A hegyek színes útjain

"2023 különleges év a futást tekintve, hiszen pontosan 10 évvel ezelőtt kezdtem el terepfutni" - írtam a 2023-as évkezdő posztom legelején. Tényleg különleges év volt, ugyanis nagy lezárások és teljesen új kezdetek kapcsolódnak hozzá futás és minden más szempontjából. 

A 2023-as tervem a következő volt:

"Összességében idén folytatom, amit 2022-ben elkezdtem: immáron stabil 100-as alapra helyezem a következő szintet, amit fokozatosan erősítek a 2024-es feljebb lépéshez. Előbb a szintemelkedést biztosítva, majd a távolságot hozzátéve. (2023.01.10.)

Az év során a a szintgyűjtésre helyeztem a hangsúlyt, ez volt a legfontosabb szempont az egyenletes terhelésem megtartása mellett. Az idei  "végösszeg" jól mutatja ezt, hisz a megtett 3767 futó kilométerem 161.052 méter pozitív szinttel párosult. Ez magasan az eddigi "futókarrierem" legtöbb szintje, bőven túlszárnyalva a tavalyi "csúcsnak" mondható 136.075 méter pozitív szintet. 

Az idei fő versenyeimet is ennek tudatában választottam ki, direkt kerestem minden olyan lehetőséget, amivel a komolyabb meneteléseket és az ehhez szükséges mentális erőt tudom edzeni. A telet leginkább a Börzsöny nehezebbnél nehezebb pályáin töltöttem olyan útvonalakat mérve, amik egységnyi távra kifejezetten nagy szintet jelentenek. A tempót ezek során természetesen elengedtem, hisz tudtam: céljaimhoz nem az erős tempóban futott kilométerek vezetnek. Kint voltam a január-februári friss, térdig süppedő hóban, majd az azt követő latyakban, szélben, esőben és persze az egyre melegedő időkben.

Téli edzőpálya a Börzsöny szívében (Magosfa, 2023.02.05.)

Közben - mivel gyógypedagógia alapszakon végzős voltam - megírtam a szakdolgozatom, teljesítettem az egyik terepgyakorlatomat, majd a másikat. Akkor még Budapestre jártam dolgozni és mindkét terepgyakorlati színterem is Budapesten volt, így gyakran éreztem magam szétszakadva, idő- és olykor energiahiánnyal küszködve.

Április közepén álltam először rajthoz, a lengyel Pieniny Ultra Trail - Niepokorny Mnich (98km/4940m+) várva várt versenyén. Az idei év talán legrosszabb élménye kapcsolódik hozzá, mert abszolút nem tudtam ráhangolódni, ugyanis teljesen más jellegű problémákkal kellett abban az időszakban megküzdenem. A rajtba is egésznapos stressz után álltam be, így érdemben nem volt mit várnom tőle. Ezen a versenyen tényleg hajszálra voltam a DNF-től, aminek okairól részletesen írtam az akkor írt beszámolóban, így most nem mennék bele, de egy dolog azóta is tény: büszkeségre nem adott okot ez a teljesítés. Hisz ahogy akkor is írtam:

"Egységnyi szenvedés az ultra természetes velejárója, de amikor az arány ilyen csúnyán elbillen (durván 65-35 a szenvedés javára) az se nem dicsőség, se nem büszkeség." (2023.04.29.)

Ezt az élményt igyekeztem viszonylag gyorsan átdolgozni, majd a tanulságokat levonva folytatni a felkészülésem, elvégre május végén ismét rajthoz álltam egy százas versenyen. Eljött a következő menet, ezúttal a jól ismert Ultra-Trail Małopolska 105-ös távján (112,1km/5796m+), ami számomra azért volt fontos, mert a Kör kvalifikációmat is jelentette egyben. Előtte még azért állásinterjúra mentem és gyorsan megvédtem a szakdolgozatom, hogy ezúttal végre sima százas verseny elébe nézhessek - haha, nem is értem hogy merülhetett fel bennem ilyesmi gondolat!

Egy, a végtelen menetelések közül (Ultra -Trail Małopolska 105; 2023.05.27.)

Természetesen az itt felmerülő nehézségekről szintén hosszan írtam, ezért csak annyit fűznék hozzá, hogy nem tudom mi volt nehezebb: a megtett 19,5 óra vagy az oda-vissza lerobbanás miatti közel ugyanennyi szarakodás, várakozás? Mindenesetre ez a verseny ismét messze volt az ideálistól, aminek legfőbb okaként most is az akkor írt gondolatot tartom:

"Összességében arra a következtetésre jutottam, hogy túl sokat vállaltam és vártam el magamtól erre az évre a körülményeimet figyelembe véve." (2023.06.02.)

Nem lehet egyszerre mindent, hiába szeretne az ember "nagyokat" teljesíteni. Nagyon zűrös volt az az időszak, így egyáltalán nem szabadott volna komolyabb elvárásokat támasztanom magammal szemben. 

