Az idei egyik célversenyemnek ismét az Ultra Janosik-ot választottam, mert úgy gondoltam, javítani tudok a tavaly futott időmön. A mostani edzettségemet figyelembe véve viszont végül más döntést kellett hoznom. Ahogy a korábbi posztban már említettem, július közepén döntöttem úgy, hogy átnevezek a 80-as távra. Nem láttam értelmét ugyanis elindulni olyan távon, amiről már a rajtban tudom, nem fogom önfeledten élvezni vagy rendesen bírni. Így lett Legendából Pomsta Janosika - vagyis Janosik bosszúja.

A kérdés csak az volt, rajtam áll bosszút Janosik vagy én állhatok végre bosszút az "árnyékomon"? Nos, 80 teljes kilométerem volt, hogy erre a kérdésre választ kapjak.

A két korábbi posztomból jól látszik, milyen előzményekkel érkeztem a Pomsta Janosika (80km; 2767m+) rajtjába. Ami viszont azokban nincs benne az a Šelma-t követő hét időjárása. A verseny előtti héten végig esett az eső, talán a szerdai napot leszámítva folyamatos zuhogásban volt részünk. Kedden akartam futni a pálya Zár (Ždiar) - Kacwin közti szakaszát - szakadt az eső, így mást futottam. Csütörtökön meg akartam futni a Kacwin - Trybsz közötti szakaszt - szakadt az eső, így végül utolsónak egy Trybsz - Grandeus rövid szakaszt futottam. Pénteken volt a rajtcsomag átvétele a Nedecen (Niedzica) lévő versenyközpontban - szakadt az eső.

A Magas-Tátra havas "sipkái" a verseny reggelén (2021.08.28.)

A Magas-Tátra bizonyos részein mindez hó formájában hullott, ami azt eredményezte, hogy a Legenda távosok  - érthető okokból - kihagyni kényszerültek a Lengyel-nyereg (Poľský hrebeň) - Rovátka (sedlo Prielom) - "Rabló-menedékház" (Zbojnícka chata) kitérőt. Úgy tűnik, még az égeik is úgy akarták, hogy ne bánkódjak a Legenda miatt, hisz annak a távnak a "lelke" ez a cirka 11 kilométeres etap. Szóval a pálya kellően felázott az egész heti esőzésben, így lehetett sejteni, hogy ebből bizonyos részeken komolyabb mennyiségű sár várható. Azt hiszem nem kis túlzás azt mondani, hogy mindenféle múltbéli sarazós tapasztalatra szükség volt, különösen a pálya második felén. A kora reggel még nagyon ködösen indult, ami a rajtra csodásan tiszta időre módosult. Hihetetlennek tűnt, hogy napok után először megint lehet látni a Magas-Tátra teljes vonulatát és az is, hogy milyen tiszta idő tudott lenni percek leforgása alatt! Nagy várakozás volt bennem az egész futással kapcsolatban, a Šelma-val ellentétben nem éreztem bizonytalanságot és félelmet a rajtban állva. 

I. Fehér-víz parkoló - Zár (0-19km)

Pontban nyolckor elindult mezőnyünk a Fehér-víz parkolóból (Biela voda). Pontosan tudtam, hogy az első közel 8 kilométer végig emelkedik a Zöld-tavi-házig (Chata pri Zelenom plese) és azt is, hogy ezt a távot edzésként egy óra körüli idővel futottam meg.

Félelem és bizonytalanság nélkül a rajtban (2021.08.28.)

