A hegyek színes útjain

Újabb év, újabb tervezés. Ahogy az évértékelőben is írtam, alapvetően számomra nem volt rossz év a 2020. Futás szempontjából tulajdonképpen a lehetőségeimhez mérten maximálisan hoztam a tervezetteket. Egyetlen versenyt kényszerültem áthozni 2021-re, az összes többi tervemet így vagy úgy, de sikerült megfutnom. Sajnos viszont még mindig nem sikerült visszatalálnom a november végi (covid előtti) formámhoz, de ezen is folyamatosan dolgozom, szóval lassan, de biztosan a fokozatos munka jó szokásához híven meghozza majd gyümölcsét. Szerencsére egyébként nincs mit siettessek ugyanis az első potenciális versenyemet (Zimowy Janosik) már el is kellett "búcsúztatnom", úgyhogy az igazi téli futás egyelőre csak álom marad. Ettől függetlenül nem állok tanácstalanul, az idei év tervei már itt lapulnak, még akkor is, ha beteljesüléseik váratnak magukra. 

Látszólag szolid az idei tervezésem, aminek csak minimális oka a jelenlegi bizonytalanság. Tavaly elképesztő szerencsésen nyúltam bele a versenyekbe, ezért nem is volt hiányérzetem. Idén ez a szerencse egyelőre nem jött velem a fentebb említett verseny elengedését tekintve, viszont a jelenlegi formám miatt annyira nem is bánkódom ezen. Tavaly pont ilyenkor készített velem az UTH rendezősége egy rövid "kérdezz-feleleket", ami feltehetően az UTH előtt került volna publikálásra. Az akkori válaszaim közül csak egyet emelnék ki, hiszen a többi válaszom kevéssé releváns:

"Kérdés: Mi a legnagyobb álmod? 

Válasz: A legfontosabb számomra, hogy a terepfutás megmaradjon annak, aminek a kezdet kezdetén indult: szenvedélynek. Szeretnék továbbra is folyamatosan és sérülésmentesen fejlődni, valamint megtalálni és megélni az örömfutás - versenyzés kettősének harmóniáját. Konkrétabb álmokat tekintve pedig szeretnék egyre inkább „felnőni” 100 kilométer feletti, szintesebb magashegyi pályák eredményes megfutásához." (2020.01.12.)

Azt hiszem 2021-re sem írhatnék sokkal másabbat, mint amit egy éve erre a kérdésre feleltem. A szenvedély nemhogy megmaradt, hanem erősebbé vált a tavalyi év során. Sokszor hittem, hogy szeretem csinálni - és így is volt - de a tavalyi év mutatta meg igazán, hogy milyen "feltétel" nélkül szeretni ezt.Milyen az, amikor nem vársz valamitől "semmit", "csak" az élmény örömét és szabadságát. Más minőségben szeretem azóta a terepfutást, ahogy az évértékelőben ezt hosszasan fejtegettem is. Sikerült megtalálnom az örömfutás-versenyzés áhított harmóniáját, amit szintén 2020-tól kaptam meg igazán. Szerintem ezt fogom tudni hozni 2021-re tovább, a terveimet is ennek tükrében gondoltam át.

A válaszom második felét 2019 óta érzem, vagyis azóta kezdtem el nyitni a magashegyi, szintes pályák felé. 2019-ben futottam az első hazai 100 kilométer feletti távom, 2020-ban pedig már két 100 kilométer feletti távot is sikerült megfutnom, az egyiket ráadásul magashegyi etapot tartalmazó terepen. És ami a legjobb: szerettem őket! Nem vetődött fel bennem egyiknél sem a "mit keresek itt?" égető kérdése. Szóval úgy érzem, hogy a tavalyi év letette az alapokat a 100 feletti távokhoz, amire most már bátran merhetek támaszkodni. Nem is lehetne más a terv 2021-re, mint ezt az alapot tovább erősíteni. Az idei év reményeim szerint ezt lesz hivatott támogatni, így távot most sem akarok emelni, ahogy tavaly sem tettem. Az ok egyszerű: mentálisan nem kívánom a 112 kilométer feletti világot - még nem. Csak akkor szeretnék emelni a távon, ha fejben akarom, mert annak semmi értelme, hogy csak azért elinduljak 120 km felett, hogy elmondhassam: pipa! Szeretném azt is kiélvezni, szeretném a fejemben és a testemben is kívánni az utat. Nem motiválnak a "pipák", de annál inkább motiválnak az odavezető utak. Szintemelkedést tekintve viszont úgy érzem eljött az ideje a lépésnek, így az kiemelt szereppel bír az idei tervezésben. 

Az út, amihez rendesen fel kell nőni - a távolodó Magas-Tátra, ahogy utoljára láttam (2020.08.31.)

