A hegyek színes útjain

Ismételten eljött egy nyári időszámítás, ami ugyan idén kicsit másabb színezetet ölt, hiszen március eleje óta nem versenyeztem, "csak" magamnak futottam. Ettől függetlenül szépen végig vittem a tavaszi időszakot a tervezettnek megfelelően, amit egy privát UTH-val sikerült is méltó módon lezárnom. Bár versenyeken már lehet indulni, mégis úgy vagyok vele, hogy ebben is tartom magam az előzetes tervekhez, így majd csak augusztusban szeretnék újra rajthoz állni. Szerintem az elmúlt időszakban is nagyon fontos volt, hogy legyenek tervek, kitűzött célok, hiszen ezek visznek előre és ezeknek köszönhetően lehetséges hosszabb távra gondolkodni. 

Jelenleg úgy néz ki, hogy szinte mindent, amit 2020-ra terveztem meg tudok valósítani. Márciusig bezárólag eleve haladtak a dolgok a maguk medrében, aztán vált szükségessé az újratervezés. Az áprilisi Dziki Groń ugye átkerült novemberre, így abból még bármi lehet, igaz, ebben most valahogy kevéssé hiszek. A KeSaPiZ túrán akartam egy 100-ast futni, az mondjuk elmaradt és nem is tervezem pótolni privátban sem. Aztán jött volna a Sárga 70, amit az UTH előtti utolsó hosszúnak szántam. Nos, ezt hozom tovább, ugyanis most július elején szeretném megfutni utolsó hosszabb edzésemként az augusztusi versenyeim előtt. Az UTH lett volna május végén, ezt privátban megfutottam, szóval nincs hiányérzetem.

Futás - csak magamnak, de sosem célok nélkül (Dera-szurdok, 2020.05.18.)

Június közepén lett volna a Tatry Running Tour "Extreme" háromnapos verseny, ami viszont elmaradt. Ezzel kapcsolatban lehetett dönteni, hogy átviszem a nevezést jövőre, visszakérem a pénzt vagy elindulok magamnak privátban (virtuális futásként), így megkapva a rajtcsomagot és a bónusz ajándékokat, amiket felajánlottak az ekként teljesítőknek. Az itteni nevezésemet nem akartam átvinni jövőre, mert a június nekem általában eleve zűrös hónap, így ki tudja mi lesz egy év múlva, plusz azért ez a verseny inkább edzésként volt betervezve az augusztusi versenyek elé. Mivel jelenlegi állás szerint az augusztusban esedékes tátrai (futó)nyaralásom megvalósulhat, így oda pont jól fog illeszkedni ez a három egymást követő edzésnap. Igaz, abból a középső etap a lényeges, ugyanis annak van leginkább edzésértéke az én szempontomból. Szóval, ha innen nézzük, akkor a dolgok mai állása szerint ezt is sikerül megfutnom, ráadásul kellően motivált is vagyok ahhoz, hogy ne kelljen versenykörülmény a teljesítéséhez. 