Erre számoltam megint, így nem lőttem ki olyan gyorsan, ennek ellenére páran mégis hamar elszakadtunk a többiektől. Egy lengyel női versenyző  - Beata Boruszewska - ment előttem, aki nem túl gazdaságosnak tűnő karmunkával, de egyenletesen futott látótávolságon belül. A taktikám ezúttal megint a szokásos volt: nem megyünk fel senkire, aki elmegy, hisz 80 kilométer a táv. Nagyjából Kacwin környékén láttam értelmét az erősebb elindulásnak (36km), illetve a komolyabb versenyzést - ha úgy jön ki a lépés - Trybsz (60km) utánra saccoltam. Szinte végig sütött a nap a felfelén, de szerencsére a levegő nem volt meleg. A rajtban így is sokat gondolkoztam, hogy hosszú ujjút vegyek vagy vállaljam be a pólót a karszárral. Okulva a Šelma-n történtekből, most bevállaltam a rövidebb verziót és sokszor áldottam ezt a döntést, mert bőven jó volt az. A többiek rettentően beöltöztek, volt ott sapka, hosszú nadrág, hosszú ujjú, kesztyű, kötött lábszárdvédő, gyakorlatilag minden, ami téli időben felkerülne az emberre. Mivel én a hideget alapvetően jól bírom, így eszemben sem volt túlöltözni, mert a teljesítményemből sokat vett volna vissza, ha melegem van. Kabát úgyis volt kötelező elemként a zsákban és nálam egyébként kesztyű, valamint csősál is, ezért rosszabb idő esetén lett volna mit előszednem. 

Haladtunk a felfelén és arra gondoltam, hogy ez az utolsó utam most a Magas-Tátra szívébe. Jól nézzem meg magam körött a hegyeket, mert ki tudja mikor látom viszont őket. Ezzel a gondolattal futottam a Zöld-tavi-háznál lévő pontra, ahol egy banáncsücsköt vettem el, majd fordultam tovább versenyzőtársaimmal egyetemben. Jött a felhőbe burkolózott Bélai-Tátra.

A Bélai-Tátra csodálatosan buja vonulatai közt (Kopa-hágóra menet, 2021.08.28.; Forrás)

Már szinte ismerősként köszöntöttük egymást a Kopa-hágóra (Kopske sedlo) vezető emelkedővel, majd két-három férfi versenytárs elment mellettem, Beata pedig töretlenül menetelt előttem. Miközben gyalogoltam a kaptatón, arra gondoltam, hogy az oké, hogy a táv "csak" 80km, de ez egyben azt is jelenti, hogy a tempó valószínűleg nagyobb kell, hogy legyen. Ráadásul az első 12 kilométer csak felfelé ment a Széles-nyeregig (Široké sedlo), amivel bele is tettünk közel 1000m pozitív szintet abba a 12 kilométerbe.

Okosan kellett gondolkozni az erőbeosztásról, mert a pálya többi része - egy-egy szakaszt leszámítva - relatíve jól futható. Széles-nyereg, majd eljött a híres-neves zári lefele. Sejtettem, hogy kemény állapotok lesznek az esőzés miatt, hát nem csalódtam. Egy férfi versenytárs ment előttem, egy mögöttem és csúszkáltunk (olykor szó szerint) a kanyargós, szűkös lefelén. Tényleg nagyon csúszós volt az út, ennek ellenére az eddigi legstabilabb lefelémet mentem. Beata még az elején maga elé engedett, így daráltuk a kanyarokat a férfi versenytársakkal. A helyzethez képest gyorsan leértünk és már a Hotel Magura melletti sípályán meneteltem felfelé a tűző napon. Itt gondoltam leginkább arra, hogy remek döntés volt az a póló! Ez jelzetlen szakasza a versenynek, ezért megjelentek a szalagok, amik egyébként kiválóan kísérték utunk a célig. Eljött Zár, vagyis a 19. kilométer. A ponton ittam kólát, ettem sósat, paradicsomot és kötöttem cipőt, hogy biztos lábakkal induljak neki a vélhetően sárosabbra forduló útnak. 

A bőség zavara a zári ponton (2021.08.28.)