2020-ban már minőségi szempontból tekintettem a futásra, ezért a mennyiség nem is játszott szerepet  - milyen jól is tettem, tekintve, hogy a betegség miatt a december hónapom a szokásos teljesítményem nagyjából harmadára csökkent. Az évet végül 3843 kilométerrel és 120.884 méter pozitív szintemelkedéssel zártam. Ebből a szint érintett csak rosszul, hiszen voltak 16 ezer feletti hónapjaim és meggyőződésem volt november végéig, hogy a 2019-es 121 ezret már simán hozom, sőt túlteljesítem. Megtapasztalva a váratlant, idén se tervezek számokkal, hiszen sokkal fontosabb a minőség ennél. Nincs mögötte a "kell" és a "muszáj" tévképzete, nincs mögötte semmiféle kényszer. Ez volt az első dolog, amit száműznöm kellett még 2019 őszén, amikor is elkezdett bedarálni a "teljesítménykényszer" sötét árnya. Azóta teljesen magam mögött hagytam ezeket a dolgokat, igaz ez nem a puszta véletlen műve volt, hanem elég komoly tudatos belső munka eredménye.

Az elmúlt év legjobb döntései közé tartozik, hogy az ősszel elkezdtem a gyógypedagógus alapszakot. Elképesztően ki volt már éhezve az agyam az új tudásra, ismeretekre, szóval nagyon örülök, hogy megléptem az "újat". Csak úgy, mint a futásban, az életben sincs késő tanulni, fejlődni, váltani valami más felé, ha már a régi nem működik. És bizony van, amikor már nagyon szorongat a "nem működik" érzése. Nem gondoltam volna azt sem, hogy az ember fejlődéstana olyan szinten le tud kötni, mint amit a Fejlődéstan tárgy keretében és a kollokviumra készülve tapasztaltam. Azóta egészen más szemmel nézek az emberi szervezetre és egész másként tisztelem működését, ami a futás terén is nevelő célzatú. Ugyanis még jobban megerősít abban, hogy a saját szervezetem a mérce, mert hiába minden külső "szám", a saját testem a legpontosabb műszer, amit én érthetek meg csak igazán. Nagyon várom, hogy a mozgás élettanával kapcsolatos tárgyakhoz odaérjek, hiszen azokból is sokat szeretnék tanulni - a szakon kívüli "életemben" is. 

Szóval a futás 2021-ben szintén fontos szerepet fog betölteni az életemben - mondhatnám elengedhetetlen szereplője lesz - de sok minden más is van azért mellette. Az ősz adott ízelítőt abból, hogy milyen nehéz a főállás+levelezős képzés mellett beékelni az ultratávokat/ezekhez vezető "utakat", de azt hiszem megtanított arra is, hogy a prioritások mentén minden ott legyen, ahol annak lennie kell. Megtanultam okosabban szelektálni, nem pazarolni időt, energiát olyan dolgokra - akár emberekre - akik/amik le/visszahúznak. Nagyjából 2-2,5 év viszontagságának terhét tudom végre talán magam mögött és a dolgok elkezdték megtalálni a helyüket. A helyretételben persze hatalmas szerepe volt a rengeteg kilométernek és a közben született gondolatoknak. Nos, ennek a "történetnek" a folytatását várom természetesen 2021-től is.

A versenyeknél persze azt is be kell kalkuláljam, hogy tavasztól a szombatjaimmal többségében nem rendelkezem szabadon, tehát ehhez mérten kell igazgatnom a tervezésem. Jöjjenek hát a konkrét versenyálmok 2021-re:

Versenytervek 2021

Az első verseny a tavalyról áthozott Dziki Groń lenne április végén. Teljesen ismeretlen pálya, tehát tervezésem nincs, csak egy jó kis szintrajzom. Igazából a szintadatok miatt választottam, jó évkezdés lehetne belőle az ismeretlen lengyel tájakon. Talán nem is lenne baj végre olyan versenyen is futni, ahol tényleg nem ismerek semmit. Az Ultra Janosik megmutatta a környék szépségeit, így szerintem nem fog csalódást okozni látványban sem a verseny. 

Dziki Groń - 64km; 3150m+

A második versenyem az Ultra-Trail Hungary lenne május közepén, amit szintén tavalyról hozok magammal. Ismét idéznék egyet abból a bizonyos "kérdezz-felelek" szövegből:

"Kérdés: Mit vársz az UTH-tól és milyen eredményre számítasz? 

Válasz: Nagyon szeretnék erősebbé válni 100 kilométer feletti távokon, így elsősorban ezzel a vággyal érkezem az idei UTH-ra. Bízom abban, hogy az addig végzett edzésmunkám lehetővé fogja tenni, hogy idén könnyedebben és jobb idővel érkezzem be a szentendrei célba." (2020.01.12.)

