Eljött ismét egy év vége, amivel a tizenegyedik futóév is mögém került. Ahhoz képest, hogy ez volt az első rajtszám nélküli évem, igencsak mozgalmasra sikeredett, sőt, tulajdonképpen visszahozta azt az "ínyencséget", ami az elmúlt évekből hiányozni kezdett. Úgy is írhatnám, hogy a "tizenegyes" az elmúlt 10 évem méltó folytatásaként nyitott új fejezetet futásaim történetében.
Köszönöm Terna Szilvinek az egyik kedvenc börzsönyi kilátópontomon lőtt fotót, ami egyben az évzáró posztom "lead" képe lett.
Lássuk pontról pontra, hogy mit hoztam magammal 2024-re (idézetek a 2024.12.31-ei évzáró posztból):
1. „A kevesebb néha több - számomra egyértelműen ez az ultragyors regeneráció alapja. Idén is megbizonyosodhattam arról, hogy nem kell eszméletlen sokat menni, hogy felkészüljek arra, amit szeretnék.”
Ezt egész évben nagyon sokszor hangsúlyoztam és most sem tudok mást mondani, mintsem a kevesebb tényleg több. Ultrás időszakom óta ez volt az első olyan évem, amikor tudatosan négy futást vállaltam hetente, hisz úgy éreztem a munkám és a mindennapok tevékenységei mellett egy ötödik már erőn felüli terhelés lenne fizikailag és mentálisan egyaránt.
Nem szabad engedni, hogy a futás a „muszájok” áldozatává váljon, nem szabad engedni, hogy a játékosság szenvedélye a "kényszerek" nyomása alá kerüljön.
Nekem - így 11 futott év tapasztalatából – ezt is jelenti a „kevesebb”. Volt idő, amikor azt éreztem, hogy a vélt eredményesség érdekében "muszáj" kimennem olyankor is, amikor valójában nem akarok, "muszáj" végig mennem akkor is, amikor valójában már többet árthatok.
"Kellek" és "muszájok" nélkül a "céltalan célszerűség" játékosságával (Gömbölyű-kő; 2024.10.13.)
Idő volt, míg megtanultam helyén kezelni a "kelleket" és "muszájokat", de azt hiszem, idén bátran kijelenthetem: csak annyit csináltam, amit őszintén akartam és kívántam. 2016-ban volt utoljára a mostaninál kevesebb kilométerem (3207 kilométerrel zárom az évet), mégis azt gondolom, hogy minőségi évet zárok.
2. „Konkrét célok, okos tervezés - pontosan meg kell tudni határozni a célokat ahhoz, hogy érdemi felkészülésről beszélni lehessen. Nekem a célt idén egyértelműen a szintgyűjtés jelentette, az egész évem tulajdonképpen eköré csoportosult. Az ezek során szerzett erőnlétnek is köszönhetem, hogy ezt az évet - ahogy az elmúlt kilencet - ismét sérülésmentesen zárom.”
Szerintem ez az egyik legfontosabb szempont, amivel egy új évet kezdeni lehet. Elvégre
célok nélkül nincs tervezés, tervezés nélkül nincs tudatosan átgondolt folyamat, folyamat nélkül nincs célba érkezés.
Az idei célom egyértelműen a „Kör” számomra megfelelő teljesítése volt, tulajdonképpen egész évben nem érdekelt más, csak, hogy legjobb tudásom szerint felkészítsem magam erre a kihívásra (az ehhez vezető útról részletesen írtam a Kör-kulisszákban). Ehhez a célhoz - 2023-as edzésmunkát folytatva - a szintgyűjtésen és rengeteg "masszív monoton menetelésen" át vezetett az út. Matekot nézve ennek köszönhetően a valaha volt legtöbb pozitív szintemelkedéssel (163.533 méter) zárom az évet. De a számoknál jóval többet kaphattam. Nagyon élveztem a felkészülés időszakát, pontosan olyan izgalommal telt, mint amit legutóbb 2019-ben az első százasom felkészülésekor éreztem. Szerintem ennél jobb visszaigazolás nem is lehetne arról, hogy megértem a távban/szintben történő feljebb lépéshez, hisz a Körrel járó "mindent" fejben és testben egyaránt nagyon kívántam.
A Körrel járó "minden" végén - az érzés, amit csak az érthet igazán, aki maga is átélte (Királyrét, 2024.04.03.)
Pontos volt a célkijelölés, tudatos volt a tervezés, körülményekhez képest várakozáson felül sikerült a kivitelezés. Az év csúcspontja egyértelműen annak a közel 26 órának az átélése volt - esővel, sárral, kék éggel és napfénnyel, fájdalmas könnyekkel, önfeledt örömmel.
3. "Csak a belső hangokra hallgatni - talán a legfontosabb, amit nem csak idénről, hanem úgy általában is magammal viszek. Nem "ciki" abbahagyni, ha valami nem jó. Nem "ciki" befejezni azt, ami már nem jó. És egyáltalában véve: sosem lehet "ciki" a saját testünk jelzéseit meghallani és aszerint cselekedni!"
A belső hangra hallgatásban azt hiszem immáron elég jó vagyok, igaz ez is olyan, amit nem lehet elégszer gyakorolni.