II. Zár - Łapszanka (19-50km)

A pontról kifelé menet láttam női versenytársamat érkezni, így sejthető volt, hogy nem utoljára látjuk egymást. Hosszú menetelés következett, hiszen a Magurka 1196m-es magasságára vissza kellett mászni a zári főút mellől. Jól ismertem a füves "domboldalt", mert a tavalyi Legenda előtt bejárásként is futottam ezt a szakaszt. Előttem futottak férfi versenyzők, majd a Lombkorona tanösvényhez közeledve megjelent mellettem Beata villámgyorsan suhanó alakja. Még mindig túlzónak találtam a karmunkáját és az egész haladását, de úgy ítéltem, hogyha ő a jobb, akkor nagyon itt fog hagyni, ha viszont nem, akkor hosszú még az a közel 55 kilométer, ami innen hátra van. Hidegvér, ez még korai - mondtam magamban. Ezért is szeretem egyébként a hosszabb távokat, mert általában nem arról szólnak, hogy elindulsz és rohansz, amíg össze nem esel  - remélhetőleg - a célkapu után egy méterrel. Nem. Ide már kell némi taktika, egyfajta elképzelés arról, hogyan fogsz versenyezni. Ezt a részét pedig kifejezetten szeretem, mertnem csak "üresfejű" futónak érzem magam tőle, hanem olyannak, aki mentálisan is erős. Ment előttem, néhol látótávolságon kívül került a futott tempójával. Én stabilan 5:20 körül futottam, az ő tempóját valahová 4:50 körülire saccoltam, így egyértelmű volt a köztünk lévő különbség. Elhagytuk a Lombkorona tanösvényt, majd lassan a Sárga jelzést, hogy a Sárga bicikli jelzéssel Frankovská hora érintésével elinduljunk a jelzetlen susnyásba megbújó határkövekhez. Újabb menetelés, fent a tetőn körbe néztem és arra gondoltam, hogy légvonalban milyen közel van már Nedec, mégis táv szerint milyen távol! Vártam Kacwin-t, mert onnantól már végig a lengyel oldalon haladunk, ráadásul majdnem féltávnál. Leértünk a jelzetlenen, előttem egy férfi versenytárssal, előtte pedig az első helyen futó Beata-val. Ezen a részen van az a bizonyos patakátkelés, ami után tavaly nem váltottam zoknit. Idén ezt a hibát már nem akartam elkövetni, így a zsákban hoztam magammal a váltást, hogy a ponton cserélni tudjak. Ahogy azt várni lehetett, ezúttal elég magasan volt a vízállás, így nem volt mit tétovázni az átkeléssel, rendesen bele kellett gázolni. Vissza is kellett vennem a lendületből, mert alapállásban felért szinte térdig, így ahogy haladtam, úgy vertem magamra fel a patak hűs vizét. Kiérve felértem közvetlenül a női versenytárs mögé, majd Kacwin pontjára mindössze 30 másodperces különbséggel csekkoltunk be.

Patakátkelés után, Kacwin előtt - a közeli "féltáv" lazasága (2021.08.28.; Forrás)

A ponton nagyon jó hangulat volt, a segítők mondták nekünk, hogy mi vagyunk az első két női versenyző és összetettben is az 5-6. helyen futunk. Vidáman összepacsiztunk Beata-val, majd mindketten elvettük a tányér levesünk és leültünk a padra.

Az egyik kezemmel kanalaztam a levest, a másikkal a zsákomban turkáltam a cserezoknimért, egy nem létező harmadikkal pedig vizet és kólát kértem az üvegeimbe.

A női versenytárs és mellette egy férfi váltócipőt is elővettek az előre küldött pakkjukból, én pedig már a víztől tocsogó zoknimtól szabadítottam meg a lábam. Úgy terveztem, hogy a cipőm bár vizes, de ha a zoknim száraz, akkor rendben lesz minden. Kiittam a tányérból a finom levest, összeszedtem az üvegeim és ettem egy kis banánt. Indulás előtt szétnéztem még a bőséges kínálatban, majd az egyik segítő mondta, hogy egyek nutellával megkent sós kekszet. Egy pillanatig hezitáltam, de aztán arra jutottam, hogy mindenre szükség lehet, így elvettem egyet. Hú, nagyon jól esett ez a sós-édes kombináció! A pontot még egy paradicsommal a kezemben zártam és rendesen feltöltve indultam tovább Łapszanka felé.