2020-ban ezt tökéletesen abszolváltam a Privát UTH-n, így mi mást is kérhetnék az idei évtől, mint ugyanezt? A tavalyi után van egy titkos "álomidőm" az UTH pályájára, amit nagyon szeretnék megfutni, ha minden körülmény is úgy akarja. Valószínű ez az utolsó UTH-m  lesz amúgy (ha lesz, ha nem), mert abban az időszakban van egy másik verseny (Ultra-Trail Małopolska - UTM 105), amit nagyon szeretnék megfutni jövő tavasszal. A kettő együtt meg ugye nem működhet, még egymás után sem. 

Ahhoz képest, hogy a nyár nem áll hozzám közel, mégis az utolsó három versenytervem nyárra esik. Ebből az első elem egy újítás, vagyis a Malofatranska stovka 100, mely a Kis-Fátra útjait szeli át. Teljesen ismeretlen ez az útvonal is, remélem itt viszont lesz lehetőségem előtte csak egy kicsit ismerkedni a tereppel, mert azért ez hosszú út lenne az ismeretlenbe. Ezt konkrétan a távra eső szintemelkedés miatt választottam, ugyanis 100km körüli távot szerettem volna, de jóval több szintemelkedéssel, mint amiket eddig futottam. Így esett a választásom erre az elmondások alapján kegyetlenül nehéz pályára - mondjuk ez a szempont önmagában eléggé kecsegtetően hangzik. Nem is annyira versenyként tekintek rá, inkább az érdekel, hogy milyen érzés a közel 7000m pozitív szintet megmászni cirka 110 kilométernyi távon, nehéz terepen. Meg aztán úgy tűnik Juraj Jánošík szellemét sem tudom magam mögött hagyni, így remélem itt is szerencsét hoz, csak úgy, mint az Ultra Janosikon.  

A Tatranská Šelma Ultra szinte már "hazavár", illetve én tekintek "hazaiként" a pályára. 2019-ben nagyot estem, 2020-ban a hőség nyírt meg - 2021 csak eljön már hiba nélkül! Harmadszor is nekimegyek, mert menthetetlenül szeretek a "vesztem" felé rohanni, ha a Magas-Tátra gyönyöreiről van szó. Remélem sikerül végre rendesen megcsinálnom, ha nincs meleg, akkor korrekt idővel, ha meleg van, akkor korrekt fizikai/mentális állapottal. A tavalyi teljesítményemmel nem voltam elégedett - csak annyiban, hogy végig tudtam csinálni - és ebben még a női 4. hely sem nyújtott vigaszt. Nem kérdés, hogy újra ott a helyem. 

Az év utolsó terve szintén egy újrázás lesz, így az Ultra Janosik Legenda távja, ami remélem ismét visszavár engem. Karácsony előtt egy este alatt lezajlott a nevezési procedúra, így alapvetően optimista vágyakkal tekintek előre augusztus végére. Itt mindenképpen javítani szeretnék a tavalyin, mert elkövettem csúnya hibákat, amik hozzájárultak az időbeli romlásomhoz. Most már láttam egyben a pályát - ami, mint tudjuk nagyon fontos a taktika szempontjából - ezért tudom, hol rontottam olyat, amin lehetőségem lehet változtatni. A tavalyi év legnagyobb élményei között volt ez a verseny, szóval nem kérdés, hogy "feltétel" nélkül is vágynám az újrázást. Mivel remekül működött a Šelma és a Janosik egymás után, ezért idén is jónak tartom egy hét különbséggel futni őket. A 2020-as versenyről egy videó, ami szerintem jól megmutatja a pálya változatosságát. Nagyjából azonos időszakokban voltunk azonos helyeken, így a videóján pontosan úgy látom vissza a táj szépségeit, ahogyan akkor láttam:

Nem kérdés, hogy visszavágyom a változatosság ünnepére

Igazából tervezni nem tervezek többet, mert úgy érzem, ha ezeket sikerül megfutnom rendesen, akkor már elégedett lehetek minden szempontból. Aztán, hogy lesznek-e még ellenállhatatlan versenyek 2021-ben? Ki tudja? Remélem biztosabb talajra lépünk a tavalyi ingovány után, mert bár abból is ki lehetett hozni a maximumot, de azért mindig jó szárazabb talajt érni a tükörjég után.

Összegezve, 2021-ben folytatom azt az utat, amit még 2018-ban kezdtem el. Emellett folytatom azt az utat is, amit 2019-től kezdtem, vagyis a hosszabb (80-120km közötti), szintesebb magashegyi pályákra való "felnövekvést". Azt hiszem 2020 megmutatta, hogy a választott irányom jó lehet. Nem gyors, nem látványos, nem kiugró, ámde folyamatos és egyre biztosabb alapokat adó. Ahogy egy edzőként dolgozó futótárs mondta nekem egyszer: "ha egy hegyre két út vezet, te biztosan keresel magadnak egy harmadikat és azon mész fel". Kevés dologban értettünk egyet, de ezt nagyon jól látta.A célhoz nem mindig az az út vezet, amin mindenki kevereg. 

Szóval, 2021 csak egyet mondhatok: "Let's roll just like we used to"