A hegyek színes útjain

Idén negyedik alkalommal álltam rajthoz a Pilisi Terepfutók Baráti Köre által szervezett Pilis Trail-en. 2016-ban és 2017-ben a félmaratoni távon (24 km), tavaly pedig a 8-kilátáson (48 km) indultam. A tavalyi verseny mély nyomokat hagyott bennem, ugyanis a nyomokban telet tartalmazó pálya keményen megdolgoztatta nem csak testem, hanem idegrendszerem is. Az volt életem első versenykörülmények között futott 42 km feletti távja és bár számtalan ilyen táv volt már mögöttem addigra, mégis a verseny heve miatt talán túlzottan megnyomtam a táv első felét, ami a körülményekkel együttesen ütött vissza a táv felét követően. A leggyengébb pontom akkor egyértelműen a Pilis-tető felé vezető Zöld volt, ami kellő módon megtépázott mentálisan. Éppen ezért idén fejben sokkal jobban felkészült akartam lenni, így rengeteget futottam a Pilisben már ősztől kezdődően. Ennek köszönhetően a Pilis hazai pályámmá is vált és immáron régi ismerősként köszöntött engem.

Nyolc kilátás, 48 kilométer, 1850 m szint - ezt kínálja a Pilis Trail versenyének leghosszabb távja, ami Piliscsaba sportpályájáról indul és oda is tér vissza. 

A verseny hete egészen jól alakult, végre fellélegezhettem kicsit az elmúlt hetek feszített tempója után. Az elmúlt két hétvégén megfutottam az egész pályát két részletben, ami azt gondolom, hogy a verseny szempontjából lényeges volt. Ismertem a pályát, hiszen tavaly is futottam rajta, sőt azóta elég gyakran futom bizonyos részeit edzésként, mégis jó volt egyben újra megélni az egész pályát. Ráadásul mindkét napon rettentő melegnek éreztem az időt, az egyiken el is szomjaztam kicsit, szóval kellőképpen megvolt az edzés keménysége. A tavaly nehéznek érzett részre külön hangsúlyt akartam helyezni az átkeretezés miatt, így pont elszomjazott állapotban futottam meg az akkori edzésem végeként. A sors furcsa fintora, hogy most ezen a részen kaptam szárnyakat és hagytam teljesen magam mögött az addig mögöttem-köröttem-előttem futó háromfős férfibolyt. 

A rajt előtti hangulat

A verseny előtti napon végre rendesen tudtam figyelni a töltekezésre nem úgy, mint a VTM előtt. Elég sokat sikerült enni-inni, már-már úgy éreztem talán túlzottan is. Mindenképpen feltöltött állapotban akartam rajthoz állni, hiszen nem szerencsés kevésbé megtöltött rendszerrel indulni. Nem terveztem túl nagy frissítést menet közben, szóval ezért sem volt mindegy, hogy miként tudok elindulni. Ezen a versenyen még sosem volt igazán meleg, hiszen általában március elején szokott lenni, így kicsit tartottam attól az elmúlt hetek alapján, hogy mi lesz, ha nagyon meleg lesz? Emiatt viszont a folyadékfogyasztást is át kellett gondolnom, mert az elengedhetetlen akkor is, ha az étkezés nem megy jól. 

Reggel korai kelés, hiszen 8 órakor már el is rajtoltunk. Elég jól éreztem magam, ráadásul a Pilisre gondolva nagy kedvet is éreztem a futáshoz, szóval az alaphangulat adott volt egy jó menethez. Ez az érzés a rajthelyszínhez érve sem csökkent, családias hangulat, ismerős arcok és a csodás Pilis - mi kellhet más egy jó szombathoz? Viszonylag kevesen indultunk ezen a távon, alig volt nagyobb a mezőny 40 embernél. Nem különösebben volt zavaró, mert a Vértesben pont ennek ellenkezőjét élhettem meg, ami talán kicsit túl sok is volt a jóból nekem. Ide egyébként teljesen más hangulatban érkeztem és nem csak a megfelelő előzetes felkészülés miatt.