Ezt nagyon szerettem volna edzésként megfutni, mert a tavalyi Legendán itt volt súlyos holtpontom. A frissítőt elhagyva csippant a cipőfűzőn lévő időmérő, majd röviddel az enyém után hallottam egy újabb csippanást. Tehát Beata is elindult a pontról - gondoltam magamban. Kifejezetten jól éreztem magam egyébként, mondhatni, teljesen feltöltve meneteltem előre. Iszonyat sáros jelzetlen felfelé következett, mindenhol szétcsúszó cipőnyomokkal vegyítve. Tavalyról rémlett, hogy a 10 kilométeres etap első fele sáros szakasz, de ez most tényleg extrán dagonya volt. Folyamatosan hallottam a mögöttem lévő botcsapkodást és számítottam rá, hogy női versenytársam ismét felér rám és elmegy mellettem. Arra gondoltam, talán neki előny lehet a botja ezen a rendkívül sáros felfelén. Mivel nekem nem volt botom, így a saját izomzatomra tudtam csak támaszkodni. Úgy gondolom, elég nagy gyakorlatom van sáros terepen, ezért ennek magabiztosságával húztam magam feljebb és feljebb a sárban. Néhol szinte szó szerint húztam. A botok csapkodása egyre halkult, majd teljesen eltűnt. Hmm, biztosan nem használja és úgy menetel mögöttem, de hátra nézni nem akartam. Azon gondolkoztam közben, hogy versenytársaim kiszúrtak magukkal a cipőcserét illetően, ugyanis sok hasznát a frissen felvett cipőknek itt nem vehették. Sőt, csak újra megélhették, ahogy befolyik minden alul-felül-oldalt. Elértük a Kék jelzés becsatlakozását, majd azt a bizonyos "gusztustalan" dózer felfelét. Itt levettem a napszemüvegem és a lencséjét magam elé tartva tekintettem mögém, mert hosszan be lehetett látni az utat. Nem láttam senkit jönni az üvegében. Talán a táv fogta meg vagy a viszonylag nehéz terepviszonyok. Ebből még nagyobb erőt tudtam meríteni és haladni előre. Sőt, hálás voltam a sárért, mert kifejezetten szeretem a küzdelmesebb terepviszonyokat. Úgy is mondhatnám, hogy az ilyen terepen jönnek ki leginkább az erősségeim.

Felérve a Sárga jelzés elágazáshoz ráadásként az eső is elkezdett szakadni.Alattam a sár, felettem az eső,így haladtam Łapszanka és a közeledő frissítőpont felé. Elő is vettem a kabátot a zsákból, majd a kezembe fogva futottam vele, mert  annyira nem éreztem vészesnek a helyzetet.

Az a bizonyos "harmadik kéz" itt is elkélt (Łapszanka, 2021.08.28.)

Zárhoz hasonlóan ide is terveztünk privát frissítést, emiatt még extrábban vártam, hogy odaérjek. Csipegettem az asztalról, ittam vizet, majd a nálunk lévő feketeribizli gyümölcsléből húztam le egy nagyon tartalmas kortyot. Frissítésnek magammal nem vinnék ilyen tömény folyadékot, de itt hihetetlenül jól esett!