Az augusztus lesz igazán izgalmas nem csak azért, mert (remélem) egybefüggő két hetet lesz lehetőségem eltölteni a Magas-Tátrában, hanem mert ott fogok ismételten versenyzőként rajthoz állni az év  - számomra - két legfontosabb versenyén. Ezekbe most direkt nem megyek bele, mert a "tátrai gyönyöröknek" egy külön posztot szánok. Gyakorlatilag ezek azaugusztusi remények tartották bennem sokszor a lelket az elmúlt hónapok göröngyösebb útjain,ugyanis végig hittem benne, hogy erre lehet esély, ez megvalósulhat, ezt még nem szabad temetni. Egy korábbi posztban már említettem, hogy a Dziki Groń elengedésének hete volt különösen nehéz, mert azt a versenyt nagyon akartam és tényleg jó formában is voltam akkor. Ilyen szempontból sokat segített a privát UTH, mert bár a hónapok során végig motivált voltam a futáshoz, mégis ennek köszönhetően megvolt annak érzése, hogy nem csak motivált vagyok, de haladok is előre. Nem titkolt célom/vágyam volt 2020-ra, hogy külföldi versenyek felé vegyem az irányt és megmérettessem magam magashegyi körülmények és ott edződött emberek között. Szeretek itthon is versenyezni, viszonta fejlődés továbblépést kíván meg.Ehhez a továbblépéshez fog lehetőséget biztosítani a Magas-Tátrában töltött idő, illetve az ott futott pályák, versenyek. A Tatranská Šelma Ultra rendezősége a nevezés percétől azt kommunikálta, hogy lesz verseny (én is hittem benne, ezért is mertem nevezni április 1-jén, amikor még javában "helyzet" volt), az Ultrajanosik pedig múlt héten vált biztossá, ugyanis mindkét országtól megkapták az engedélyeket a verseny megtartásához. Innentől nem marad más, csak a bizakodó várakozás, hogy ez beleférhet, ez még összejöhet, ez tényleg sikerülhet. Őszre nem terveztem semmit már az év elején sem, egyedül a Dziki Groń van november közepén, ha megtartásra kerül. Elnézve a távomra nevezettek létszámát, az eredeti 500 főről nagyjából a felére csökkentünk le. Valószínű minden távon hasonló mértékű csökkenés lehet, így ez akár kedvező irányba terelhetné a dolgokat, ha egyébként nem lesz olyan helyzet, mint március-május között volt. Az augusztusiakban volt hitem tavasszal, ebben viszont kevéssé van, úgyhogy arra készülök, hogy ezt a versenyt sajnos nem viszem tovább jövőre ilyen körülmények között. Tulajdonképpen azt mondhatom, hogyha az augusztusi tervek összejönnek, akkor futás szempontjából egészen jól megúsztam ezt az időszakot.

Hazudnék, ha azt írnám, nem várom az újbóli rajthoz állás pillanatát. Az a helyzet, hogy már tényleg nagyon várom, mert immáron negyedik hónapja nem versenyeztem, így hiányzik a hangulata, maga a versenyzés izgalma és persze a saját versenyzői énem életre hívása is. Ugyan az egyedül futók táborát erősítem, ettől függetlenül kifejezetten jók tudnak lenni a futólagos beszélgetések a versenyek előtt-közben-után. Hasonló jó élményben volt részem a június végén szervezett UTZ Cuha kör pályabejárós futáson is, amin Kóródi Ági meghívása révén vettem részt. Nem voltam még ezelőtt közösségi futáson, viszont kifejezetten jó volt olyan futókkal együtt futni, akikkel egyébként valószínűleg kevéssé lett volna lehetőségem találkozni (főleg, mivel mindenki a Bakonyhoz közelebbi volt, így egy személyben erősítettem a budapestiek táborát), pláne együtt futni.

UTZ Cuha kör pályabejárás a forró Bakonyban (2020.06.27.)

Ráadásul a Bakonyban is csak egyszer jártam ezelőtt, szóval öröm volt a megszokottól eltérő tájegységen futni a nagy meleg ellenére is. Az biztos, hogy az útvonalon érintett Cuha-völgybe szívesen visszamennék, bár versenyezni nem vágyom a Bakonyba, mert "vértesi érzések" húrját pengette meg bennem, ami óvatosságra int. Meg aztán hazai viszonylatok között nekem a szívem csücske a Pilis és Börzsöny marad, ez nem is lehet kérdés. 

Szóval összegezve mondhatom, hogy egész jól sikerült kijönnöm ebből a pár hónapból és csak remélni tudom, hogy a jövő már felkészültebben éri az embereket minden szempontból, tartogasson akármit is az a "jövő".Csak remélni tudom, hogy jobban fogják-fogjuk tudni kezelni azokat az érzéseket, gondolatokat, amik mindeközben születnek majd.Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján merült fel ez bennem, hiszen egyértelműen nem múltak el nyomtalanul a tavasszal megéltek és ezt az emberek viselkedésén észre is lehet venni. Egészen friss élményem is van a témában, alapvetően mindegyik kötődik is bizonyos pontokon a futáshoz. 