Ezután már a lezárás hangulatával haladtam tovább a nyár felé. A nyár számomra mindig egyfajta "alapozás", most is ekként tekintettem rá, mindenfajta teljesítményvágyat elengedve. Rengeteget mentem a Börzsönyben továbbra is a szintgyűjtésre összpontosítva. Közben záróvizsgát tettem a Bárczin, majd végleg magam mögött hagytam az előző munkahelyem és mindent, ami az elmúlt nyolc évem meghatározója volt.

Talán az idei év egyik legnagyobb feladata volt méltósággal "elsiratni" mindazt, amiért közel egy évtizeden át dolgoztam. Feldolgozni, hogy többé nem tehetek azért, ami éveken át nap mint nap szakmailag hajtott. Feldolgozni, hogy mások számára vajmi keveset jelent, mi nekem a hivatásom. Az idei év egyértelműen legnehezebb érzései kapcsolódtak ezekhez.

Aztán eljött az augusztus és a várva várt két hét a Babia Góra ölelésében. Mivel pont ebben az időszakban rendeztek ott egy számomra igencsak szimpatikusnak ígérkező versenyt, így még júniusban beneveztem az első rendezésű Zawojski Festiwal Biegowy Diablak Ultra Trail 60-ra (63,3km/3485m+). Annak ellenére neveztem, hogy tudtam, egy hétre rá vár az idei évem legkeményebb versenye. 

Kiváló edzés a Babia Góra (1725m) csúcsán (Diablak Ultra Trail 60, 2023.08.12.;Forrás: Magdalena Sedlak)

Erről csak rövid posztot írtam, így itt is kiemelném, hogy remek szervezés volt egy kifejezetten kemény pályán, hisz Zawoja településről rögtön egészen a Diablak-ig kellett felmásznunk (Babia Góra csúcsa), így már az első 12,5 kilométerre közel 1500 méter pozitív szint jutott. Mivel ezen a versenyen megint tűző napos hőség fogadott (ahogy egyébként idén mindenhol, ahol indultam!), így kellően igénybe vett ezúttal is a meleg. Következő héten aztán eljött a brutalitás csúcsa, a várva várt Bieg Ultra Granią Tatr (71km/5000m+). Ritkán írok ilyet, de ezt azóta is úgy gondolom, ahogy a versenyt követően írtam:

"...ez számomra most komfortzónán kívüli élmény volt" (2023.08.22.)

Így 10 év után elmondhatom, hogy viszonylag sokféle terepen jártam, mindenféle időjárási viszonyok között, de ez magasan kiemeledik minden eddigi tapasztalatom közül. Persze a szintadatokat látva pontosan tudtam mire vállalkoztam, ennek ellenére mégis kellően durva volt megélni, ahogy a 47. kilométernél a 4200 méter pozitív szint környékére értünk. 

 Menetelés a sokadik csúcsra (Bieg Ultra Granią Tatr, 2023.08.19.; Forrás)

A magashegyi tűző napról, majd a felettünk csapkodó villámokról nem is beszélve. Mindezek ellenére ez a pálya azóta is mozgatja a fantáziám, így egyszer ide biztosan vissza szeretnék majd menni, amint több lehetőségem lesz célzottan edzeni a Magas-Tátra lengyel oldalán.

Az ősz csendesebben indult, elsődleges szempontom az új munkahelyre beilleszkedés és a vele járó életrend kialakítása volt. Ez viszonylag zökkenőmentesen alakult és a futás továbbra is szépen belesimult a mindennapokba. Éppen ezért gondoltam, hogy talán október végén - az eredeti tervtől eltérő módon - eljöhetne a tervezett Kör próbázásom. Ugyan csak 2024-re terveztem, de úgy éreztem nincs vesztenivalóm, történjen bármi, csak tanulni tudok belőle.

Szeptember elején megint indultam a Turista Kékszalag Maxi 110-en, de annyira meleg és nyomott idő volt aznap, hogy jobbnak láttam csak féltávig, azaz Nagymarosig menni.

Nem láttam értelmét a felesleges erőlködésnek, hisz 10 év alatt egy dolgot biztosan megtanultam: fogcsikorgatva nem lehet ezt a sportot hosszútávon örömmel végezni. 

Ezt követően kizárólag a Kör pályájával foglalkoztam, öt részletben megfutottam az egészet, valamint szinte az összes potenciális sötét szakaszt bejártam sötétben. A Börzsönnyel való ismerkedésem egyébként 2019 nyarán kezdődött, így mondhatom, hogy négy év börzsönyi "rutin" volt már a fejemben és lábamban, amikor a Kör próbázás egyáltalán felmerült az agyamban. Mögöttem volt hét százas futás (UTH, Ultra Janosik Legenda, Privát UTH, Ultra-Trail Małopolska 105 2022, Turista Kékszalag Maxi 110; Pieniny Ultra Trail - Niepokorny Mnich, Ultra-Trail Małopolska 105 2023), amik közül négy külföldi, bőven nehezebb pályán szerzett tapasztalat volt. Mindezek és persze a 100%-os pályaismeret nélkül biztosan nem merült fel volna fel bennem a Kör próbázás lehetősége. Az október végéből végül november 11-e lett, a remélt hűvös, de kellemes őszi idő helyett pedig kifejezetten cudar várt Királyréten.