III. Łapszanka - Dursztyn (50-66km)

A kabátot szépen visszacsomagoltam a zsákba, annak ellenére, hogy a pontot elhagyva újból elkezdett jobban esni. Úgy voltam, hogy nem érdekes, mert áztam már el, inkább ázzak, mintsem berohadjak a kabát alá. Így is melegem volt korábban, most legalább kellemes időben tudok menni. Emellett láttam, hogy Trybsz irányába tisztul az égbolt. Végig futottam az emelkedős aszfaltot, balomon a Magas-Tátra alig látszó vonulatával. Visszagondoltam a tavalyi brutál nagy villámokra, amik az akkori utam kísérték. Az aszfaltról  letérve odaértem egy férfi versenytárshoz, aki még a Kopa-hágónál ment el mellettem. Nagyon megörült, mondott is valamit és elindult futva utánam. Mivel nem értettem, kértem, hogy angolul mondja, de angolul nem tudott, így nem volt több szó köztünk. Gondolom, örült, hogy lát végre valakit, akinek a lendületére kicsit kapaszkodhat. Igaz, az én lendületem akkora volt itt, hogy percek alatt szakadék alakult ki köztünk. Beata és köztem egyébként Łapszanka pontján 10 perc volt.

A szakadó eső csak hozzáadott a lendületemhez, elképesztően örültem neki. Menet közben csak arra tudtam gondolni, hogy ezt tavaly, a villámok között is képes voltam megfutni. Valószínű nem nagy tempóval, de akkor is futottam. Most éreztem magamban az erőt, amire szükségem volt. Sorban hagytam el a teheneket, majd a Piros jelzés letérőjét és lassanként feltűnt szemben a Grandeus-on álló pózna. Mindjárt odaát leszek! 

Végre őszinte örömmel 60 kilométernél, Trybsz főútján (2021.08.28.)

Sem előttem, sem mögöttem nem volt senki, teljesen magam voltam. Utólag látva, 17 percre növeltem az előnyöm erre a pontra érve, de persze ezt akkor nem tudhattam. Eljöttek a házak és lent voltam Trybsz főútján. Nagyon vidáman érkeztem meg a jó hangulatú pontra, ahol utolsó privát frissítésem is volt. Eszegettem megint mindenféle dolgot, amit csak találtam, közben nevetgéltünk a segítőkkel. Ettem sajtot, paradicsomot, banánt, majd a saját szénsavas ásványvízből ittam viszonylag sokat és lendültem ki a pontról. Grandeus, megyek! 

A zöldellő lengyel lankákon a Grandeus felé (2021.08.28.; Forrás)

Itt futottam csütörtökön utoljára az akkor is szakadó esőben és csak azért választottam ezt, mert nagyon szép emlékeim voltak a tavalyi bejárásról. Gondolatban oda nyúltam vissza, mert a Legendán ez már nagyon fájt. Még ilyen jó állapotban is rohadt messzinek tűnt a pózna, pedig csak öt kilométerre volt egyébként. Ez a szakasz tulajdonképpen egy pusztaság, semmi szeretnivalóval rajta. Mégis nekem a tavalyi szakaszfutáson olyan élményt adott, hogy azóta is szeretettel gondolok a Grandeus-ra. A pózna környékén az egyetlen mozgó alak egy fotós volt, sehol senki. Itt már erősen bennem volt, hogyelső vagyok, nyerni szeretnék, ezért menni fogok, amíg csak kell. Mentem is, bár kezdtem fáradni, mégis elvitt a lendület Dursztyn utcái felé. Tavaly ez iszonyúan fájt már fizikailag, gyalogoltam még a lejtősebb aszfaltúton is. Most nem volt bajom, tudtam, hogy képes vagyok futni. Beértem a pontra, kértem vizet és csipegettem sajtot, paradicsomot, banánt, majd azonnal kijöttem. A sarokhoz kihelyezett segítők csodálkozva néztek, hogy ilyen hamar jövök visszafele. Nem láttam értelmét álldogálni, haladni akartam, mert nem tudtam, ki, hol van mögöttem. Utólag látva, ekkor már 28 percre nőtt az előnyöm. Szerettem volna 9-es kezdetű időt futni, tehát ez is hajtott előre az utolsó 14 kilométeren.

