A hegyek színes útjain

Vannak olyan versenyek, amik a fizikai megterhelés mellett szinte végig mentális élvezetet és élményt adnak és vannak olyanok, amik rendesen kivesznek az emberből - mind mentálisan, mind fizikailag. Ez utóbbi volt nekem a Téli Margita Terep Maraton idén is, hiszen terep ide vagy oda, gyorsnak tekinthető a pályavezetése - legalábbis nekem. Immáron harmadik alkalommal álltam rajthoz Gödöllő Szabadság terén azzal a céllal, hogy egy közel 40 kilométeres kört megtéve visszatérjek ugyanerre a pontra, lehetőleg gyorsabban, mint egy évvel korábban.

Tavaly éppen kicsúsztam a 3 óra 39 percből, így idén egyértelműen az volt a célom, hogy feljebb kapaszkodjak 3:30 környékére. Azért szeretem ezt a versenyt, mert év elején jól tudom vele mérni, hogy az előző évben befektetett munkám milyen hatásfokkal működik. Tőlem ugyan távolabb állnak az ilyen típusú versenyek - ez alatt értendő a relatíve kisebb szint és sok sík szakasz - ám mégis jól esik olykor egy gyorsabb hosszabb versenyt is beiktatni az egyébként más jellegű edzéseim, versenyeim mellé. Ritkábban futok ilyen tempót 20 kilométer felett, így mindig érdekes megérezni, hogy mit is bírok, amikor úgy igazán odateszem a tempómat. Tavaly kicsit elnehezült az élet 25 km felett, így elég szenvedősen jutottam be a célba, így idén azzal a reménnyel is indultam, hogy ez másképpen lesz. 

Taktikai tanácskozás egy helyi szakértővel

Abból a praktikus okból is szeretem még ezt a versenyt, hogy hozzám viszonylag közel esik, így a reggeli rajt  ellenére sem kell nagyon korán kelni. Így volt ez ma is, reggel 8 körül már Gödöllő belterére érkeztünk és ismételten megcsodálhattuk az irtózatosan hosszúnak tűnő sort, amibe szerencsére nem nekem kellett beállni a rajtszámért, hanem a túrázóknak a nevezésért. A Téli Margita ugyanis teljesítménytúra is egyben, amire több távon lehet nevezni. Éppen ezért elég nagy tömeg volt a rajt helyszínén, így szinte felüdülés volt kimenni az egyébként nem vészesen hűvös időbe. Egészen sokan összejöttünk a maratoni távra, így közös erővel indultunk a rajt helyszínére, aminek közvetlenül a HÉV megállónál található gyalogos lámpa ad helyet. Ez ma az a verseny volt, ahol mindenképpen előre terveztem állni, hiszen tudtam, hogy itt aztán végképp gyorsan kell kezdeni, mert az első cirka 4-5 kilométer az bizony a 3-as főút útvonalán halad Máriabesnyő templomáig. Attól függetlenül, hogy nem a szívem csücske az aszfaltszaggatás, mégis jól esett megindulni a férfi élmezőny mögött és 4-4.30-as tempóban megtolni ezt az első szakaszt. Már a bemelegítő kocogásnál éreztem, hogy jó erőben vagyok, így számítottam is rá, hogy a gyors kezdés nem fog nagy gondot okozni. Tavaly szerintem a frissítést kicsit eltaktikáztam, ennek is köszönhető volt a drasztikus "megcsappanás", most erre kicsit jobban akartam figyelni. Itt elég jól tudtam előzgetni is, illetve együtt menni erős férfi versenyzőkkel, ami mindig egy plusz löketet ad - legalábbis, amikor erősnek érzem magam. 

