A hegyek színes útjain

Márciussal együtt megérkezett a tavasz, némely napon már talán túlzottan is. A természet zöldülő, virágzó arcát láthattam a hónap közepétől, ami még gyönyörűbbé tette az amúgy is csodás erdőt. Ebben a hónapban az edzések mellett három versenyen is indultam, így szinte minden hétvégére kijutott a jóból. Sok remek futásom volt, minőségileg és mennyiségileg is jól sikerült hónapot tudhatok magam mögött. Eljött az első laza öltözetű futás ideje és az is, hogy újra figyeljem az útközben érinthető források/kutak lehetőségét. Szerencsére semmi nem törte meg a lendületet, még az extra munkaterhek sem szegték kedvem és főleg nem szívták le energiám. Mondhatom, hogy a teljes regenerációt adták nekem a hétvégi hosszúk, ezeknek köszönhetően sikerült átvészelnem az egyébként húzós heteket. Így telt a március:

Teljesített távolság: 404.2 km

Összes szint: 12 083 m

Edzésszám: 18

Ezt a hónapot minden szempontból sikerült csúcsra járatnom, hiszen tudtam tartani a heti négy futást, amiből kettő stabilan hosszú terepedzés volt. Az első szombati futásom máris egy pilisi 25 kilométeres körrel kezdődött, ami során alapvetően a korábbi megfázás miatt elmaradt távot teljesítettem. Ezen alkalommal kijutott a döbbenetből, hiszen a Lukács-árok Sárga jelzése konkrétan járhatatlanná vált a fakitermelések során arra járt munkagépek nyomai miatt. Elképesztő mennyiségű sár gyűlt ott össze a keréknyomok mentén, nem is hasonlított a turistaút ahhoz, ahogyan ez korábban kinézett. Sokat jártam erre a nyáron, így pontosan láttam azt a pusztítást, amit a gépek hagytak hátra. Nem tudom  történt-e azóta javulás, mert nem jártam arra ezt követően. Akkor a Sárga jelzés alsó, Dömöshöz közelítő szakasza fel is lett vezetve egy ideiglenesen kialakított részre, mert olyan mértékben járhatatlanná lett a jelzett útvonal. Néhol bokáig süllyedtem az iszapos sárban, amit gyakorlatilag esélytelen volt kikerülni az útvonal felsőbb szakaszán. Az volt nekem furcsa, hogy míg lent gondoskodtak az elkerülő útvonal jelöléséről/tájékoztatásról, addig Dobogókő felől semmilyen figyelemfelkeltő szöveg nem jelezte előre ezt az útminőséget (vagy az én figyelmem kerülte el teljesen). Nekem alapvetően mindegy volt, mert nem ellenségem a sár, de nem gondolnám, hogy egy családi kirándulás akalmával örömteli lenne a szembesülés azzal, ami itt volt. Számomra is döbbenet volt az egyre sűrűsödő sártenger az egyre mélyülő keréknyomokban. Volt olyan része, ahol a cipőm eltűnt a sárban, már szinte azt hittem, hogy le is szedi a lábamról, annyira húzott lefelé. Ezután az edzésen másztam egy Vadálló-kövek-Prédikálószék magaslatot csak a szokás kedvéért, ami egyébként egész tempósra sikerült, hiszen bőven 30 percen belül futottam/másztam meg. Ezt követően a szokásos útvonalon értem fel Dobogókőre, majd mentem le Pilisszentkeresztre. Másnap is 25 kilométeres edzésre indultam, rendhagyó módon Pilisszentlászlóról indulva. Tulajdonképpen a célom az volt ezzel az edzéssel, hogy megfussam a Visegrád-Pap-rét közötti Kék szakaszát. Esős-szürke időben indultam neki a Spartacus-ösvénynek, amit mindig nagy élvezet megfutni. Lementem Visegrádra, majd elértem a lényeghez. Nem véletlen, hogy erre jártam, hiszen az UTH egyik fontos, mondhatnám kritikus szakasza ez. 2017-ben elpusztultam a Visegrád Trail-en a hőség miatt, így elég rossz élményként rögzült bennem ez a szakasz. Nos, tavaly a Szentlászló Trail-en sem tartozott a kedvenceim közé, így arra jutottam, hogy ez nem maradhat meg ekként. Átkeretezésre van szükség, ami azt jelenti, hogy a rossz rögzülést pozitív élményekkel jóvá kell tenni. Meg kell élni azt az élményt, hogy igen, képes vagyok megfutni. Ismerem az egész utat, minden emelkedést, kanyart és pontosan tudom, hogy mi van előttem. Ha edzésen meg tudom futni, akkor versenyen is képes leszek rá. Szóval nem célzat nélkül futottam és fogom is még megfutni. Mivel eddig is kritikus szakasz volt, valószínű 80 km után még neccesebb lehet, ha fejben borulok a korábbi kevésbé jó élmények miatt. Nagyon klassz futás volt egyébként, ráadásul a Pap-rét-Pilisszentlászló közötti úton nem jártam még, így újszerű élmény is kijutott erre a napra.