Mindig csak előre - szeretett "Grandeus-omon" (2021.08.28.; Forrás)

IV. Dursztyn - Nedec (66-80km)

Jött a hosszú aszfalt, ahol fejben már a jelzetlen meredélyen kúsztam felfelé. Ezúttal hamar odaértem és felnéztem a magaslatra, közepén egy fotóssal és persze a lelógatott kötéllel. Először nem kapaszkodtam bele, de ahogy mentem felfelé, úgy éreztem, hogy segít, ha azzal húzom magam. Egyébként ennek a résznek jót tett az esőzés, mert tavaly nagyon csúszott a kavicsos felfelé, ezúttal viszont szimplán csak egy földes falon kellett felmászni.Izzasztó volt húzni és húzni, de közben utol is értem 55-ös távon lévő nőket. Mindenki gratulált, hiszen tudták a rajtszámom alapján, hogy a 80-as távról értem a nyomukba. Hatalmas megkönnyebbülés fent, majd fordultam az ismét sárosabbra forduló ösvényre. Már csak 11 kilométer! Innentől visszaszámláltam minden egyes kilométernél. Mindjárt itt a Żar, a kilátó és jön a lefelé. El is jöttek szépen sorban, majd az átkötő a Sárgára és újabb menetelés. A vége tavaly szintén sáros volt, így a fejemben az motoszkált, vajon most mi lehet itt?

A szimpla földes fal - Żar (2021.08.28. Forrás)

Tulajdonképpen az utolsó 7 kilométer adta meg a kegyelemdöfést, mert olyan dagonyát kaptunk, amit régen volt szerencsém utoljára megtapasztalni. Néhol komolyan attól kellett tartani, hogy letépi a cipőt a lábamról, így erre még jobban figyeltem a csúszósság mellett. Imádom az ilyen típusú utakat egyébként, mert fejben nagyon ott kell lenni, folyamatosan figyelni kell, ami eltereli a gondolatokat az esetleges "agonizálásról".Huppantam sáros vízbe, korrigáltam megcsúszó cipőt, kapaszkodtam belógó ágba- volt itt minden, ami egy tisztességes tavasz eleji/ősz közepi terepfutást jellemezne. Magamban nem győztem megköszönni a hazai "hegyeim" számtalan tapasztalatát, amiknek hála az ilyen terepviszony kicsit sem tud kizökkenteni. A korabeli Naszály Trail-ek emlékét idézte, amik tulajdonképpen szinte csak erről szóltak. Újabb dózer szakasz a Piroson, majd ismét rendkívül sáros átkötő, amiről már tudtam, hogy az utolsó. Tavaly itt kezdett el szakadni az eső és jönni a vihar szele. Ezúttal csak a sár volt kísérőm és persze minden egyes kilométert jelző rezgés az órámon. Már csak 5...már csak 4...már csak 3...Idén megint máshová került a célterület, így a tavalyihoz képest lentebb kellett menni. Eljött a kordon, amire az volt írva, hogy valami lesz 1,2 kilométer múlva. Azt hittem már a célt jelzi, szóval nagyon megindultam, mert 9:55 volt az órán és reméltem, hogy 9:59-es időn belül megfutom. Na ja, csak azt nem tudtam, hogy egy következő jelzést jelentett az 1,2km, amire további egy kilométer volt írva. Itt viszont a META szó egyértelművé tette, hogy az már tényleg a cél lesz, tehát haladtam tovább a dózer aljáig. Azt hittem lefelé fog vinni az utcára, de balra kanyarodott egy kavicsos útra. Felfelé??? Nem értettem, hogy mi van, hisz már hallottam a versenyközpont hangjait is. Majd láttam, hogy onnan egy csapás visz be a célzónába. Futottam még egy gyors csúszós lefelét, majd kordonok és végül a cél feltörő "füstje".

Kilépve a ködből, legyőzve az "árnyékot" (2021.08.28.)