Ütött a 8 - irány a 48

Elrajtoltunk, ami kicsit fura volt, mert ugyan előre akartam állni és el is indultam, de volt egy rövid idő, amíg én mentem legelöl. Na, most azért a férfi versenyzők szoktak kilőni a rajtból még a hosszabb távokon is, így kicsit idétlenül éreztem magam ebben a helyzetben. Kicsivel lassabban is mentem emiatt, bár ez nem tartott soká, hiszen megjelent mellettem egy férfi versenytárs és persze átvette a vezetést. Utca, Klotildliget vasútállomás, majd elértük az erdőt. Múlt szombaton jártam itt és nagyon megszenvedtem ezt a felfelét a melegben. Még gondoltam is, hogy mi lesz itt a versenyen? Semmi nem volt, illetve semmi problémás - szépen futottam felfelé, majd nagyjából a Kék körséta felétől gyalogoltam kicsit és újra futottam. Éreztem, hogy jó formában vagyok, szóval mehetek nyugodtan, nem fog visszaütni. Első EP, Jenga - csippantás, majd irány tovább visszafele. Ezen a kis szakaszon szembe futottunk egymással, úgyhogy mehetett a hajrázás, ami tök jó volt egyébként. Az ezt követő rész gyakorlatilag veretés lefelé a Kék körsétán, majd jön az átkötés a Kék + jelzésre és nagyon röviden a Kékre. Ezt mindig szeretem megfutni, mert a pályavezetés elég jó lendületet ad a Jengához vezető emelkedés után. A Kék kör jelzést ezután viszonylag hosszan követtük, ami egy szántóföld mellett vezet Piliscsév határában. Amolyan igazi tikkasztó hőség-jellege van a helynek, most szerencsére ebből nem sokat éreztem. Nem durva ez a rész egyébként, fel-le hullámzik folyamatosan, amíg le nem ér a Basina alá, a második EP-hez. Itt frissíteni is lett volna lehetőség, nagyjából a 10. kilométer tájékán. Nem terveztem semmit elvenni innen, mert volt még a saját italokból (tea+cola), úgyhogy Pilisszentlélekre ütemeztem a tartalékaim újratöltését. 

A három férfi versenyzőtárs töretlenül jött mögöttem, az emelkedőkön én voltam gyorsabb, de az átkötő részeken rendre feljöttek rám. Basina emelkedője mondhatjuk hogy keményebbnek minősül, így itt nem terveztem futni. Előtte héten iszonyat melegem volt ezen a részen, akkor konkrétan neki kellett vetkőzzek az emelkedőnek úgy megcsapott a napsütés. Most érdekes módon nem éreztem vészesnek, pedig ugyanúgy meleg volt. Felértem a Piros háromszögön, majd jött a Sárga háromszög, ami az emelkedő után megadta a megváltást az újbóli lefelével. Ez nagyon jó rész ismét, a Basina a kilátás miatt, a lejtés meg csak úgy magáért. Sárga körséta, Eszperantó-forrás a két hintájával. A hintákat a múlt heti bejárásomon nem hagytam ki, sőt akkor volt lehetőségem kicsit szétnézni ezen a szép részen. Most csak átrobogtam rajta, még a kutat sem használtam ki (amit legalább ötször kell nyomni ahhoz, hogy vizet adjon!). 

A Sárga kört szerettem volna megfutni, hiszen az edzésen is megfutottam egy héttel előtte, akkor nehogy már a versenyen ne menjen! Sikerült, szépen felértem. Kanyar balra, majd kis lejtés és jött a Sárga kör második áldása, a Sárgára felvezető emelkedő. Fent állt egy férfi a rendezői csapatból és mivel az emelkedő belátható, így eléggé motivált arra, hogy ezt megfussam szépen felfelé. Ez is sikerült, úgyhogy elégedett voltam magammal. Ezt követően tudtam, hogy lassan jön a Piroson a vízmosás, amiről tudtam, hogy nem érdemes erőltetni, így az addig vezető részen haladtam tovább futva. Elértem az aljába és átváltottam gyaloglásra. Edzésként itt kétszer is elhaladtam az elmúlt két hétben, ráadásul a télen is jártam itt egy emlékezetes futásomon, amikor bőven bokáig érő hó borította ezt a részt (januári hónapértékelő borítóképe). Itt rögtön bejött a Zöld+ és a sajnálatos módon kimaradt Kémény-sziklához vezető Zöld háromszög. Tényleg sajnáltam, hogy kimarad ez a rész, mert érdemes lemenni a kilátásért, de ez most így alakult. Itt elment mellettem mindhárom férfi versenytárs és magam maradtam a Klastrompusztára vezető Sárgán. Jó kis technikás lefele, szeretek itt futni.