És ez még semmi volt ahhoz képest, mint ami a sötétedést követően várt! Nagyon hosszasan írtam a megélt élményekről, így csak azt tenném hozzá, hogy az idei évem fénypontja volt ez a 90 kilométer. Bár papíron "sikertelenül" tértem haza, mégis számomra ez volt az a nap, ami régen várt megerősítéseket adott nekem:

a) megerősített abban, hogy jó úton járok a céljaim felé, fizikailag és mentálisan is felkészült vagyok a Körrel járó terhelésre. A pályát immár komoly nehezítő tényezők ellenére is pontosan ismerem, a sötétet nem félem, a ködöt egészen jól viselem;

b) megerősített abban is, hogy kedvező körülmények között akár meglehet a vágyott időtervem. Bő 90 kilométert és 4314 méter pozitív szintet tettem meg 14 óra 46 perc alatt, ami a körülményekhez képest szerintem korrekt teljesítménynek mondható. Főleg úgy, hogy két napra rá már futni volt kedvem és erőm, gyakorlatilag semmilyen szinten sem vett igénybe ez a cseppet sem laza 90 kilométer. 

Ezt követően hetekig a hatása alá kerültem, ami az elmúlt években nagyon ritkán fordult elő velem bármilyen versennyel/eseménnyel kapcsolatosan. Az év fénypontja tehát egyértelműen a Kör 90 volt, amire a koronát a Börzsöny Vulkántúra tette fel. Az első lépésektől éreztem, hogy az a nap az én napom, nagyon kívántam a havas Börzsönyt és élveztem minden méterét.

Az ékszer a koronán: az igazán télies Börzsöny Vulkántúra (Királyrét, 2023.12.09.)

Számomra nagyon ideálisak voltak a körülmények, az ilyen "kihívásos" pályákon kezdek csak igazán élni, ahol nem a tempó az úr. Talán ezért is áll hozzám legközelebb a Börzsöny, mert klasszikus értelemben sosem voltam futó, de igazából gyors terepfutó sem. Tulajdonképpen ennek is köszönhető, hogy gyakorlatilag nem fáradtam el a Vulkánon. A Kör 90 mellett ezzel voltam a legelégedettebb, mert érzetre és időre is sikerült olyat mennem, amire érdemes visszatekintenem. Az, hogy napokig lehetett havas terepen edzeni pedig már tényleg csak az ékszer volt a korona tetején.

Mit viszek hát magammal 2024-re?

1) A kevesebb néha több - számomra egyértelműen ez az ultragyors regeneráció alapja. Idén is megbizonyosodhattam arról, hogy nem kell eszméletlen sokat menni, hogy felkészüljek arra, amit szeretnék.

2) Konkrét célok, okos tervezés - pontosan meg kell tudni határozni a célokat ahhoz, hogy érdemi felkészülésről beszélni lehessen. Nekem a célt idén egyértelműen a szintgyűjtés jelentette, az egész évem tulajdonképpen eköré csoportosult. Az ezek során szerzett erőnlétnek is köszönhetem, hogy ezt az évet - ahogy az elmúlt kilencet - ismét sérülésmentesen zárom.

3) Csak a belső hangokra hallgatni - talán a legfontosabb, amit nem csak idénről, hanem úgy általában is magammal viszek. Nem "ciki" abbahagyni, ha valami nem jó. Nem "ciki" befejezni azt, ami már nem jó. És egyáltalában véve: sosem lehet "ciki" a saját testünk jelzéseit meghallani és aszerint cselekedni! 

4) Az ismeretlen magában rejti az új kezdetet - klisé, de tényleg így van. Van, amikor kilátástalannak tűnő sűrű ködbe kell kerülni ahhoz, hogy meglássuk merre is kell tovább mennünk.

5) Versenyezni csak a versenyzés elemi vágyának meglétével érdemes - az elmúlt 10 évet végig versenyeztem, így már egy ideje éreztem, hogy elég azokból az érzésekből, amik ezekhez kapcsolódnak. Az idei összes versenyélményem sem ért fel azzal a 90 kilométerrel, amit a Börzsöny nem éppen kedvező viszonyai között élhettem meg. Pedig sok remek helyen jártam, sok szép élményt szereztem. Mégis hiányzott az a "valami", ami versenyen kívül viszont folyamatosan a részem volt.

Az év legnagyobb öröme és meglepetése: mindenütt hó (Vaskapu, 2023.12.08.)

Éppen ezért 2024-re nem tervezek semmit a tavaszi Kör indulásomon kívül, ugyanis jelenleg ez az egyetlen kihívás, ami megmozgat. Versenyezni csak és kizárólag akkor szeretnék újra, amikor megint érzem azt a bizonyos "szikrát", ami éveken át sarkallt jobb és jobb teljesítményekre. Maradnak hát a szeretett terepfutásaim a magam által mért pályák szabadságával - immár a 11. évemet megkezdve.