Máriabesnyő után letértünk az aszfaltról és rákanyarodtunk a P- jelzésre, amin gyakorlatilag a Margitán található kilátó utánig haladtunk. Ezt az egész szakaszt nagyon élveztem, magamhoz képest kifejezetten gyors tempót diktáltam és elég jól is éreztem magam. A túrázók nagy része előzékenyen elengedett minket, úgyhogy ezúton is hálás köszönet ezért az odafigyelésért és persze a nagyon kedves buzdító szavakért is! A terep ezen a szakaszon néhol jeges foltokat ugyan tartalmazott, de nem volt akadályozó, inkább a sáros részeken lehetett nehezebben haladni, főleg, mert szegény Challenger 4-es cipőm bár a kihívásokat kedveli, ám mégsem rajong annyira a saras terepviszonyokért. Szeretek gyorsan kezdeni ugyebár, de azt nem gondoltam volna, hogy 46 perc körül behúzom az első 10 kilométeres szakaszt. Ennek persze egyrészt örültem, másrészt gondolkodtam azon, hogy vajon nem lesz-e kihatással ez az elkövetkező 30 kilométerre? Az egyik férfi versenyzőtárs mellém ért, akivel megbeszéltük, hogy melyikünk milyen célidőért jött ma, emellett megkérdezte tulajdonképpen, hogy milyen "taktikával" futok most - fokozatos gyorsulással vagy azonos pulzussal. Gondolkodtam magamban, hogy most erre mit lehet, mit "illik" mondani, ha én amúgy baromira "amatőr" módon nem foglalkozom ezekkel a számomra nem igazán fontos kérdésekkel, hanem érzésre futom, amit bírok. Végül maradtam ennél a válasznál, hiszen tényleg így van, nem izgat különösebben se a pulzuskontrollos futás, se az egyéb taktikai megfontolások. Egy dolgot szeretek csinálni: gyorsan kezdeni és amennyire tudom, ezt megtartani, vagyis alapvetően futni szeretek és ezzel foglalkozni útközben, illetve a tájban való gyönyörködéssel vagy a terep kihívásaival. Nyilván ennek megvan a hátulütője, hisz aki kérdezte, gyönyörűen ellépett tőlem a Margita után és többet nem is láttam, csak a célban. A táv első felét egyértelműen gyorsabban toltam meg, mint az azt követőt, tehát ez is igazi "amatőr" szarvashibának minősülhet, ha úgy vesszük, de én inkább ezt szeretem csinálni, ráadásul nem is nagyon hiszek a "negatív split" jelentőségében különböző terepviszonyokkal bíró terepverseny esetén. 

A Margita kilátó után lévő pont előtt három csodaszép szarvas szökkent elő a fák közül, egyikük pont előttem rohant át az úton, a másik kettő inkább a mögöttem lévő részt találta biztonságosnak, így kikerültek. A lejtő alján lévő EP személyzete meg is jegyezte, hogy majdnem legázoltak az útról a szarvasok. Az ilyen különleges élményekért is lehet nagyon szeretni egy terepversenyt.  Ezt követően jöttek csúszósan sáros szakaszok, amiken kicsit nehezebb volt a haladásom. Az első 20 kilométer 1 óra 42 perc körül lett meg, aminek egyébként nagyon örültem, mert éreztem, hogy jobb lehet ebből, mint tavaly. A féltávnál lévő frissítő után jött az a szakasz, amit harmadszorra sem tudtam megkedvelni sajnos. Ez a S- jelzésű rész egyszerűen túl egyhangú és monotonnak tűnő nekem, sunyin hullámzik az egész, de nem ad indokot a gyaloglásra. Ráadásul itt két EP között eltelik 10 km, szóval hosszú is a többihez képest. Alig vártam már, hogy eljöjjön a K- jelzés, ami a végét jelenti ennek. Itt kezdtem azt érezni, hogy már megint beütött a gyors kezdés...bőven lassabban futottam, már nem nagyon tudtam 5 perces alá vinni a tempómat, így a korábban elhagyott férfi versenyzőtársak közül is kezdtek fel-feljönni rám. Éreztem, hogy nem feltétlen érdemes kapaszkodni utánuk, így szépen maradtam a saját tempómban, ami még így is gyorsabb volt, mint amit egyébként edzésként mennék hasonló körülmények között. 