Klastrompuszta a szokásos arcát mutatta: emberek elvétve a vendéglátóhely közelében, egy-egy autó az aszfalton. Szerencsére nem annyira hosszú az aszfalt, de azért menni kell rajta egy darabon míg elérjük a kanyart. Ha valami sunyin hullámzik, akkor a Kék ezen része biztosan. Kicsit lélekölő is tudna lenni, ha az ember első tartalékai fogytán lennének, mert vége az egyik hosszabb emelkedésnek és aztán jön még egy, tán hosszabb. Ezt követően jön csak el a kesztölci szőlők feletti rét. Itt mindig lehet gyönyörködni a tájban, szerencsére most is olyan állapotban/hangulatban voltam, hogy ezt élvezni tudtam. A nap se sütött nagyon erősen (legalábbis nem éreztem annak), a férfi versenytársak pedig ismét látótérbe kerültek. Jobb kanyar a Zöldre, irány fel a Kétágú-hegy felé. Szeretem ezt a részt, a Sasfészek Vertikál miatt nem egyszer jöttem erre futva, úgyhogy szépen megfutottam az emelkedő kicsivel több, mint a felét. Közben jöttek lefele túrázók/futók a hegyről, köszöngetések, hajrázások oda-vissza. Eléggé motivált, hogy újra látótérbe került a három férfi előttem, így próbáltam velük felvenni a versenyt és egyre közeledni feléjük. Ez volt a másik rész, ami idén módosítást kapott - kimaradt a  jelzetlen szakasz, ami a Zöld háromszögre visz rá. Mindegy, volt helyette nekünk Zöld, szóval futhattunk szépen a Zöld kereszt bekötő útjáig. Itt arra gondoltam, hogy tavaly milyen nehéz volt...nem csak a hó miatt, hanem azért is, mert az akkori végül első helyezett nő itt ment el mellettem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy mentálisan itt engedtem el azt, hogy első legyek azon a versenyen. Egyszerűen azt éreztem nem tudom tartani a tempót még nagyjából 22-23 kilométeren keresztül. Most ennek nyomát sem éreztem, sőt elég jó tempót tudtam menni és lassanként bekúszott a fejembe a frissítőpont gondolata és az is, hogy féltáv! Itt a féltáv!

Sasfészek, bezzeg most üres hintával nem úgy, mint két hete! Irány tovább a lejtőn Pilisszentlélek határához. Ezt a részt is szeretem, a sütőhelyhez sok emlék köt, így mindig jó érzéssel jövök erre (kivéve tavaly, amikor egyszerűen nem ismertem meg a helyszínt annyira kész voltam). Megittam a teám és a colám is, így mindenképpen colát akartam vinni, valamint ásványvizet. A Piros 85 óta esküszöm nagyobb melegben az ásványvízre a cola mellett, úgyhogy a frissítésem most is ezekre épült.  Elvettem két szál ropit és indultam is

tovább a Pilis-nyereg felé. A három korábbi férfi versenytárs közül az egyiket itt hagytam magam mögött, ami azért nekem elég motiváló érzés volt, hiszen erős futókról beszélhetek mindhármuk személyében. Haladtam és készültem az újabb mászásra a nyeregbe. Azt tudtam, hogy ennek az elejét nem érdemes futni, majd csak az aszfalton átkelés után lehet megindulni. Gyorsan felértem a Pilis-nyeregbe, majd jött a Fekete-kő, ahol az elmúlt fél évben rengeteget jártam. Nagyon szeretek edzésként erre futni, úgyhogy most is ez az érzés volt bennem. Felérve a ponthoz megpillantottam a másik két férfi versenytársat és egészen mögéjük értem. Tavaly ez a rész volt a mélypontom, itt gyakorlatilag már a futást se erőltettem nagyon. Jó, a terep elég havas-csúszós, nehéz volt, most meg mondhatjuk, hogy tökéletesen száraz. 

Utolértem a két versenytársat és elmentem mellettük. Az egyikükkel közösen értünk be a Vértesen és előtte a Téli Margitán ő jött fel rám az utolsó durván hat kilométeren. Mondtam nekik, hogy ez azért jobb, mint a Vértes, nekem inkább ez a pályám. Majd elléptem és olyan tempót tudtam futni, hogy magam sem gondoltam volna. Eljött a féltáv utáni mámor és a teljes átszellemülés. Imádtam azt a szakaszt, ahol tavaly nagyjából a síromat kapartam volna a hó alá. Élveztem minden percét a Zöld hullámzásának és a Zöld háromszög is hamar eljött, ami a Pilis-tető közeledtét jelzi. Rét, majd a felfelé a kilátóhoz. Itt is rengeteget futottam az elmúlt hónapokban, úgyhogy nem okozott különösebb nehézséget felmenni. Felértem a jófej pontőrökhöz, majd visszafordultam a cirka négy kilométeres lejtéshez. Elég sokan jöttek felfelé kirándulók, de amint látták, hogy jövök félreálltak és utat engedtek, úgyhogy ez is jó volt. Trézsi-kútnál mindenképpen akartam még tölteni egy kis vizet, ott is előzékenyen félreállt az éppen vizet tölteni készülő nő és utat engedett az üvegem megtöltéséhez. Eljött Pilisszántó és vele együtt egy kevésbé kedvelt szakasz. Nincs úgy baj a Piros ezen részével, mégis valahogy kicsit egyhangú, ráadásul a tűző napon kellően meleg is tud lenni. Most sem volt másképp, szinte kívántam volna itt-ott egy kisebb gyaloglást. Egy dolog járt a fejemben viszont: a Piros 85-ön 44 megtett kilométer után jártam itt és egy métert sem gyalogoltam, pedig durván meleg volt. Most 38 kilométer van a lábamban, miért is kéne gyalogolni? Mire ezt átgondoltam már a balkanyarral fordultam le a Piroson és mentem lefelé, majd hullámoztam a Csévi-nyereg irányába. Itt teljesen magam voltam, se előttem, se mögöttem, se futók, se túrázok. Nem is bántam egyébként, valahogy jó volt magamban megélni az élményt. Elértem a Sárgát és fordultam balra a közös szakaszon. Megittam a colát az üvegemből, mert tudtam, hogy mindjárt itt az utolsó frissítőpont, ahol úgyis tudok még kérni egy keveset. 

