladni egymást nem zavarva. Eljött egy láncos szakasz, ahol összetorlódtak az emberek. Itt konkrétan lépcső-szerű részeket is kiépítettek, ami szerintem azon túlmenően, hogy rontja az élményt kicsit még veszélyesebbé is teszi az út ezen részét (és a láncok is). Sokkal szívesebben fogtam meg és bíztam a hegy adta lehetőségekben, így a kövekben, mert természetesebben adta magát, mint az emberek által kiépített vasláncok. Itt magyar szavak is megütötték fülünket, üdvözöltük egymást  jó utat kívánva a hegyre. Elég hamar felértünk a Hunfalvy-hágó alatti menedékházhoz (Chata pod Rysmi), ahol elég sok ember töltekezett éppen. Mi nem álltunk meg, csak a dscn9718.JPGfotók kedvéért, majd mentünk tovább bele a sűrű ködbe. Itt elég szürreális látképet nyújtott egy letámasztott bicikli, a páratlan panorámával bíró színesre mázolt WC bódé, valamint egy kicsit fentebb a tiltólistára tett magassarkú képe. Ha mindez nem lett volna elég, akkor maga a Kaszás is felsejlett egy képen, ami vicces ábrázolásával intette óvatosságra az erre járó turisták seregét ("buď opatrný v horách a buď šťastný" szabad fordításban kb.  légy óvatos a hegyen és akkor boldog leszel). Biztos, ami biztos alapon azért megfogtam kaszáját, hogy érezze, halálosan komolyan veszem. Nem véletlen ez a tábla itt, hiszen a statisztikát látva a Rysy környékén történik talán a legtöbb halálos baleset...igaz, inkább a lengyel oldalán. 

Az ezt követő rész gyönyörű lett volna, ha tiszta idő van, így viszont kicsit zordabb arculatát mutatta meg a hegy. Nem mondom, megvolt ennek a hangulata, így nem zavart, de egyértelművé vált számomra, hogy nem lesz ebből kék eges-bárányfelhős csúcs-fotó. Mentünk felfelé, felértünk, majd mentünk tovább. Elég nehéz volt a haladás, mert sokan jöttek szemből és nagyon szűk volt az út, valamint semmit sem lehetett látni akkora köd volt. A hőmérséklet megint zuhant vagy 10-15 fokot, az emberek lassanként felvették a télidscn9745.JPG szettet. Én hűen kitartottam az ujjatlan-rövid nadrág kombináció mellett, úgy voltam vele, mi a hőséget hagytuk hátra Magyarországon, szóval ide veled, hideg! Jött egy veszélyesebb szakasz a csúcs előtt, ahol nagyon kellett figyelni az útra és persze a fentről jövőkre is. Elég érdekes, hogy míg lentebb láncos szakaszok segítették az egyébként amúgy sem nehéz haladást, itt semmi nem volt, csak a kövek. Ebben a ködös szürkületben a nedves köveken való haladás kifejezetten nehézkesnek tűnt, így volt benne némi izgalom-faktor is a csúcs előtt. Felértünk, megkapaszkodtunk, megcsodáltuk a szlovák-lengyel határt szimbolizáló határkövet. Semmit sem láttunk, gyakorlatilag csak a közelünkben lévő embereket akkora volt a köd. Sajnáltam, mert innen elég messze elláthattunk volna, úgyhogy mindenképpen vissza kell majd jönnöm a kilátásért! A lefele sem volt könnyebb, hiszen csúszott az út és felfele újabb embertömeg készült a csúcsmászásra, így nagyon dscn9766.JPGkellett figyelnünk egymásra. Alapvetően elmondhatom, hogy fokozott figyelemmel voltak az emberek végig a másik felé, nem igazán láttam az ellenkezőjére példát, ami megnyugtató volt. A lefelé szintén jó hangulatban telt, néhol már a nap is kisütött. Imádtam ezt az utat, nagyon élveztem az egészet!

Elég gyorsan visszaértünk a Poprádi-tóhoz és nem tudtuk megállni, hogy ne feküdjünk kicsit ki a kövekre napozni és gyönyörködni. Az örökkévalóság vágya és élménye volt akkor ott bennem. Soha ne legyen ennek vége…a tópart szépsége és ahogy a hegyek körbe ölelték a teret az valami fantasztikus volt. Egyszerűen leírhatatlan ez az élmény még most is. Jöttek, mentek a parton az emberek, de valahogy kizáródott akkor ott minden. A teljes itt és most érzése…semmi nincs ezen a világon más, csak ez a pillanat. Semmi nem létezik más. Beleborzongató. Csodáltam a hegyeket, a kőtömböket, az egész tájat. Ez tényleg egy végtelenül boldog, már-már mennyei öröm volt. Persze ebben benne volt az is, hogy ezt ki kell élveznem, mert jön a másnap, amikor indulni kell. Hiányoztak persze a saját kis „hegyeim”, de ezt a pillanatot nagyon meg akartam örökíteni magamnak magamban. Valahol itt furakodott belém az az érzés az egyik csúcsban gyönyörködve, hogy egyszer még én ott mászni fogok…egyszer még egédscn9817.JPGszen közelről megízlelem a hódítatlan Tátrai gyönyört.