Ezt követően hét közben a szokásos csömöri reggeli futásaim mellett eljutottam a Pilisbe is, hogy megfussam a Pilisszántó-Pilis-tető-Pilisszántó útvonalat, ami a Pilis Vertikál szempontjából volt jó. Imádom a Pilis-tető és környékét, sokat is futottam erre a télen, úgyhogy élvezettel indultam neki ismét, immáron Pilisszántóról. Az időmmel annyira nem voltam elégedett, bár soha nem futottam olyan jót addig, de elmaradt attól, amit szerettem volna a majdani versenyen. Tulajdonképpen itt felérve engedtem el a március 15-ei Pilis Vertikált, illetve úgy fogalmaznám meg, hogy itt döntöttem el baromira nem fog érdekelni mit futok, csak az, hogy élvezzem, amit csinálok. Az esélytelenek teljes nyugalmával gondoltam rá, főleg ezután a futás a után. 

E hét vasárnapján eljött a hónap első versenye, az Ensport Vértes Terep Maraton Ultra távjával. Erről rengeteget írtam, úgyhogy ismételten nem mennék bele, de az biztos, hogy érdekes verseny volt. A megzuhantság olyan mélységébe kerültem a táv első felén, ami alapján legkevésbé sem számíthattam arra az eredményre, amit végül megfutottam. Szürreális élmény volt abból felállni és gyakorlatilag végig szántani a pálya második felét. Nagyon szép élményként maradt meg bennem mindent egybevetve, de azt hiszem ez volt az első és az utolsó VTM, amint részt vettem. Nem került hozzám annyira közel a Vértes, de örülök, hogy itt is futhattam egy jót, szóval semmiképpen sem bánom. Mindenképpen volt hozzám adott értéke ennek a versenynek, ez pedig mindig értékes dolog. A VTM feltámadása volt a hónap pillanata.

Ezt követő héten egy edzésem volt, mert utána pénteken már a Pilis Vertikálon találtam magam. Ezen a héten is sokat dolgoztam, gyakorlatilag a verseny előtti napon bent voltam majdnem 18 óráig kora reggeltől. Itt mindegy volt igazából (VTM előtt annyira nem, de így alakult), mert a teljesítményemből nem vont le. Az előtte heti edzés teljesen felszabadította bennem a teljesítmény nyomását, reggel úgy keltem, hogy ide ínyenckedni jövök. Nekem ez nem versenytávom, rövidebb távra egyáltalán nem edzek, így versenytervem nem is lehet, inkább egy középerős edzésként tekintettem rá. Egyébként érdekes módon versenyhangulatom sem volt, hanem egy teljesen nyugodt, jó kedélyű futás előtti érzés motoszkált bennem. Nyilván ehhez az is hozzájárult, hogy tudtam kik fognak futni a női mezőnyben és sejtettem is nagyjából, hogy milyen eredményekre számíthatunk. Teljesen bejöttek egyébként a számításaim, aminek alapvetően örültem is. Az időjárás kicsit trükkösre sikeredett, így sikerült túlöltöznöm. Jó, persze az is szempont volt, hogy felérés után lehetőleg lefelé se hűljek át nagyon. Nagyon élveztem az egész felfelét, bár azért azt éreztem, hogy nekem ott indulna meg az élet, ahol már a cél volt. Sikerült egyébként egyéni rekordot mennem, ami ugyan nem lett 40 perc alatti, de azért nem csúsztam ki nagyon belőle és abszolút női 6. helyen be tudtam hozni magam. Aminek viszont örülni is tudtam amellett, hogy élveztem ezt a futást az az, hogy a Pilis Vertikál Női TOP 10 10. helyére még így is sikerült felkapaszkodnom. Szerintem ennél az időnél sokkal jobbat már nem leszek képes futni, hiszen ami beigazolódott most az az, hogy pályaatlétáknak/síkos rövidtávosoknak kedvez ez a pálya. Én egyik sem vagyok/leszek, szóval örülhetek ennek az eredménynek, ráadásul teljesen más távokra készülök alapvetően, így ez tényleg inkább volt ínyenckedés, mintsem tétverseny. 

