Azt hiszem nem is tudnám méltóbb módon "elbúcsúztatni" ezt a blogoldalt, mint ezzel a fantasztikus videóval, ami a Budacsik Films jóvoltából az idei UTH-ról készült. A bónusz pedig, hogy a linkkel megjelenő képkocka pont azt a pillanatnyi érzést mutatja, amiben összesűrítve ott van 15 órányi öröm és…
Mozgalmas hónapot tudhatok ismét a hátam mögött, hiszen sikerült sok minőségi edzés mellett két elég jót is versenyeznem áprilisban. Gyakorlatilag ebben a hónapban terveztem utoljára versenyen indulni az UTH előtt, mert a májust már csak a befelé fordulás jegyében szeretném tölteni, hogy élményekben…
A téli/tavaszi szezonom utolsó versenyének szántam az UltraKék Trail Budai 53 kilométeres, 1810 méter szintet tartalmazó etapját, ami Visegrádról indulva Pesthidegkútra érkezik meg a Pilis- és Visegrádi-hegységen majd a Budai-hegységen átkelve. Az UltraKék versenyeivel már korábban is szemezgettem,…
Nagy örömömre idén ismét megrendezésre került a Libegő Trail, ami minden terepfutó perverz álma: csak fel a Libegő alatti úton a felső állomásig, majd a lépcsősort követve az Erzsébet-kilátóig, ahonnan visszafuthatunk a kiindulási ponthoz a Libegő alá, majd ismét fel ugyanoda, majd megint és újra és…
Idén negyedik alkalommal álltam rajthoz a Pilisi Terepfutók Baráti Köre által szervezett Pilis Trail-en. 2016-ban és 2017-ben a félmaratoni távon (24 km), tavaly pedig a 8-kilátáson (48 km) indultam. A tavalyi verseny mély nyomokat hagyott bennem, ugyanis a nyomokban telet tartalmazó pálya keményen…
A februári időjárás általában érdekes. Nem volt ez másképp idén sem, hiszen voltak hidegek, havas napok, majd pedig a hónap közepén hirtelen betört a tavasz, 10 fok feletti, napos meleggel. A borítóképnek választott kép is jól szimbolizálja ezt a kettősséget, hiszen azon a napon is köd volt az erdő…