10:03:03. Nagyon-nagyon boldog voltam a célban, mert ez egy rendesen kifutott 80 kilométer volt. Ráadásul a mezőnyben abszolút 4. helyre és női 1. helyre elég volt a teljesítményem, aminek nyilván külön örültem. Az idővel a terepviszonyok miatt teljesen elégedett vagyok. Persze cél volt, hogy 9-es kezdettel behúzzam és az utolsó reálisnak tűnő percig küzdöttem is érte. 44 perc előnyt sikerült a végére összeszednem a második női versenytársamhoz képest, ami azért is jó, mert folyamatosan épült ki köztünk ez az idő. Biztonsági futás volt az első nagyjából 36 kilométer (Kacwin), majd elindultam és tulajdonképpen a célig meg sem álltam. Klasszikus értelemben vett holtpontom ezúttal nem volt. Fejben végig rendben voltam, fizikailag is tulajdonképpen jól voltam. Ezúttal a feltöltésem elképesztően jól sikerült, valamint a frissítésem hibátlan volt. Amit folyamatosan szem előtt tartottam: MINDENHOL egyek valamit és igyak menet közben/ponton. Sose szoktam banánt enni ilyenkor, most szinte mindenhol kívántam. Emellett paradicsomot (sózva), sós kekszet, nutellás sós kekszet, levest, sajtot, banánt. Folyadéknak a szokásos kólát és ami a legfontosabb volt: rengeteg szénvasas ásványvizet. Egy helyen pedig feketeribizli gyümölcslevet. 8km/h volt az átlagsebességem a 80 kilométeren, tehát mondhatni haladtam, így ha hiba lett volna, akkor kijött volna ennyi idő alatt. Versenyeztem párszor már 80-as távon, de ilyen kiegyensúlyozott versenyzésem még nem volt. Nem voltak kiugrásaim, hanem folyamatosan és egyenletesen hoztam azt a szintet, ami ide kellett.

Néha veszíteni kell ahhoz, hogy győzhessünk (2021.08.29.; Forrás)

Hogy mik a fő tanulságai ennek a futásnak?

1. Nem ciki "lenevezni"!

Ez az első és legfontosabb mind közül. Az  idei év sajnos nem úgy alakult edzés szempontjából, ahogy szerettem volna. Nem alakult úgy, ahogy egy 100 kilométer feletti távhoz alakulnia kellett volna. A "Privát UTH" avagy a "82-es" futás tökéletesen megmutatta, most nem vagyok készen erre a távra. Azt követően még hittem, hogy a nyáron összerakom hozzá a formát, de az edzésheteim ekkor sem voltak 70-80 kilométer/hétnél többek. Ez számomra kevés egy biztos és jó érzésű 100-as futáshoz. Főleg olyanéhoz, mint a Legenda, ahová nem lehet "reszketeg" kézzel-lábbal odaállni a rajtba. A Verőce Éjszakai Trail után abban sem voltam biztos, hogy helyem van a tátrai versenyek rajtjában. Aztán az egyik pilisi futásom közben kaptam a fejemhez, hogy hát van rövidebb táv! Ki mondta, hogy csak a 110 kilométeren lehet indulni? Aznap átneveztem a 80-as távra. Ha hosszabb ultráról beszélünk, akkor egyértelműen 80-as távokon vagyok a legbiztosabb, egyben a legerősebb. Hiába mentem már 100 feletti távot háromszor, még mindig csak tanulom magam rajtuk. 

2. Felkészültség - "a test"

Ez szoros kapcsolatban áll az első ponttal, ugyanis a bizonytalan forma bizonytalan teljesítményhez vezet. A jó feltöltést mindig fontosnak tartottam, ehhez képest sajnos sokszor nem jött össze megfelelően. Most megéreztem mennyire sokat számít a jó töltöttség táplálkozásban és pihenésben egyaránt. Mindent ettem mindennel, tehát semmi spécire nem kell gondolni, csak arra, hogy napi több (legalább három) étkezésem volt. A pályaismeret pedig alapvető fontosságú, most minden benne volt a lábamban, így nem ért meglepetés sehol. A terepviszonyokra pedig fizikailag felkészült voltam, mert sokat futottam nagyon sáros pályákon, ráadásul perverz módon szeretem is a sarat. Ehhez mért volt az erőbeosztás és mondhatni, a versenytaktika.