Mivel a tavaszi időszakot is végig futottam, így napot ért testrészeimen - mondhatni a hóka tömegből "kirívó" - nyári színárnyalatot sikerült összeszednem. Érdekes volt látni a különböző reakciókat, amiket ennek láttán kaptam, ugyanis ez egyfajta indikátora volt, hogy elfogadhatónak tartotta-e az illető a tavaszi időszakban végzett sporttevékenységet avagy sem. Olyan reakciókkal is találkoztam, amelyekből úgy érződött, mintha negatív éllel tennének említést a természetes napfény által szerzett színről - példa volt erre a tipikus "hol sikerült ilyen színt összeszedned?" vagy a "de jó színed lett az elmúlt hónapokban...". Ezekben olykor olyan élt véltem felfedezni, amelyben burkoltan ott volt a "de jó dolgod volt, hogy ennyi időt  kint tudtál lenni". 

A napbarnított bőr titka: Börzsöny (Nagy-Hideg-hegy felé, 2020.07.05.)

Hasonlóan érdekes volt azokat a beszélgetéseket hallani, amikor emberek azt osztották meg egymással, hogy ki mi mindent sütött-főzött és hány kilót szedett fel az elmúlt hónapok alatt. Ezzel nem is feltétlenül lenne baj, de ugyanazt a problémát hozta magával, mint a fentebb említett napbarnított árnyalat. Furcsa volt, hogy akikkel nem találkoztam hónapokon át rám nézve azt észrevételezték, hogy "úristen, de vékony vagy", miközben egyébként semmit sem változtam az elmúlt hónapok alatt. Érdekes volt látni, hogykinek hogyan alakult át a "referencia-pont", ki mit tekint mértéknek, amihez hasonlítja az aktuálisan "normálisnak" ítélt dolgait. Kicsit olyan, mintha lenne egy "szabályszerűsége" annak, hogy az elmúlt hónapok után hogyan kell kinézni, viselkedni, lenni, ami, ha nem az aktuális közeg "értékítéletéhez" igazodik, akkor ferde szemmel nézik, esetleg észrevételezik az egyébként teljesen normális különbözőséget. Nem azzal van a gond, hogy másként gondolkoznak emberek, hiszen ez a dolgok normális rendje. A gond akkor kezdődik, amikor rossz érzést kezdenek el emberek kelteni másokban azok miatt a különbözőségek miatt, amik hozzájuk képest másmilyennek tűnnek. A futásról eleve nem szoktam és nem is szeretek beszélni csak akkor, ha valaki célzottan kérdez róla, mert akik nem sportolnak azok számára nyilván kevéssé lehet érdekes egy ilyen téma. Viszont ahogy lejjebb kerültek a ruhák, úgy lett eléggé nyilvánvaló, hogy bizony nem tétlenkedtem a karantén idején sem, hanem futottam, hiszen semmi sem tiltotta egyébként az egyéni szabadidős tevékenységet. Ennek ellenére olykor mégis azt érzékeltem, mintha szégyellnem kellene, hogy jutott időm, energiám és kedvem ilyesfajta dologra és nem zárkóztam be a négy fal közé siránkozni a dolgok rossz mivoltán, hogy mindezekre a 24/7 home office-át és a nassolást hívjam gyógyírül. Azért is furcsa számomra, hiszen a XXI. század erősen hangoztatja a "fizikai mellett mentálisan is legyél jól" elvet, amit számtalan pénzért megvásárolható szolgáltatás is megtámogat, így például a pszichológusok és a mindenfajta coach-ok. Felmerül hát a kérdés,miért szégyellje az ember, ha szán időt a saját fizikai - ezáltal mentális - jól-létének megteremtésére, fenntartására?Miért szégyellje, adott esetben érezze magát rosszul, ha fontos részt szán az életében ennek? Akár munka/család/gyerekek mellett is? Ha már az egészség fenntartása mint olyan szinte "piaci termék" a XXI. században, akkor mért kellene rosszul éreznie magát bárkinek, aki számára fontos a "teljes testi, lelki, szociális jól-lét" (WHO) állapotának fenntartása?