Sokszor gondolkodtam, vajon melyik volt előbb? A belső függetlenségem (mondhatni szabadságom) vezetett a terepultrához vagy a terepultra nevelgette fel a bennem megbúvó függetlenségi vágy csíráit?
Számos tulajdonsággal kapcsolatban gondolkoztam ugyanezen, sőt, évek óta fogalmazódik bennem egy írás a témával kapcsolatban, mert kifejezetten foglalkoztat a hosszútávok pszichológiai vonulata. Imádom ugyanis azt a fajta belső munkát, már-már „önmegmunkálást” megélni, ami a természet csendjében töltött óráknak és a közben átélteknek - jóknak és rosszaknak egyaránt - köszönhető.
A "belsőhöz" legkevésbé vezet sima út (Drégelyvár, 2024.03.02.)
Tulajdonképpen engem egy ideje már ez a csendes elvonulás mozgat meg leginkább, nem vágyom a versenyek és rendezvények forgatagára, csak a magamnak megélt élmények tapasztalatára.
4. "Az ismeretlen magában rejti az új kezdetet - klisé, de tényleg így van. Van, amikor kilátástalannak tűnő sűrű ködbe kell kerülni ahhoz, hogy meglássuk merre is kell tovább mennünk."
Ez nagyon igaz lett erre az évre, ugyanis több fronton is új dolgok érkeztek: a futásban életemben először mentem több, mint 150 kilométert és életemben először voltam folyamatosan menetben közel 26 órán át. Befejeztem az első tanévemet gyógypedagógusként és az ősszel életemben először adtam el saját tulajdonom – ez esetben lakásom – hogy végre ott éljek, ahol évek óta szerettem volna.
A két legmeghatározóbb pillanatkép a Köröm napjairól - a "vég" és a "kezdet" (2024.04.02-04.03.)
Csupa ismeretlen, ám izgalmas helyzet, ami várakozáson felül fűszerezte meg a 2024-es évemet. Talán a Kör beszámolóm végén írtakkal érzékeltethetem leginkább, amit a változások zivatarai közt olykor éreztem:
"Amikor a legkevésbé hiszel magadban és úgy egyébként bármiben, ami körötted történik, mégis lenyúlsz valahova nagyon-nagyon mélyre és találsz valamit, ami egyszersmind megváltoztat mindent. Nézőpontot, érzeteket, gondolatokat és úgy egyébként saját magadat is." (2024.04.04.)
Számomra ez a legfontosabb gondolat, amit az idei tapasztalatokból magammal viszek, egyben remélem, hogy újra és újra megtalálom majd azt a "valamit", amikor ismételten kell nagyon mélyre nyúlnom. Hisz mélység nélkül nincs magasság, lejtő nélkül nincs hegymenet, völgy nélkül nincs hegycsúcs.
5. "Versenyezni csak a versenyzés elemi vágyának meglétével érdemes - az elmúlt 10 évet végig versenyeztem, így már egy ideje éreztem, hogy elég azokból az érzésekből, amik ezekhez kapcsolódnak. Az idei összes versenyélményem sem ért fel azzal a 90 kilométerrel, amit a Börzsöny nem éppen kedvező viszonyai között élhettem meg. Pedig sok remek helyen jártam, sok szép élményt szereztem. Mégis hiányzott az a "valami", ami versenyen kívül viszont folyamatosan a részem volt."
Ezt szó szerint most is írhatnám, mert ugyanazt érzem, mint amikor ezen sorokat tavaly leírtam. Ez volt az első olyan évem, amikor egyetlen rajtszámot sem akasztottam magamra, egyetlen rajtba sem álltam be. Nagyon jó döntés volt, mert 10 versenyzős év után egyszerűen más ingerekre volt szükségem. És van. Egyelőre még nem látom azt a versenyt, aminek a rajtjába ott fogok állni, mert a vágyaim egész más irányba vezetnek engem. Talán idén éreztem meg igazán mit jelent az "életforma" ezzel a sporttal összefüggésben.
Amikor már versenycélok gyakorlatilag nem jutnak az eszembe, amikor legkevésbé definiálom magamat "versenyzőként" a terepfutással kapcsolatban. Persze szép emlékként ott van az a 10 - szerintem sikeres - év, mégis a jelenben első sorban "csak" terepfutóként látom magamat az ösvényeken. Célidők, érmek, kupák és mindenfajta hype nélkül.
Ezt az "ínyencséget" kaptam meg ettől az évtől és a Börzsönyben megélt rengeteg élménytől. Elvégre szerintem a Börzsöny segített rendesen átdolgozni a "versenyzői krízisem",
Neki köszönhetem, hogy kiégés helyett új célokat és lendületet kaphattam. Hogy tényleg megtanulhattam értékelni, ami igazán fontos ebben a csodálatos sportban.
A megtalált "ínyencség" nyomában a végtelen Börzsönnyel (Miklós-tető, 2024.12.23.)
Összességében szerettem élni ezt az évet, annak ellenére - vagy tán pont azért? - hogy számos fronton új laphoz érkeztem. Olyanokat megléptem, amikről korábban csak álmodozni merészkedtem. Rengeteg mindenről írhattam volna, számos szép pillanatképet betehettem volna, mégis úgy érzem így lett kerek ez a 2024-es történet - a kihívásokkal fűszerezett szépségek között.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.