3. Helyes erőbeosztás, okos taktika - "a fej"

Nagyon sokat emlegetett páros, egy ilyen táv ezeken már elmehet, főleg ha a terep is nehéznek mondható. Sokszor nem értem, miért kezdenek be annyira erősen futók egy hosszú távon. Oké, én is szeretek gyorsan kezdeni, ha úgy jön ki a lépés (és most relatíve gyorsan kezdtem), de nem erőn felül. Mondjuk nekem a szervezetem úgy van beállva, hogy a középső szakaszokat bírom a legjobban és azokat is élvezem leginkább, így általában ott vagyok a leggyorsabb. Ahogy látom viszont, a mezőny általam befogható részére nem ez a jellemző. Sokszor az a benyomásom, hogy csak elindulnak és mennek, amíg bírják, majd visszaesnek, betöltenek valamit és megint mennek, amíg bírják, aztán ez a lendület egyre halványul és már nem tudnak akkora lendületet előhúzni a "zsákból". Holott, az ultra lényeges pontja szerintem az lenne, hogy mindig csak annyit és úgy vállaljon az ember, hogy még maradjon és vigyen tovább előre.

4. Önismeret a jó taktika alapja

Többek között ezért sincs edzőm és nem is lesz. Nálam ugyanis senki sem tudhatja jobban, mi van a fejemben és a testemben, márpedig a jó ultrataktika enélkül bizonytalan lábakon áll. A "Privát UTH"-s "bukásom" nagyon fontos pontja volt az évemnek, mert kellően lerángatott a földre. Magyarázkodás nélkül, feketén-fehéren megmutatta, mi van a fejemben, mi van a testemben. Ezeken a távokon nincs jelentősége annak, hogy mi volt "egykor". Nincs jelentősége, hogy valaki nyert már egy UTH-t vagy második volt egy Ultra Janosik Legendán. Minden rajtban nullán áll a mutató és a jól kalibrált önismeret fogja végül eldönteni, hová billen el a "célhoz". A taktika - az előtte héten lévő Šelma-hoz hasonlóan - jó volt és nem a győzelem miatt, mert az másodlagos. Hanem azért, mert egy, a teljesítményébe bizonytalan, már-már kudarckerülő valaki hagyta el Budapestet augusztus 11-én, de egy megerősödött, feltöltődött, ismét magába bízó valaki ért oda Nedecre augusztus 28-án este.

 5. Kudarc nélkül nincs győzelem

Végül egy klisé: mindenből tanulni lehet és kell is. Tanulni lehet a győzelmekből, de még inkább a kudarcokból. Nekem 2018 óta folyamatosan nagyon jól ment a futás, tényleg minden várakozáson felül, sérülésmentesen kijött, amit csak akartam. Aztán eljött a 2021, amikor nem úgy jöttek ki a dolgok, ahogy azt megálmodtam előtte. A hónapok során úgy nőtt bennem a kétség, ahogy sorban engedtem el a terveket, vágyakat. A futást persze egyszer sem engedtem el, folyamatosan mentem, pedig nap, mint nap szembesített azzal, hogy a "múlthoz" bizony mindez kevés.

És zárszónak jöjjön, amit már írtam a Privát Sárga 70-nél: néha veszíteni kell ahhoz, hogy győzhessünk. Bizonyos álmokat, vágyakat hagyni kellett veszni ahhoz, hogy most újra azt érezzem: képes vagyok győzni. A szó nem helyezésbeli értelmében.

...és az alcímnek adott mondat jelentése, amit a szervezők mindenre felírtak, amit kaptunk: "Możesz więcej, niż myślisz!" vagyis "Többre vagy képes, mint gondolnád".