A hegyek színes útjain

A címben olvasható Sexy Trail egy jövőbeni lehetséges terepfutó verseny fiktív elnevezése. Még az ősszel hallottam hírét ennek a pályának és már akkor nagy érdeklődéssel néztem vonalvezetését. Három okom is volt erre: 1) Börzsöny, 2) cirka 70 kilométer, 3) cirka 3500 méter pozitív szint. Őszintén, lehet ennél kecsegtetőbb ajánlatot olvasni olyannak, aki egyrészt dédelgeti a Börzsönyi Kör álmát, másrészt külföldi szintes versenyekre készül? Kötve hiszem. Úgyhogy adott volt a kihívás, már csak az időpontot kellett hozzá megtalálnom. Azt tudtam, hogy télen nem, tavasszal pedig itt a KeSaPiZ 100, majd a Dziki Groń, majd a Sárga 70 és persze az UTH is. Utána jön a nyári forróság és a Magas-Tátrában lévő versenyek. Úgyhogy eltettem a "majd ősszel" polcra, csak aztán az élet egészen másképp rendezte a sorokat. Adott volt hát a helyzet, hogy fussak egy hosszút a Sexy Trail kőkemény börzsönyi pályáján. Azt tudni kell, hogy eddig 50 kilométer volt a leghosszabb távom a Börzsönyben, így nem kicsit izgatott annak ténye, vajon milyen érzés lesz ezt a pályát futni? Milyen lesz ez a táv ekkora szinttel? 

Mivel a mindennapokban eddig is egyedül futottam, így fel sem merült az a probléma, hogy nem merek egyedül elindulni. Különösebben az sem érdekelt, hogy nem jár érte taps, hátba veregetés, érem, kitűző vagy egyebek.Csak magáért az élményért szerettem volna ezt a pályát megfutni,no meg persze kíváncsi voltam arra, hogy fejben mennyire tudom magamat motiválni úgy, hogy a "célban" (ami voltaképp nincs) nem vár senki a privát frissítőmön kívül. A poént az elején lelőve: ilyen motivált a haladásra régen voltam, mint most, egyszerűen hagytam magam sodródni az élménnyel. Mivel egyfajta "kísérletnek" is alávetettem magam, így folyamatosan rögzítettem videón az állapotomat, aktuális érzéseimet (ugyanazokkal a kérdésekkel szondázva magam a táv különböző pontjain) és ez alapján is elmondhatom, hogy végig megvolt az akarat bennem. Bármikor rövidíthettem volna, mégsem jutott eszembe ilyesmi. Ez most tényleg a terepfutás azon részéről szólt, amit a teljes szabadságnak mondhatunk. A "még egyszer - ki tudja - meddig" legmélyebb belső motivációjával.

A pályáról azt kell tudni, hogy Királyrétről indul és oda is tér vissza. Az interneten lévő térképről az elmondások alapján még hiányzik egy potenciális szakasz (Hegyes-hegy-orom kitérő), nos, én a saját tervezésembe már belekalkuláltam ezt a kitérőt, így a végösszeg 70 kilométer és 3589 méter pozitív szint lett. Az útvonalról készült saját térképem itt látható, a hivatalosan fent lévő mérés pedig itt található.

Nagy előkészületek nem előzték meg ezt a futásom, de a szokásos kis itinerem azért elkészítettem.

Egy útvonal szokásos rejtjelei - a "kódok" 70 kilométernyi utat rejtenek

Mondjuk nem sokat kellett használjam, ugyanis a pálya nagy részét ismertem korábbi eseményekről (Börzsöny Vulkántúra), illetve a magamnak mért pályák által szintén volt szerencsém ismerkedni ezekkel a részekkel. Térkép is volt nálam, de azt sem kellett használnom, úgyhogy végre minden a helyére került és már ismerősként köszöntöttük egymást a Börzsöny ezen tájékával. Ez hatalmas öröm, hiszen a Kör szempontjából órási jelentőséget tulajdonítok az "otthonosság" érzésének. A pályát öt szakaszra osztottam, alapvetően a privát frissítéseim mentén: az első cirka 24 kilométer; a második 11 kilométer; a harmadik 10 kilométer; a negyedik 15 kilométer; míg az ötödik etap a maradék 10 kilométeres szakasz volt.

Első etap - Királyrét - Feketevölgy Panzió (0-24 kilométer)

Szombat korai reggel, napfelkelte még az ablakból, aztán kocsiba be és meg sem álltunk Királyrét magányos főteréig. Ilyen üresnek még tán nem is láttam ezt a környéket, persze ennek a fő oka a reggel 8 órás időpont volt. Ellenőriztem a zsákomban lévő dolgokat, majd 8 óra 5 perckor már kocogtam a Királyrét belteréről kivezető aszfalton a Kék négyzeten.

Királyrét - reggel 8 óra 5 perc

Az első etapról tudtam, hogy 24 kilométer hosszú lesz, benne durván 1200 méter szinttel. Ez rögtön a Csóványos 938 méteres magasságára történő kapaszkodással kezdődik, így nem igazán erőltettem meg magam az első 10 kilométeren. Sehol senki, csak az ébredező természet nyugtató hangjai a madarak csicsergésével. Gyönyörű napsütéses reggel, kellemes hűvös és a természet csendje - hiányozhatna bármi? Ezzel a kellemes érzéssel baktattam felfele, aztán a Fultán-kereszttől végre már futni is jobban lehetett. A Csóványost előjelző tábla közelségében aztán egy fának támasztott Simson motor alkotott kicsit tájidegen látványt, nem is értettem mi a fenét keres egy gép ezen az érintetlen természeti helyen? Magam mögött hagytam ezt a pillanatnyi értetlenkedést, hogy felérve gyönyörködhessek a kilátó magányosan álló alakjában.

Csóványos - az első kör

Hm, ide még visszatérek 40 körül - gondoltam és már fordultam jobbra a Piros háromszögön a Pogányvár felé vezető lejtőn. Ez elég hosszú lefelé, de abból a fajtából, amit igazából nem lehet eszetlenül megfutni. Eleve olyan a dőlésszöge, plusz csúszós apró kövek szegélyezik a lejtő egy részét, így figyelni kell a lábak alá. Itt volt szerencsém őzek hadát is megcsodálni, akik jöttömet észlelve azonnal elillantak a fák közé. Ez az út igazából felfele kegyetlen, legalábbis a hosszát tekintve, így érdemes tartós menetelésre berendezkedni annak, aki lentről jönne. Viszonylag jó tempóban elértem a patakot, majd a most jóval könnyebben járható Piros háromszög alsó szakaszát.

Ez lenne a jóval könnyebben járható Piros háromszög 

A nyáron nagyon megszenvedtem ezt a részt, ugyanis nagyjából nyakig érő csalános keresztezte végig ezt az egyébként is törmelékes ösvényt. Most nyoma sem volt gaznak, jól lehetett haladni és hamar el is értem a Piros jelzés alját. Itt rákészültem az újabb hosszan tartó mászásra, hiszen a Nagy-Mána érintésével szinte egészen a Csóványos magasságáig vissza kell mászni. Egyre kezdett melegebb is lenni, nyoma sem volt már a reggeli hűsnek. Persze ezt a részt se futottam nagyon, hiszen olyan hosszan és oly módon emelkedik, ami több energiát venne el, ha kocogva próbálnék rajta felmenni. Felértem a nyári alvóhelyhez, szétnéztem, magamba szívtam a bércek és völgyek erejét, majd meneteltem tovább egyre csak felfele, amihez a következőt tudtam hozzáfűzni (szó szerinti idézet a 15. kilométer környékéről): "Mindenütt erdőség, elképesztő. Hát igen, ez a Börzsöny."

A Nagy-Mána és a körbeölelő erdőség

A gerincet követően aztán egyre sűrűbb erdei részhez értem és már fent is találtam magam a Zöld jelzésen, a Magosfa irányába. Itt megemlékeztem magamban kicsit a decemberi Börzsöny Vulkántúra gyönyörű havas tájáról, hiszen akkor jártam erre utoljára. Kíváncsi voltam erre a részre amúgy, mert azon a túrán nagyot hibáztam a Zöld-Zöld négyzet elágazásánál, ezzel pakolva nagyjából 1,5 kilométer aszfaltnyi pluszt a túra távjába. Ismerős útvonal, jól is futható, szóval haladtam szépen a várva várt privát frissítőpontom felé. Nem is annyira a frissítés ténye izgatott, hanem a tudat, hogy az első szakaszt megcsináltam végre. Elértem egy lejtő alját és fel is bukkant a Zöld négyzet a kanyarban. Hogy tudtam ezt elvéteni a Vulkánon, amikor annyira egyértelműen fordul? Gyors átkötés és lent voltam Feketevölgy Panziónál, az első privát frissítésnél (a privát frissítőm olyan személy, aki közvetlen környezetem része és a mindennapi kontaktjaim közé tartozik). A korábbi tapasztalatok alapján most készültünk koktélparadicsommal és almával a szokásos dolgaim mellett.

Fapados frissítés az első frissítőpontnál (24.kilométer)

Egy dolgot felejtettünk csak el: sót hozni a paradicsomhoz. Így is jó volt, de a végén már kényszerűségből a sós mogyorós zacskóba forgattam meg a paradicsomot némi só után kutatva - jelzem eredménytelenül.

Második etap - Feketevölgy Panzió - Magas-hídi-rét (24-35 kilométer)

Gyors töltögetés, csipegetés és már úton voltam a Piros négyzeten felfelé a Piros jelzés irányába. A  pontot elhagyva kicsit elemeztem az aktuális állapotomat, amiről a következőt mondtam (szó szerinti idézet a 26. kilométer környékén): 

"Motivált vagyok egyébként, tehát a motivációm az még megvan. Jól is vagyok, agyilag is jól vagyok, tehát fejben is minden oké, fizikailag is jól vagyok. Most, hogy volt egy frissítőpontom, most még inkább érzem magamban az erőt. Nem is annyira a frissítőpont miatt, hanem mert végre az első szakaszon túljöttem, ami azért majdnem 24 kilométeres szakasz volt, úgyhogy hosszú szakasz volt. Most jól vagyok. Motivációm még van a hetvenhez, fejben-fizikailag jól vagyok, nem tántorít el még az ilyen elnyúló borzadvány se (a Jancsi-hegy felé vezető Piros emelkedőjére utalva), de egyébként futni nem biztos hogy fogom ezt most, ezeket, mert azért hátra van még 45 kilométer."

Ez a szakasz gyakorlatilag a Vulkán túra útvonalán halad, keresztül a Jancsi-hegyen, Holló-kőn, Vár-bércen. Ez is egy gyönyörű útvonal, csodálatos kilátással a Börzsöny magaslataira és a köztük megbúvó völgyre. Már a Vulkánon is szájtátva mentem ezen a részen, most az időt nem sajnálva álltam meg gyönyörködni a tájban. Mondjuk azon is eltátottam a számat, amikor meghallottam egy közeli község (valószínű Kemence) déli harangszavát. Úristen, már dél lenne én meg még csak 27. kilométer körül járok? Ettől függetlenül nézelődtem, de egyúttal próbáltam kicsit gyorsabb haladásra bírni magam. Ezen a részen a nagyobb kőtörmelékek is nehezítik a haladást, így a lépésekre is figyelnem kellett a nagy bámészkodás közepette. A Piros keresztről aztán a Kék ismeretlen útjára léptem és viszonylag jól futható lejtésen érkeztem meg Hamuházhoz. Ezt a részt csak térképen láttam eddig, viszont nagyon kíváncsi voltam erre a völgyre, hiszen már nem egyszer akartam erre jönni. A Kék kereszt jelzés kicsit gyérül festett, viszont a régi vasúti síneknek köszönhetően jól követhető a nyomvonala. Nagyon klassz volt a sínek között futni, tényleg kifejezetten élveztem ezt a szakaszt annak ellenére, hogy a terepet itt sem feltétlen lehet a futásnak alárendelni.

 Rövidzárlat a fejben: az most a frissítőm vagy egy kuka? (féltáv)

A Kék kereszt és Kék háromszög találkozásánál (Magas-hídi-rét) beszéltük meg a második frissítőpontot, amihez a 35. kilométeremnél értem oda, tehát féltávnál. Vicces volt, mert a távolból egy telepakolt szemetesnek láttam a frissítőmet, így elég sokáig tartott, mire beazonosítottam a pontot. Itt egy bögrés levest is elfogyasztottam a szokásos dolgaim mellett, no meg két gerezd almát is vittem magammal a paradicsom mellé.

Harmadik etap - Magas-hídi-rét - Piros kereszt-Kék jelzés elágazás (35-45 kilométer)

Felszívtam magam a következő nagyjából 10 kilométeres útra, ugyanis ez már megint a mászásról szólt, hiszen a Csóványosra ismét fel kellett kapaszkodni és a Kék háromszög szintén megdolgoztatja az embert a várva várt csúcsélmény előtt.

Felszívás féltávnál

Itt is sokat kellett gyalogolnom, ami jó lehetőséget adott egy újabb önszondázásra, így féltáv magasságában (szó szerinti idézet a 36. kilométer körül):

"Ugye, szokásos elv: nem a táv, hanem az iram öl, ezt megint nagyon gyönyörűen érezhetem, mert alapvetően nincs különösebben problémám. Nem fáj semmim, még a motiváltságom is megvan, még mindig. Jól is vagyok, úgyhogy ilyen szempontból nincs probléma és féltávon vagyok, még ugyanennyi. Még szintből is majdnem ugyanennyi. Van még bőven előttünk, szint is és táv is."

Az ösvény alja még viszonylag kellemesen hullámzik, jobbra a jégkár okozta szörnyűségek megmaradt emlékével. Mindig borzasztó látni azt a pusztítást, amit a 2014-es decemberi jégkár okozott ezen a részen (is). Hullámzást követően eljött a masszív mászás ideje, csak fel és tovább valahova a távolba. Ez az a kategória, ahol nem érdemes fejet felszegve kutatni a tetőt, hiszen az tényleg csak valahol a távolban van.

A Kék háromszög teljes valójában - nagyjából az emelkedő közepénél

Jártam már itt, szóval elég pontos emlékem volt erről az emelkedőről, így ismét takarékra tettem magam és csak meneteltem felfelé. A Piros háromszög érintése aztán megadta a fellélegzést, ugyanis innen már bőven futható a Csóványosig tartó rész még emelkedve is. Ezt viszonylag gyakran futom egyébként, úgyhogy a Piros és Kék jelzés közöse ismerős volt. Innen gyors átkötéssel visszamentem a Piros háromszögre, majd a Rakodót elérve ezen folytattam utam. Kifejezetten ritkán járt ösvény képét mutatta, ugyanis nem igazán láttam nyomait emberi járásnak, az avar is úgy volt összeállva, mint amibe nem gázolt mostanság turista bakancsa. A délután csendje fogadott, ez amúgy se lehet egyébként népszerű rész, hiszen Pintér-hegyese felé se találkoztam még emberrel, pedig jártam már párszor erre. Ezúttal sem jött senki a Piros kereszten, így magamban futottam immáron a harmadik frissítőpontom felé. Ezt a Kék és a Piros kereszt találkozásához terveztük, azaz a 45. kilométerhez. Ide gyorsan elérkeztem, meg is lepődtem rajta, hogy kis ösvényre térve már ott találtam magam az útjelző táblánál és a frissítőmnél. A pontok közül ide értem a legnagyobb örömmel, nagyon vidám voltam és örültem még annak is, hogy van egy kitérőm Nagybörzsöny felé.

Bőséges választék a 45. kilométernél

Ennek azért volt különösen nagy jelentősége, ugyanis egy rosszabb mentális állapot, ha hajlítani nem is tudta volna, de mindenképpen megnehezítette volna a kitérő irányába vetett akarati elhatározásom. 

Negyedik etap - Piros kereszt-Kék jelzés elágazás - Gács-nyereg (45-60 kilométer)

Jó hangulatban eszegettem, iszogattam és fordultam a negyedik szakaszom felé, ami 15 kilométeres hosszúságra nyúló etap olyan részekkel, mint a Magyar-hegy lefeléje és a Hegyes-hegy-orom mászása megtoldva egy kis Nagy-Hideg-hegyre meneteléssel a Kék négyzeten. A Piros kereszten aztán újból megvizsgáltam hogylétem, a szokásos kérdésekkel (szó szerinti idézet a 45. kilométer után):

"Már csak durván 25 kilométer van hátra. Energetikailag jól vagyok, mentálisan jól vagyok, fizikailag jól vagyok, végül is tényleg azt tudom mondani, hogy engem a tempó szokott nagyon megnyírni - nyilván mint másokat is - a táv még nagyobb szinttel is egészen jó egyelőre - de hát majd visszatérünk még erre bőven 70 körül vagy legalábbis a végénél. De úgy érzem, hogy minden oké."

A Piros jelzés ismerős volt megint a Vulkánról, hisz pontosan itt jön lefelé egészen Nagybörzsöny széléig. Most haladtam tovább a Piros és Kék közös szakaszán, hogy átvágjak Nagybörzsönyön és rákapcsolódhassak a Sárga jelzésre. Szomorú volt látni a sok bezárt vendégházat, kicsit újra emlékeztetett arra az egészre, amit úgy egyébként a futásaim során igyekszem teljesen kizárni az agyamból.Elképzeltem micsoda zsibongó forgatag lehet ezen utcákon "békeidőben".Most jobbára a helyiek szorgos munkájának nesze törte csak meg az utca csendjét. Hamar átértem a falun és megint ismerős útra léptem, hiszen a Tajga Trail pályája pontosan itt vezetett fel a Hegyes-hegy-oromra. Kicsit lehűtöttem magam a patak vizével, majd nekiindultam a mászásnak az orom tetejére. Ezt rendesen megszenvedtem, ugyanis végig tűzött rám délutáni napfény és iszonyú melegem volt.

A Hegyes-hegy-orom kezdő szakasza

Mivel ezt is ismertem, így tudtam, hogy hosszú lesz és persze mit ne mondjak, az is volt. Kicsit bővebben beszéltem az állapotomról a fefelén, amit amolyan elterelésképpen használtam, vagyis úgy, hogy ne arra koncentráljak, hogy szenvedek felfele, hanem inkább a gondolataim rendezésével tereljem mederbe érzéseim  - itt már a trágárabb kifejezések is érzékelhető aktivitással jelentek meg egyébként (szó szerinti idézet 53,5 kilométernél): 

"Menetelek felfele ezen a "csodálatos" Hegyes-hegy-ormon. Hát, ez amolyan húbasszameg lesz ha felérek. Amúgy szokásosan minden oké, összesen van nagyjából 16 kilométerem még, az nem olyan veszélyes, abból mondjuk 6 kilométer felfele, a maradék 10 nagyjából lefele. Szóval, azt kell, hogy mondjam, hogy végül is egész jól állunk itt a dolgokkal. Csak hát, a Hegyes-hegy-orom az kurva hosszú, az van. Na mindegy. Motivációm még mindig van, mondjuk most már mindegy is, mert ha nem lenne is végig kéne menjek, mert már itt nincs hol kiszállni, ha akarnék se. Elégedett vagyok egyébként, bár az időm az valószínű nem lesz egy acélos futóidő, de lesz benne 3000 feletti szint, 70 kilométer, Börzsöny, akkor azért az nem olyan gáz. Tulajdonképpen van okom az örömre, főleg hogyha a folyadék kitart Nagy-Hideg-hegyig, na akkor pláne."

...és persze aktuális kívánságaimról is ejtettem néhány szót:

"Most mit innék? Fú, jó hideg almalevet, azt tuti. Jó hideg kakaót, úh azt is. Valami savanyú fagyit elnyalogatnék azt hiszem, ja. Édeset már nem annyira kívánok most, inkább a savanyú ízek izgatnának fel vagy a semlegesebbek, de lehet, hogy a sósat se vetném amúgy meg. Passz. Valaki eldobott egy narancshéjat, bassza meg narancsot is ennék, jaaa. Pedig az édesebb, jó lédús narancs, kiszopogatni a héjából, baszd ki, azt is. Paradicsomot tudok majd enni, azt még kihasználhatjuk vagy csemege uborka, de az most nincs, szóval ilyesmiket kívánok 55 tájékán, szétsülve a Hegyes-hegy-oromra felfele."

Nagyon vártam a tetőt, mert azt gondoltam, hogy innen már nem lesz olyan vészes az út, hiszen csak lefele, meg még egy kis felfele van a Nagy-Hideg-hegyre. Na, most az a "még egy kis felfele" esett a legkevésbé jól az egész utam során. A Sárga háromszöget elhagyva léptem a Sárga körre, majd a Sárga négyzet jelzés kötött át a Kék négyzetre, amin sokat jártam már, de csak lefelé szoktam futni. Most menetelhettem felfele, a futással persze megint kevésbé próbálkoztam, hiszen nem tartottam volna hatékonynak az előrejutásomat eképpen. Itt jutottam először arra a gondolatra, hogy kezdek most már fáradni és hogy milyen jó is lesz megérkezni Királyrétre (szó szerinti idézet az 59. kilométer környékén):

"Nagyon nehezen bírok már fölfele menni. Mentálisan inkább, mint fizikailag, de nagyon tele van már a hócipőm a felfelékkel. Az az igazság, hogy folyamatosan felfele megyek baszd ki, Hegyes-hegy-orom és azóta is szinte végig ezt csinálom. Jó, hát mondjuk, tudtam, mert a Kék négyzetet ismerem, igaz, lefele. De most már mindegy. Sült krumpli, ketchup. Csak erre tudok most gondolni, ez az igazság. Egyszerűen annyira mocsok módon emelkedik, hogy nem bírom rávenni magam, hogy érdemben itt fussak. Inkább gyaloglok, talán többre megyek vele. Kezd kifogyni a kraft, most már kezdek fáradni. Kicsit nehéz most már, pedig a 60. kilométer jön még csak, tehát még nagyon sok kéne, hogy legyen. Még bőven kell, hogy legyen tartalékom ugye, de most kicsit fáradt vagyok már. Az az igazság, hogy már várom a végét. Legalábbis ennek az emelkedőnek már itt nagyon várom a végét. Az egész Kék négyzetnek. Ilyen szopatós, nem tudok más szót használni rá most. Egyébként szeretem ezt a helyet, mondjuk lefele szoktam futni. És az ilyen gyaloglásokkal vesztek valószínű kurva sok időt, mint ez is, de egyszerűen nincs kedvem gyilkolni magam most, egy kicsit se. Ez a helyzet."

Talán ez a rész volt mentálisan a legnehezebb, ugyanis ez az az érzés, amikor elkezd begyűrűzni a "tele vagyok mindennel" gondolata. Egy nagyon szolid holtpont volt egyébként, mert valójában egy téthelyzetben ennél sokkal súlyosabb mélységű gondolatok is cikáznak a fejemben.

A Kék négyzet utolsó méterein (59. kilométer után)

Mivel magamnak mentem, ott gyalogoltam, ahol akartam, ezért nem is tudtam belekergetni magam igazán komoly holtpontba. A 60. kilométerél terveztünk egy utolsó frissítést, ami a Kék négyzet és Kék jelzés találkozásánál volt. Elképesztően vártam már azt a rövid fenyős szakaszt, ami a tetőt jelzi. Töltöttem ásványvizet és kólát a ponton, de igazából baromira nem kívántam már egyiket sem, sőt, folyamatosan álmodoztam azokról az ízekről, amiket majd fogyasztani szeretnék. Átvettem az ujjatlant a pólóra, mert már kicsit éreztem a hűvöset, majd futottam tovább a menedékház felé. 

Ötödik etap - Gács-nyereg - Királyrét (60-70 kilométer)

A Nagy-Hideg-hegy már késő délutáni fényekbe burkolva köszöntött, onnan pedig fellélegeztem, hogy most már biztosan beérek - ráadásul tudom tartani a tervet vagyis világosban érek be! A Kék négyzeten indultam meg lefelé, majd jött az a bizonyos átkötő a Kék keresztre. Ebben az a vicces, hogy a Kék kereszt egyébként visszafele indul a Nagy-Hideg-hegyre, tehát a királyréti irányból vissza kell menni egészen a Magastaxi turistaházhoz a Piros csatlakozásáig. A Hegyes-hegy-orom és a Kék négyzet után ez volt egy következő húzósabb rész, hisz ez a kitérő nagyon nem hiányzott már, de úgy voltam vele, hogyha eddig a pályán mentem, akkor nehogy már itt vágjak le az utolsó 8 kilométeren! Itt próbáltam az elterelés módszerét alkalmazni, így a következő megállapításokat tettem (szó szerinti idézet a 62. kilométer környékén): 

 "Ha még nem lenne elég, akkor most megint fölfelé mehetünk. A változatosság kedvéért. Chicken Nuggets, sült krumplival és valahogy most ketchuppel - egyébként majonézzel szeretem - de most kurvára ketchuppöt kívánok. Sült krumpli és Chicken Nuggets mellé. Igen, határozottan. Ja. Na mindegy. Szóval, nincs már sok, olyan 8 lehet hátra, talán. Úgyhogy, ja. És remélem ez már az utolsó emelkedésünk, de azt hiszem, hogy igen. Nem baj, mert ez elvisz a Taxra és a Taxi-menedékház mellől ott a Piros és azzal leszáguldunk vagy valamilyen formában lemegyünk a Királyrétre, a Piroson. Igen. Már látható, hogy fél 6 van egyébként, lassan már kezd a naplemente fényei jönni, igaz, hogy olyan 19:10 körül van naplemente, addigra én már remélem, hogy a Chicken Nuggets-et és a sült krumplit eszem vagy abba az irányba haladok, hogy ezt a mechanizmust tegyem. Meglátjuk. Utolsó 8 körül vagyunk, ez már tuti meglesz 70, hacsak úgy össze nem töröm magam, hogy nem tudok beérni - de hát olyan nincs."

Érdekes amúgy utólag azt is látni, hogy az egy témára csavarodás és vulgárisabb kifejezések mellett a többesszámú beszédet is elkezdtem használni, egyfajta külső motivátorként biztatva magam. Ezt nem mindig szoktam érzékelni az aktuális helyzetben, ugyanis valószínűleg nem tudatos cselekvésről van szó.

Elértem végre a turistaház rétjét és már tényleg a lefelére fordultam a Taxi-nyiladék felé. Vicces módon a Taxi-nyiladék volt az első utam a Börzsöny magaslataira, úgyhogy akármennyire is rettenet ez a lejtés, valahogy mindig eszembe jut ez a júliusi emlék róla.

Sokak "kedvence", a Taxi-nyiladék végtelen rázkódása Királyrét felé

Itt megint eltereltem a gondolatokat és egyfajta tapasztalat összegzésbe kezdtem, kezdve a frissítéssel, amivel kapcsolatban többek között a következőre jutottam: "tök mindegy mit, csak ne azt, ami most nálam van". Talán az ultrában ez az egyik legtrükkösebb dolog, vagyis a frissítést úgy megoldani, hogy jó is legyen - tehát olyan anyagok jussanak a szervezetbe, amik szükségesek - no, és persze kívánjam is. 

Aztán sorrendbe raktam az aktuális vágyaimat, amik közel 70 kilométernél a következő sorrendiséget mutatták (szó szerinti idézet az utolsó három kilométernél):

"Meginni a kakaóm, kivárni a Nuggets-et, megenni, bemenni egy kád vízbe és feküdni. A kurva életbe, ezt ebben a sorrendben. És utána lefeküdni aludni és reggel kibaszott későn kelni. És visszaemlékezni az este lefekvéskor erre a mai menetre, azokra a gyönyörűségekre, amiket láttam. Arra, hogy reggel 8-kor szétfagyva elindultam Királyrétről és most mindjárt újra ott vagyok, erre gondolni és a köztesre, ami közben történt."

Ezek az érzések szokták egyébként újraírni bennem az ultrák okozta nehézségeket. Az utolsó kilométereken általában átgondolom a történteket, gyorsan lefutottam magamban a mögöttem lévő élménysorozatot és egyfajta egész testet átjáró örömérzet önt el. 

Azért az érzelmi szálak mellett objektíven is értékeltem a napot a lefelén, ami persze kicsit visszaráz azért a föld feletti lebegéstől (szó szerinti idézet az utolsó két kilométernél):

"Fizikailag jól bírtam ezt a börzsönyi hetvenest, mentálisan is, de ha arra gondolok, hogy most még előttem lenne 80 kilométer a Körnél, hát az nem biztos, hogy jól esne. Ez azért mindenképpen óvatosságra int ebben a kérdésben, szóval azért ezt ésszel kell kezelni a továbbiakban is. Egyébként elégedett vagyok ezzel a teljesítménnyel most, mert tulajdonképpen magamnak elindultam és beérkezek és végig tudtam menni nagyobb problémák nélkül. Úgyis mondhatnám, hogy mentális nehézségek nélkül, egyszer se jutott eszembe, hogy rövidítsek, egyszer se jutott eszembe, hogy levágjak, hivatalos pályát hosszabbra mértem és még így is itt vagyok, végig mentem rajta."

Nos, igen. Eddig is tudtam, hogy a Kör még távolabb van tőlem, de ez a hetvenes szintén azt erősítette meg, hogy ki kell várni, amikor itt lesz az ideje. Fel kell edződni rá mentálisan és fizikailag, a terepet még ennél is jobban kell ismerni, szóval úgy összességében annyit kell még rátenni, hogy még egyszer ennyi legalább ilyen érzéssel mehessen.  

A leérkezés előtti utolsó gondolataim már tényleg csak az érzésekről szóltak, ez az a pillanat szokott lenni egy versenyen, amikor ráfordulok az utolsó kilométerre. Akkor szoktam pontosan ezt megélni és ezért vagyok ott utána egy következő hosszú távom rajtjában is (szó szerinti idézet Királyrét aszfaltját elérve, az utolsó kilométeren):

 "Csak azt tudom mondani, hogy sok jó dolog van a világon, de határozottan a lehető leges-leges-legjobb dolgok egyike az biztos, hogy a terepfutás.Sok szuper jó dolog van - mint például majd a Chicken Nuggets is lesz - de ezt nem lehet semmivel helyettesíteni. Úgy is mondhatnám, hogyezt nem lehet mással pótolni, ezt az érzést, mint ez a mai, ezt az érzést, amit most érzek, amit most fogok nem sokára érezni." 

Összegezve ezt a nem mindennapi élményt, nagyon örülök, hogy elindultam ezen a gyönyörű szombat reggelen. A végét tekintve 9 óra 17 perces menetidővel értem körbe, a teljes időt nézve pedig 10 óra 20 percet mentem. Itt most hagytam időt bőven a frissítésre, nézelődésre, fényképezésre, de még ezt se tartom vészesnek. Versenyen persze brutálisan sok lenne ennyi időt elcseszni mindenre, de ezen a napon abszolút jónak minősítem a menetidőt és a teljes időt is. 

Az érzés, amit nem lehet mással pótolni: 10 óra 20 perc után újra itt

 

Tanulságos volt a magam szempontjából - frissítés, mentális erő tekintetében - úgyhogy erre az élményre fogok tudni alapozni a további hosszútávokra való készülésem során. Az is biztos, hogy a tempó szokott nagyon megnyírni (ahogy ezt közben is mondtam), tehát szükséges az időnkénti 50 kilométer körüli távok versenytempóban való megfutása, valamint a saját edzéseim tempósabb futása is (ez a tempósabb amúgy terepen  - például a Pilis vagy a Visegrádi-hegység útjain - átlag 9-10km/h közötti sebességet jelent ebben az esetben). Érdekes volt utólag visszanézni a menet közben rögzítetteket és látni a változásokat, amik most nem is voltak annyira durvák, de azért érzékelhetők voltak (a felvételt csak azért nem teszem közzé, mert a rázkódás miatt élvezhetetlen lenne a kép). Különösen igaz ez négy dologra:

• Egy témára csavarodok és akörül mozognak a gondolataim, így valahogy mindig beleszövöm a mondandómba (60 km felett volt jellemzőbb)
• Elkezdek vulgárisabb szavakat belefűzni a mondandómba (főleg már 50 km felett) 
• Folyamatosan ismétlődő szófordulatokat használok (jellegzetesen: "az az igazság, hogy...")
• Elkezdek többesszám első személyben beszélni ("megyünk", "haladunk", "csináljuk", stb.)

Ezek többsége tudattalanul történik, nem is feltétlenül érzékelem még utólag sem, hogy így volt. Érdekes ezt is látni egyébként, bár figyelni valószínű kevéssé fogok tudni ezekre egy következő hosszúmnál, de ettől függetlenül jó tudni, hogy mi zajlik bennem és mindez hogyan kerül kommunikálásra kifelé. 

A Sexy Trail pálya elképesztően jó, ezt minden elfogultság nélkül állíthatom. Mondjuk nem elsőbálozó ultrásoknak, hiszen azért ez a szint és táv a terepviszonyokkal együtt elég combossá teszi a pályát. Nagyon remélem, hogy a jövőben majd versennyé növi ki magát, hiszen kíváncsi lennék, hogy mit bírnék, ha úgy igazán odatenném magam ezen az útvonalon. Aki csendre, magányra, nyugalomra vágyik, annak versenyen kívül is majd jó lehet egyszer bejárni ezt a pályát. Hiszen, ahogy a 15. kilométernél szétnézve is mondtam:

Mindenütt erdőség, elképesztő. Hát igen, ez a Börzsöny.