A teljes jól-lét állapota: privát UTH után egy régi vágy teljesülésével: "bundás" reggeli a Hirsch-oromnál (2020.06.01.)

Szóval érdekes volt látni, hogy kiből mit váltott ki az elmúlt időszak, milyen jellemvonásokat erősítettek fel a nehéz idők. Június utolsó hétvégéjén szintén újszerű tapasztalás volt azt megélni, hogy szinte ellenségként tekintett a sportolókra egy Lajosforráshoz autózó, számos ballonját a forrás vizéből töltögető úriember. Meglepődve tapasztaltam, amikor közeledő alakom láttán (nem inni akartam, csak a betonmedence vízében kendőt vizezni a hőségben) heves fellépést mutatott, azt hajtogatva, hogy ne közelítsek hozzá, maradjak ott, ahol vagyok. Nem értettem, ugyanis bőven távol voltam, a forráshoz közel sem akartam kerülni, át is mentem az ellenkező oldalra és ennek ellenére is hajtogatta a  - valószínűleg - félelemből táplálkozó, ingerült monológját. A közelben két biciklis állt, feltételeztem, hogy őket is odébb tessékelte. Nem álltam le különösebben vele problémázni, mert látva viselkedését úgy ítéltem meg, hogy nem lehet racionális mederbe terelni a dolgokat, de azt követően a Bölcső-hegyre menetelve jócskán agyaltam a nem mindennapi helyzeten. Két dolog jutott az eszembe: 1) valószínűleg rossz tapasztalat érhette az elmúlt nehéz időkben, ezért erős benne a félelem és ezért ilyen rendkívüli módon támadó a vélt/valós veszélyhelyzettel szemben - ez adott esetben én voltam, mint  potenciálisan vírust hordozó személy; 2) megértem ezt a helyzetet, ugyanakkor a hozzá tartozó viselkedését nem. Annál inkább nem, hiszen a Lajosforrás köztudottan népszerű állomás  - főleg vasárnap délelőtt! - bicikliseknek, túrázóknak, futóknak egyaránt, hőségben pláne, mert itt lehet vizet tölteni. Ha annyira féltem magam, akkor ne menjek frekventált időben ilyen helyre, illetve viseljek védőfelszerelést, ha már egyszer hosszabb időn át tartózkodok olyan helyen, ahol sokan megfordulnak vagy legalább normális hangnemben kérjem mások távolmaradását. Nagyon tanulságos volt számomra ezt a jelenetet megélni, mert testközelből megtapasztalhattam, hogy vélt/valós félelem milyen ellenséges hangulatot tud eredményezni egy teljesen átlagos vasárnap délelőttön, teljesen átlagos emberek között.

Különös tapasztalásokat is hoztak magukkal az elmúlt hónapok, mert ajól hangzó szlogenek mögött valahogy mégis egyfajta ellenséges viszonyulás öltött testet ember és ember között. Szerintem nagyon fontos, hogy ki-ki maga módszere szerint, de figyeljen oda saját magára, mert rendesen meg tudja nyírni nem csak önmagát, hanem környezetét is a kiegyensúlyozatlan lélek.

Még mindig a futástól vagyok "normális" (Jelesfa, 2020.07.07.)

Legyen érték a saját jól-lét és ne az adja a versengés alapját, hogy kinek szarabb a helyzete, ki dolgozott át több éjszakát, kinek volt a legkevesebb ideje sportolni vagy egyáltalán magára odafigyelni. Ne azt nézzék rosszalló szemmel, aki számára fontos a saját egészsége és ennek jeleit - akárcsak a természetes napfény árnyalatát - büszkén magán viseli. Remélem ezt a tanulságot sokan magukkal viszik az elkövetkezendő időkre, hiszen ha magunkra vigyázunk testileg-lelkileg, akkor a környezetünket is megóvjuk.