Ezt követő nap gondoltam fűszerezzük tovább az ínyencségeket a vertikál jegyében, ezért a Libegő alá száműztem magam, hogy három Libegő Trail kört mehessek. Egészen élveztem, ráadásul a János-hegyre felmenő plusz szint sem zavaró, nagyon hamar felértem a lépcsősoron a kilátóhoz. Egyértelmű, hogy mentálisan már nem visel meg ez, úgyhogy tárt karokkal várom a Libegő Trail versenyt és a vele járó öt kört. Vasárnapra kicsit hosszabb menetet terveztem, így Pilisszántón találtam magam ismét, ezúttal a közelgő Pilis Trail útvonalának bejárása céljából. Ez volt nekem az idei év első durván meleg futása, el is szomjaztam a táv végére, mert csak egy három decis üveggel indultam neki a 28.5 km hosszú útnak. Ezen a napon a Pilis Trail Sárga kör-Sárga jelzés becsatlakozásától a Pilisszántóig tartó részét akartam futni. Már az elején éreztem a Sárga+ jelzésen, hogy eléggé meleg van, aztán ez csak fokozódott. Azt is tudtam, hogy maximum Klastrompusztán lesz vízvételi lehetőségem, a többi részen esélyem sincs inni. Ez kicsit frusztrált is a táv felétől, mert óvatosan kellett kortyolgatnom a vizem megőrzése miatt. Kimentem a gyönyörű kilátással bíró Kémény-sziklához, ami előtt a Zöld+ jelzésen egy egész vaddisznó konda gázolt át közvetlen közelemben. Sajnos lefotózni esélyem se volt őket a tempó miatt, hiszen villámgyorsan suhantak keresztül árkon-bokron. Ezután jött a klastrompusztai szakasz, ahol első döbbenet az volt, hogy a szokásos kék kút nyitója hiányzik. Remek, gondoltam magamban, még jó, hogy maradt egy kis teám. Aztán a réten találtam egy másik kutat, így kicsit tudtam töltekezni, de nagyjából ez volt az egyetlen esélyem egész úton. Utána jött a Kesztölcre vezető Kék jelzés, meleg volt a réten, majd a Zöld emelkedőjén is. A Sasfészeknél tömeg, Pilisszentléleknél tömeg. Aztán találtam egy Piros kör jelzést, ami köztudott, hogy forráshoz vezet, gondoltam elmegyek, hátha tényleg lesz arra valami. Nos, valami "tócsa" volt is, de forrásnak nyomát sem láttam, úgyhogy nem tudom honnan eredt a mederbe a víz, abból meg inni persze nem mertem. Maradt a kortyok beosztása a maradék távra. Pilis-nyereg, Fekete-kő, majd a Pilis-tető felé vezető Zöld. A tavalyi verseny mumusa. Célom volt megfutni ismét ezt a részt és még így is elég jól végig tudtam menni, hogy nagyjából minden elhagyott turista kulacsa/üvege nyálcsorgást idézett elő nálam. Egy lehetséges opcióm maradt: bár Pilisszántón úgyis vége, de a Trézsi-kútnál tudok inni egyet. A Pilis-tetőre annyira nem volt jó felmenni, mert távolabb kerültem a forrástól ezzel, de úgy voltam, hogy ez az út, menni kell. Mentem. Jó kis edzés volt és egyben tanulságos is abból a szempontból, hogy véget ért az egykulacsos megoldás. 

Következő héten futottam két csömörit, majd hétvégére a sorozatterhelés jegyében két 30 kilométeres edzés volt porondon. A szombati napon jött a Pilis Trail kimaradt szakasza, ezúttal Pilisszántó és a Pilis-nyereg között, majd onnan versenyen kívül Pilisszentkeresztig. Ezen a napon még melegebb volt nekem, mint előtte, konkrétan a Basinára felfele sportmelltartóra kellett vetkőznöm, annyira kivett belőlem a meleg - mindez március végén. El is gondolkoztam, hogyha így haladunk, akkor kegyetlen lesz a versenynap melege. Ide már két üveggel érkeztem, ráadásul az Eszperantó-forrásnál tudtam, hogy lesz víz, ami pont jó helyen, a táv fele környékén volt esedékes. Ez azért is volt izgalmas, mert eddig kizárólag versenyen jártam itt és most végre nem. Ez egyet jelentett a hinták kipróbálásával! Megfutottam a Sárga kört (aminek köszönhettem, hogy a versenyen is ment), majd ismét felhúztam magam a Piros vízmosásán. Ezzel teljesen bejártam a versenypályát, ami egyébként biztos, hogy hozzájárult a nagyon sikeres versenyzésemhez.