Eljött a K- aszfaltja, még egy emelkedés, majd a várva várt EP. Innen még egy emelkedés, majd a P háromszögön átvágás egészen a Juharos másik oldalára. Emlékszem, első alkalommal ez végtelenül hosszúnak tűnt nekem, bár akkor nem tudtam igazából, hogy merre járok, így viszonyítási alapom sem volt. Itt érdekes játékot játszott velem az agyam, mert hátra néztem és azt láttam, hogy egy női versenyző bukkant fel mögöttem a máribesnyői vasútmegálló előtti EP-nél. Nem tudtam hirtelen összerakni a képet, mert azt láttam, hogy talán férfi fut mögöttem, de mégis olyan érzetem volt, mintha női versenyző lenne piros zsákkal és rózsaszín sapkával a fején. Még 5 kilométer hátra van, úgyhogy össze kell kapni magam, ha ezt nyerni szeretném - gondoltam magamban. Persze csodát azért nem lehet várni, úgyhogy haladtam tovább olyan 5 perces körüli tempóban és hát a P- jelzésre érve természetesen utolért a futótárs, aki közelről bizony már egyértelműen férfi versenyző volt. Hazudnék, ha azt mondanám nem nyugodtam meg, bár lelkiekben már tervezgettem a sprint befutó mikéntjeit. Persze azzal azért nyugtattam magam, hogy 3 óránál járok és már csak nagyjából 4,5 kilométer van hátra, úgyhogy mindenképpen jót fogok futni, tehát tök mindegy a helyezés, mert az időért jöttem.

Az utcát megfutottam szépen, majd eljött az utolsó EP az Egyetemi erdő mellett. Ez az a pont, ahonnan már csak 3 kilométer a cél. Tekergés az erdőn át, majd eljött a várva-várt vasút felett átívelő felüljáró. Ezen mindig egy élmény átfutni, mert itt szoktam megérezni, hogy megcsináltam. Át a parkon, majd egyszer csak felsejlik az a pont, ahonnan gyakorlatilag elrajtoltam. Néztem az órám és láttam, hogy vészesen közeledik a 3 óra 30 perc...jó, gyerünk, nyomjuk meg a parkot, ne hagyjuk már ezt elveszni! Persze a lámpánál pirosat kaptam, így arra azért várni kellett egy keveset, de a HÉV legalább nem jött, így viszonylag gyorsan be tudtam futni az iskolába. Saját mérésem szerint 3:30:38 lett, de mivel itt kézi időmérés van, így várnom kellett az előttem beérő idejének rögzítésére, ami végül 3:31:05-re csúsztatta a célidőm, de ez már tényleg csak részletkérdés. 

Nagyon elégedett voltam a célban, hiszen pontosan ezért jöttem ma ide. Ismét sikerült közel 10 percet javítanom a tavalyi időmön, ami még mindig nagy örömmel tud eltölteni. Nem görcsölt be ma a vádlim és még a közelében sem voltam, így ez is mindenképpen előrelépés. A frissítésre figyeltem, fogyasztottam a szokásosak közül, amikkel nem volt gond. A tempóm bőven nagyobb volt annál, mint ami komfortos, ezt a felétől kezdődően éreztem, hiszen nem szoktam ilyeneket futni ezen a távon. Elnéztem azokat a férfi versenyzőket, akik előttem futottak bizonyos részeken és arra gondoltam, hogy ők valószínűleg szoktak indulni sík maratonon, mert látszólag nem okozott nekik problémát az 5 perces alatti tempó fenntartása még bőven 30 kilométer felett sem. Én olyan versenyeken nem indulok és nem is tervezek, így alapvetően örülök annak, hogy ezt ki tudom hozni magamból, de nem mondanám, hogy az élvezet-faktor játszotta a mai verseny főszerepét. Oké, egy versenynek nem is feltétlen célja, de azért én szeretem, ha élvezni is tudom a teljesítmény mellett. Szóval ma is megbizonyosodtam arról, hogy olykor-olykor nagyon jó az ilyen "kihajtás", mert baromi sokat lehet ebből nyerni mind mentálisan, mind fizikailag. Azért persze maradok inkább a szintesebb pályák mellett, ahol a terep jobban váltakozik, így a tempó sem ennyire egysíkú gyorsaságot és terhelést követel meg. Nekem ez abszolút komfortzónán kívüli élményt adott ma is, ami meg elengedhetetlen fejlődéshez. 

Mindent egybevetve jó verseny volt idén, elképzelhető, hogy jövőre is tiszteletemet teszem, hogy megtudjam, mit ért a 2019-es évem az edzés szempontjából. Remélem jövőre is kemény lesz, mert az azt jelenti majd, hogy fejlődni tudtam és még gyorsabb tempót menni. Az idő mellett persze örülhettem annak, hogy rajtszámomhoz hű maradhattam, hiszen az abszolút és a korcsoportos női első helyet is elhozhattam magammal.