Utolsó előtti EP, Pilisszántó határa - itt is nagyon kedves segítők voltak, rögtön töltötték az üvegembe a kért colát. Megbeszéltük, hogy nem tűnök fáradtnak és hát valóban nem is vagyok az, sőt élveztem az egész utat, mert imádom a Pilist. Ezzel a jó érzéssel távolodtam el az utolsó szakasz irányába. Kicsit gyalogoltam az emelkedőn, majd felérve futottam egészen a Fehér-hegy aljáig, ami egyben az utolsó emelkedést is jelenti. Mivel tudtam, hogy mire számíthatok, így nem vágott fejbe ez a végső mászás, sőt jó volt ideérni, mert tudtam, hogy innen már

Az utolsó "dugás"  - a cél öröme

gyakorlatilag száguldás van a célba be. Elértem az utolsó EP-t, majd jobbra fordultam a jelzetlenre. El is felejtettem, hogy már tavaly is itt mentünk le és nem a Sárga négyzeten. Leértem az utcára, majd ismét a vasúti sín mellett találtam magam Klotildliget állomásnál. Ránéztem az órára és azt sejtettem, hogy 5 órán belül nem lesz meg, de próbáltam úgy meghúzni a végét, hogy ne túl sokkal csússzak ki. Az aszfalt ugyan annyira nem esett jól, de így is jó tempóban be tudtam húzni a végét. Nagyon jó volt beérni, ráadásul olyan állapotban, hogy igazából tudtam volna tovább is menni.

05:03:51 - 46 perccel jobb, mint tavaly ilyenkor. Oké, akkor havas volt a pálya egy része, plusz két apró módosítás is volt most, de ezek önmagukban nem adnak ki 46 percet. Ráadásul nem éheztem el, nem szomjaztam el, igazából az elfáradás is csak egy kellemes kísérő érzés volt, nem pedig olyan hú, de kihajtottam magam-féle. Teljesen jó állapotban értem be, mintha csak a saját magam kedvére futottam volna egy laza 50-est. Az elmúlt két hosszú versenyemhez képest teljes felüdülés volt nekem ez, mert a Téli Margitán a vége, a Vértesnek pedig az eleje volt elég kemény élmény. Itt nem éltem meg azokhoz hasonlót sem, végig élvezni tudtam fejben és testben is. Benne voltam a jelenben, élveztem minden pillanatát. A tempóm is jó volt annak ellenére, hogy kényelmesnek éreztem. Ilyen az, amikor minden rendben van és nagy kincs ezt megélni hosszabb távon.

Aminek még örültem persze az az volt, hogy a háromfős férfi bolyt magam mögött tudtam végül - otthagytak Klastrompuszta előtt, majd visszaértem rájuk Pilisszentléleknél és végül a Fekete-kő után visszavettem az abszolút 3. helyem, ahonnan elindultam és ahol végül célba értem. Ez ugye azt igazolja vissza, hogy jó taktikával sikerült végigmennem, az előtte lévő töltekezés és az erőbeosztás is jól sikerült. Az egyetlen dolog, amin meglepődtem, hogy nem éreztem melegnek annyira az időt. Oké, meleg volt, de nem olyan durván, mint amit a célban kifejeztek a versenytársak. Pedig nekem aztán nem haverom a kánikula az egyszer biztos, mégsem szenvedtem tőle és nem érzékeltem vészesnek. Valószínű az elmúlt két hétvége megadta az alapot, mert azokon viszont iszonyú forróságként éltem meg a nap sugarait. Még a versenyt követően is élmény volt a focipálya szélén napozni és levezetni az egész versenynap hangulatát.

Mindent egybevetve fantasztikus verseny volt az idei Pilis Trail, minden percét élveztem, szerettem. A női első helynek is örültem persze, de a legnagyobb örömet azért az időeredmény okozta. Azt hiszem méltó módon zárult a március ezzel a hétvégével, jöhet az április, amit ugyanilyen lendülettel folytatok tovább.