A következő nap folytattam a terhelést egy új szakasz beépítésével, amit majd az UltraKék Budai Trail-en fogok élvezni. Pilisszentlászló és Dobogókő között nem jártam még a Kéken, így egy élmény volt, mert gyönyörű szakasz a Bükkös-patak mellett végig. Nagyon kemény volt az emelkedő Dobogókőre, főleg mert végig tűzött a nap. Ezután már nem erőltettem a póló-dolgot, sportmelltartós futás lett belőle március ellenére. Lementem a Piroson Dömösre, majd onnan a Király-kút felé vettem az irányt. Brutális volt az a szakasz, komolyan megszenvedtem azt a cirka öt kilométert és onnan még fel kellett mászni a Piros háromszögön, majd a Piros+ jelzésen Pilisszentlászlóig eljutni. Itt kikészültem azért rendesen, nagyon melegem volt aznap. Most ahogy írok róla konkrétan kedvet kaptam hozzá, úgyhogy azt hiszem vissza kell térnem és ismét megnéznem magamnak ezt a részt. Az UltraKék ugyebár április végén itt fog vezetni, szóval jobb, ha szokom a Kék ezen szakaszát. Valószínű azt a pályát is megfutom a verseny előtt, úgyhogy lesz lehetőségünk barátkozni még.

Március utolsó hetének középpontjában természetesen a multiNavigátor Pilis Trail - 8 kilátás versenye állt. Erről is írtam, úgyhogy csak annyit mondanék róla, hogy valami csodálatosan jó futás volt az elejétől a végéig. Minden passzolt, minden úgy volt pont jó, ahogyan volt. Ritka az ilyen versenyélmény. Ez volt a hónap legjobb futóélménye, ehhez kétség nem fér. 

A hónapot pedig másnap a Budai-hegységben zártam, hiszen viszonylag keveset futottam itt márciusban, így kedvem támadt egy kis Hármashatár-hegy környékén lévő futáshoz. Érdekes módon aznap megint nagyon melegnek éreztem az időt.

A hónap cucca a már két éve meglévő napszemüvegem, ami újra nagyon jó szolgálatot tesz a tűző napos futásaimon. 

A hónap legrosszabb élménye a VTM 12-25 km közötti szakasza, mert ott tényleg döglődtem. Iszonyú sötét gondolataim voltak, nagyjából semminek sem tudtam örülni. Sem a tájnak (nem láttam a fától az erdőt), sem a versenynek, sem a futásnak magának. Túléltem minden egyes lépéssel a kilométereket. Beszűkült tudatállapot, valahol a minek vagyok itt és legyen már vége érzése között. A fejemben volt óriási gáz, aminél szerintem futó hosszabb távokon rosszabbat elképzelni sem tud, maximum a sérülést. 

A hónap legfájdalmasabb pillanata talán az volt, amikor a Pilis-tetőn a kőnek dőlve tudatosult bennem, hogy akárhogyan feszítem sem leszek 40 perc alatt a Pilis Vertikálon. Nem volt annyira fájdalmas azért ez a perc, de valahol a tudatosulás pillanata kicsit megütött. A versenyen már nem fájt, sőt örültem annak, hogy az eddig futott legjobbat sikerült elérnem. 

A hónap kedvenc terepe egyértelműen a Pilis volt, hiszen itt futottam a legtöbbet és a felmerülő nehézségek ellenére is nagyon jó futásaim voltak ezek.

Összegezve a márciust egy nagyon jó hónapot zárhattam, remekül sikerült edzésekkel és versenyekkel. Igazából nagy problémáim nem voltak, kicsit feszítettebb munkatempó volt ugyan, de ennek ellenére is hoztam a tervezett edzéseim. Se betegség, se gyengeség, se más egyéb. Így tovább április!

Ennek a hónapnak a tiszteletére pedig jöjjön a következő vers, ami az Eszperantó-forrásnál található és hozzám elég közel álló gondolatokat tartalmaz:

"A néma erdő - a legjobb barát"