A nap lezárásaként ellátogattunk a Szimbolikus temetőbe, ami kettős érzést váltott ki belőlem: egyfelől elborzasztó, hogy ez a sok ember (és még így is csak egy töredék kapott emléket) mind a Tátra hegyeinek halottja, másfelől pedig csodálatra méltó, hogy aközben haltak meg, amit az életüknél is jobban szerettek…valahogy azt éreztem, hogy én is így szeretnék élni…és meghalni. "A holtaknak emlékül, az élőknek intelmül" - nem véletlen a harangra vésett szöveg....az ember egy parányi semmiség a természethez képest. A Hegy az Úr.  Kicsit ilyen elmerengő hangulatban mentünk tovább és a Z- jelzésen tértünk vissza a Magisztrálé útjára. Nagyon szép útvonal volt ez, egy sebes folyású patakot keresztezve és fenyősön átkelve. Olyannyira megfogott, hogy a másnapi búcsúfutásom is ide terveztem.

6. nap a Mennyországban - Štrbské Pleso - Popradské Pleso

dscn9898.JPGEz már a búcsú napja volt, rövid 10km-es úttal köszöntem el a Tátrától. Reggel korai kelés, fél 7-kor már a megszokott kis hidacska alatt álltam és készültem a búcsúra. Szuper volt, mert alig akadt olyan ember, aki ennyire dscn9891.JPGkorán nekiindult volna a Magisztrálénak, így főleg magam voltam. Természetesen a Poprádi-tónál megálltam gyönyörködni és magamba szívni mindent az utolsó cseppig. Egyedül voltam a Poprádi-tó partján! Biztos, hogy nagyon ritka pillanatok egyike ez is. Az ébredő Tátra vonulatai öleltek körbe a tóparton, hihetetlen boldogság volt ez. Körbe is futottam a tavat a jelzett úton, majd az előtte nap megismert Z- jelzés fenyősén mentem vissza a Magisztrálé becsatlakozásába. Az utolsó percek a Mennyországban...ezt követően útra keltünk a hazai pokoli forróságba (ami egyébként hetekig kitartott).

Azóta eltelt már négy hónap, úgyhogy egyre közelebb kerülünk a jövő évi tátrai tervekhez is…erről majd később, a 2019-es tervek posztjában, de azt állíthatom, hogy a fiók tele van a tervekkel. Addig is a Magas-Tátra kipiheni a szezont és várja, hogy új tavaszra ébredjen.

...és a + kettő, anno még 2017-ben…

Kriván (2495m)

dscn7714.JPG

Életem első élménye magashegyek közelében 2017 nyarán volt. Az első csúcs, amire feljutottam az a „kis” csálé Kriván volt (2495m). Brutális melegben, nulla árnyékkal, minimális folyadékkal.  Mit ne mondjak, jól megszenvedtem azt a 7km felfelét a hőségben. Ráadásul úgy voltam vele (nagy rutinnal ugye), hogy nem kenem le magam, mert ilyen magasságban úgysem lesz olyan meleg és napsütés…mondanom se kell, hogy elég szépen megfogott a nap. Mentálisan szerintem kemény a Kriván, mert végig ott van a csúcs a távolban, ahova felér majd az ember órák után. Lélekölő a menetelés felfelé, ami könnyen kiveszi az ember tartalékait, ha nem elég elkötelezett. Az út felső részén azért komolyabb mászások is akadnak, így itt-ott nagyon oda kellett figyelni, főleg a tömeg miatt. Csodálatos tiszta időben mentünk fel a K- jelzésen, így tényleg rengetegen jöttek a csúcs felé. Azt a pillanatot viszont, amikor a kereszthez felértem a csúcson azt szavakba sem lehet foglalni annyira csodálatos volt. Tömeg volt ugyan fent, de mégis jutott egy talpalatnyi kő a rövid megpihenésre. Fantasztikus volt ott ülni és csak nézni, elmélyülni abba a csodába, ami a hegyeket jellemzi. A lefelé sokkal gyorsabb volt persze, de így is figyelni kellett az ereszkedés bizonyos részeinél a csúszósabb pontok és a tömeg miatt. Kiszomjaztunk konkrétan és ki is szívta az erőnket a nap és a meleg, de megért minden fáradozást.

Koprovsky stít (2363m)

A következő nap Kapor-csúcsé volt (Koprovsky stít), ahova tanulva az dscn8058.JPGelőző napból, már folyadékkal felkészülve mentünk. Sokkal könnyebb útvonalnak tűnt ez, mondhatni egy laza túrának. Elképesztő látványban volt részünk a hegyek között, csodálatos tengerszemek mellett elhaladva. Ámultam-bámultam konkrétan annyira hihetetlen volt számomra az egész környezet. Ráadásul ezen a napon már a meleg sem volt annyira durva (vagy csak megszoktuk), így könnyebb volt a haladás is. Gyönyörű tiszta időnk volt és itt nem volt annyi ember sem, úgyhogy tényleg remek napot adott nekünk a Kapor-csúcs magassága. Talán kicsivel jobban is tetszett, mint az előtti napi út, mert elámultam attól a látképtől, ami fogadott a hegyek között. Még most is emlékszem a szájtátós pillanatokra, ahogy mentünk egyre beljebb és beljebb, majd feljebb...nem hittem a szememnek, hogy ilyen tényleg létezik és nem fotón látom csupán. Ide is biztosan vissza fogok még menni, ráadásul ez futva is egészen jónak tűnt nekem. 

A bejegyzés trackback címe:

https://dangercat.blog.hu/api/trackback/id/tr9114407060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A hegyek színes útjain

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása