A hegyek színes útjain

Ismerős az érzés, amikor egy versenykiírást böngészel, elégedetten szemezve a távval, szinttel, tájegységgel? Amit követően aztán persze előbb-utóbb a kilátásba helyezett szponzori nyereménytárgyak is szépen, lassan bekúsznak a látótérbe? Izgatottság érzése fog el, a versenyláz felgyúl és már csak egy dolog jár az eszedben: regisztrálni, most azonnal! Leütöd a regisztrációt, megjön a visszaigazoló, majd a piszkos anyagiak és végül nem marad más, csak a visszaszámlálás. A visszaszámlálás a nagy napig, amikor a rajtba állhatsz és elindulhatsz az utazásra, amire hónapokkal előtte nevezted be magad. Valahogy ilyen hangulatban indult az az élmény is, amiről ez bejegyzés szól. Mára nem maradt belőle más számomra, csak egy szomorú tapasztalás. Mégis azt gondoltam, hogy megosztom, mégpedig azért, mert ebből talán mások számára is tanulság lesz. Talán a tanulság által pedig elkerülhetővé válik az a kellemetlen helyzet, amiben én éreztem magam a probléma felmerülését követően. 

A történet úgy kezdődik, mint a fentebb felvázolt helyzet: megláttam egy versenykiírást, amibe első rátekintésre beleszerettem. Aztán megláttam azt az órát, amit nyereményként kínáltak. A kellemes rögtön találkozott a hasznossal, hiszen a versenyt mindenképpen akartam és ha ezzel esély lehet ennek megnyerésére, akkor pláne nagyon jó, mert abban az időszakban az addigi órám váltásban gondolkoztam. Éppen ezért a versenyre nagy izgalommal készültem, rajtba álltam, megfutottam és célba értem - győztesként. Nekem az a nap meghatározó volt a terepfutó versenyzéseim szempontjából is és nem a megnyert óra miatt. Azon a napon lettem biztos abban, hogy a terepfutáson belül - a távolságot tekintve - ez az én utam. 

Az első hibát mégis azon a napon vétettem, ugyanis a megkapott nyeremény papírjait nem ellenőriztem. Az éjjeli rajt miatti fáradtság és az egész napos versenyzést követően talán észre sem vettem volna azt a problémát, ami 1,5 évvel később végül a keserű érzéseket okozta. Eufórikus örömmel vettem birtokba, tettem magamévá, beillesztve az egyre nyiladozó futóéletembe.Az első gyanús dolog közvetlenül ezután  történt, amikor az egyik kellékét postafordulóval, nagyjából 1,5 héttel később kaptam meg. Ám ekkor sem gyanakodtam, hanem hálásan köszöntem a törődést. Ez egészen október elejéig tartott.  

283 futás, 15 verseny és számtalan más "civil" együtt töltött idő után ugyanis olyan hiba merült fel, ami az egyik bolt szakértői szerint ennél a típusnál típushibaként rögzített, így garanciálisan javítás kérhető. Azonnal elő is kerestem a dobozát és benne meg is leltem a garancialevelet. Még akkor sem tűnt fel semmi, hiszen bizalmam volt azokban, akiktől a nyereménytárgyat kaptam. Fel sem merült bennem, hogy bármi probléma lehet. Itt követtem el úgy tűnik egy következő hibát.Az üzletben nincs barátság - sportban sincs bizalom, mindent meg kell nézni. 

Elvittem hát a hivatalos szervizbe az eszközt, ahol felvilágosítottak, hogy a garancián szereplő számsor nem egyezik az óra testén lévő számsorral. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy felfogjam a mondat értelmét: nem erre az órára szól a kiállított garancia, ergo olyan látszatot kelt a helyzet, mintha egy másik ugyanolyan órára szeretném érvényesíteni a kapott nyereménytárgy garanciáját. Természetesen nem hagytam bent az órát, hanem arra gondoltam, hátha összecserélték a férfi győztes órájának papírjával. Megkerestem a verseny szervezőjét, akitől elkértem az illető elérhetőségét, aki azonnal készségesen válaszolt is, lefotózva saját nyereménytárgyát és annak számsorát - jótállási jegyet ugyanis nem kapott elmondása szerint. A következő döbbenet a sportban való "egyenjogúság" tekintetében ért:kategóriákkal jobb órát kapott ugyanis ugyanazért a távért és teljesítményért a férfi győztes, mint én női győztesként.Jó, a bennem buzgó igazságérzetet lenyeltem és a fennálló problémámra koncentráltam: nincs összecserélt jótállási jegy, tehát máshol van a probléma.

Újból megkerestem a versenyszervezőt, aki ismét készségesen segített, felkereste a forgalmazót, aki elnézést kért és gyakorlatilag az elkövetett hiba saját felelősségéről biztosított engem és arról, hogy visszavihetem a boltba garanciális javításra. 

Valamelyest megnyugodtam, visszatért a bizalmam a sportemberekbe, sportszerekkel foglalkozókba. Éltem a lehetőséggel, el is vittem a boltba, ahol felvették a jegyzőkönyvet. Abban természetesen többször is kihangsúlyozásra került, hogy ez az óra nincs kapcsolatban az eszközökkel és a jótállási jeggyel sem. A boltban lévő személy ráadásul semmit se tudott a problémám előzményéről, így ismét kényelmetlen helyzetbe kerültem a magyarázkodással, kapott e-mailek mutogatásával. Végül abban maradtunk, hogy jelentkeznek a javítást követően. Eltelt pár nap, semmi hír. Eljött a hétvége, nekem pedig már nagyon kellett az óra, hiszen a Piros 85-re készültem, így különösen fontos volt, hogy lássam az edzéseim. Ekkor döntöttem úgy, hogy veszek egy másik órát, mert ezt az előzőt már úgysem fogom tudni olyan formában a kezemen viselni, mint előtte.A gyanú árnyéka ott lebeg mindig felette, holott én ezt az órát küzdelem árán nyertem meg azon a tavaszi napon.Mégsem az enyém többé a dicsősége, hanem az "átok" maradt utána. Egy hibázás átka. 

Egy hónapot hagytam rá, majd felhívtam a boltot, hogy megkérdezzem mi a helyzet az órával. A szervizben dolgozó személy érezhetően nem volt képben a problémával kapcsolatban, hiszen tőlem kérdezte, hogy mi volt a baja, de végül ráerősített, hogy aznap még javításra kerül. Vagyis: egy hónapig fölöslegesen állt a szerviz polcán az óra. Még nem is ez lett volna az igazán övön aluli, hanem az a levél, amit aznap délután kaptam az ügyvezetőtől: gyakorlatilag közölte velem, hogy ő nem hibázott, hiszen ő írta a jótállást és nem ronthatta el, így most garanciálisan ugyan megkapom, de innentől nincs garancia rá, hiszen ez nem az az eszköz, amire a jótállási jegyet megírta. Vagyis: nem ők hibáztak, ez az óra, amit bevittem nem az az óra, amit ők kiadtak anno. Vagyis: a korábbi levélváltásban már elismert hibázás tényét ezáltal visszadobta az ismeretlenbe. A csalás gyanújának árnyéka tehát nem tűnt el, hiszen ott maradtak a kérdőjelek:ha nem ők hibáztak, akkor ki? A versenyszervező? A személy, aki beszerezte és aznap odavitte a tárgyat? Vagy én, aki átvettem és nem ellenőriztem darabról darabra? Csupa méltatlan kérdés maradt utána, amikre nem lesznek már válaszok.

Miért írtam most mindezt meg azon túlmenően, hogy elszomorít, hogy egy sportszerű győzelemmel kapott tárgy után ilyen hercehurca és árnyék maradt? A helyzet tanulsága miatt, amiből tanulni lehet versenyzőként és versenyszervezőként egyaránt.

Versenyzőként bármilyen verseny, bármilyen szponzor műszaki nyereménytárgyát azonnal ki kell csomagolni, megnézni a jótállási jegyét, összevetni a kapott tárggyal. Én ebben hibáztam óriásit azon a bizonyos napon. Kicsomagoltam és a kezemre helyeztem a tárgyat, hogy örömmel életre hívjam, míg a papír legkevésbé sem számított. Ha nem is mi, de legalább valaki, aki ott van velünk és tiszta fejjel képes gondolkodni, annak adjuk át, hogy ezt ellenőrizhesse. Nekem ez volt a legnagyobb tanulságom. 

Hogy a versenyszervező mit tehet? Azt nem tudom, de két dolgot bizonyosan: 1) ellenőrzi azokat az eszközöket, amiket a verseny győztesei, résztvevői számára felkínál - ezt megerősítette az említett verseny szervezője, így a tanulság már nem volt hiábavaló; 2) azonos teljesítményért nem ad jelentős árkülönbségű nyereménytárgyakat - hiszen egy versenyen lényegtelen, hogy valaki nőként vagy férfiként ért célba: a küzdés nemtől függetlenül ugyanannyit ér.