A hegyek színes útjain

Az augusztus teljes mértékben a terepfutásról szólt, hiszen minden héten legalább négyszer tudtam kijutni valamely tájegységünk útjaira. Ebben a hónapban sokat futottam a Pilis-és Visegrádi-hegységben, Budai-hegységben, Börzsönyben és a Magas-Tátrában is volt lehetőségem életem első hosszabb etapját teljesíteni. Nagyon jó élményekkel teli hónapot zártam annak ellenére, hogy a tempóm persze bőven alul maradt minden eddiginél. Mivel elég sokszor hőségben vagy fülledt időben indultam útnak, így nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget. Ez volt augusztus, az igazi nyári szabadság hónapja:

Teljesített távolság: 373,8 km

Összes szint: 11538 m

Edzésszám: 18

Augusztus első, nagyon forró nyári napját rögtön a Börzsönyben indítottam egy 30 kilométeres távval. Szokás szerint Királyrétől indultam, ezúttal a Csóványost, Nagy-Mánát, Pogányvárat és a Nagy-Hideg-hegyet terveztem érinteni, sok mászással. Az edzésnaplómban csak ennyit írtam róla: "Röviden: atomjaimra szedett szét ma ez az út."  Valóban így volt, főleg a meleg miatt, bár a Pogányvár sem kegyelmezett, végtelen hosszúságúnak tűnt az emelkedés vissza a Csóványosra. Ráadásul a Piros háromszög külön kategóriát képvisel, hiszen a jelzett út sokszor mellkasig érő csalánosba veszett. A végére ez olyan szintet öltött, hogy úgy döntöttem letérek az útról és a hegyoldalban megpróbálok oldalazva valahogy kerülni. Nem érte meg túlzottan, mert a kidőlt fákkal tűzdelt susnyás nem segítette a haladásom. Alig vártam, hogy keresztül verekedjem magam rajta és végre elinduljak felfelé - bár ebben sem volt köszönet. 

Úttalan utakon - csalánmező a Piros háromszögön

Mivel az útvonalamat egyáltalán nem ismertem, így persze viszonyítani sem tudtam a haladásom idejét. A sok mászás és nehezen járható rész miatt persze elég hosszúra nyúlt edzés lett belőle, ami nem kedvezett a magammal vitt folyadék mennyiségének fenntartásához. Azóta persze tudom, hogy a Csóványos után a Piros kör jelzés a Rózsa-forráshoz visz, úgyhogy innentől azon a környéken szomjazni nem fogok már. Ennek a napnak aztán egy igencsak jó része a verőcei Duna-part láblógatása volt, ugyanis pofás kis strand van odalent, úgyhogy élmény volt kipihenni a megpróbáltatásokat. 

A hónap első hétvégéjén egy laza szombati Pilis után vasárnap a Pest irányába 30 teljesítménytúrára tettem látogatást. Ezt a túrát talán egy kivétellel fennállása óta minden évben teljesítettem, aminek két oka van: 1) hazai pályán vezet végig a középső szakasz; 2) kicsit gyorsabb hosszabb távú edzést biztosít nekem. Nem mellesleg ennek a túrának köszönhetem a csömöri edzéseim, hiszen ekkor ismertem meg a Mária jelzést Gödöllőtől a Városligetig és ezért kezdtem el az itthoni edzéseimet is áttelepíteni Csömör irányába. A börzsönyi dzsungel-harc után kifejezetten jól esett az eseménytelen aszfalt, szóval néha ez is jó tud lenni. 

Augusztus második hetét egy közös futással kezdtem, hiszen Berényi Ildikóval futottunk egy 15 kilométeres etapot a Pilisszentkereszt-Csobánka-Pilisszentkereszt vonalon. Végre megfuthattam a Dera-szurdok felett lévő Kék háromszöget, ami tetszetős út, úgyhogy futok még rajta szerintem sokat. Jó kis beszélgetős futás kerekedett belőle, úgyhogy élvezetes közös futás volt. 

A hét izgalmasan folytatódott, mert másnap a Börzsönybe mentünk teljes menetfelszereléssel (10 kilós málhát jelent ez), hogy a Csóványost megmászva a Nagy-Mána gerincén töltsük az éjszakát. A választás apropóját az adta, hogy szokjuk a lakott területtől távoli alvást, hiszen a jövőben tervezett tátrai gerinctúrán sem lesz karnyújtásnyira elérhető semmilyen lakott rész. Elég meleg napot sikerült kifogni, szóval keményen megszenvedtem a felfelét a 938 méter magas csúcsra. 

Teljes menetfelszerelésben (10 kiló) - Királyréten, még vidáman

Életemben nem cipeltem még ilyen nehéz zsákot a hátamon, pedig csak a majdani gerinctúra szempontjából legszükségesebb dolgok voltak benne - hálózsák, bivak zsák, meleg ruha, váltás cipő - ami kellett is - esőkabát, katonai sátorponyva fele, polifoam, két 1,5 literes víz, némi élelem, futózsák két 0,3-as üveggel - ez mondjuk fölösleges teher volt, mert végül nem futottam másnap. A hátamra venni sem volt egyszerű elsőre ezt a zsákot, szóval jócskán másfajta fizikai terhelést adott - emiatt cipőt is kellett cseréljek a Foltán-keresztnél. Ráadásul mivel meleg volt, így gyakorlatilag aláizzadtam már a Z+ jelzés aszfaltján gyalogolva. A Kék emelkedését nem nevezném életem útjának, de a szederbokroknak köszönhetően mindig motivált voltam a haladásra. Felfele haladva aztán egyre többet kellett kicsit megállni pihennem, ráadásul a zsák gyakorlatilag ebben az egy pozícióban volt komfortos:

A felfele út legjobb pillanata - ez tényleg kemény meló volt

Tulajdonképpen a Csóványosra felérve kezdtem el megszokni a zsák elhelyezkedését és már a vállam/nyakam is egészen jól viselte a súly cipelését. Azt hittem jobban be fog állni vagy izomlázam lesz, de szerencsére nem volt különösebb problémám egyébként (másnap sem). Ilyenkor gondolok arra, hogy bizony nem haszontalan dolog az erősítés! A Piroson haladva aztán szedtünk pár őzláb gombát, hogy legyen valami frissen sült vacsora-féle is a zacskós étken kívül, amit magunkkal vittünk. Ennek a zacskós rizses-húsos valaminek főleg az volt az értelme, hogy kipróbáljuk milyen az íze, állaga, beválása, ha esetleg a gerinctúrán magunkkal vinnénk helymegtakarítás végett. A hosszas menetelés utánn aztán késő délutánra megérkeztünk a Nagy-Mána gerincére, ahol vihar szelét kezdtük érezni, így gyorsan fel kellett állítani a ponyvákat eső esetére. Ez szerencsére elkerült minket, így neki lehetett készülni az uzsonnának. Evőeszközt persze nem vittünk magunkkal, úgyhogy a lehetőségekhez mérten kellett gondoskodni erről. 

Evőeszköz nélkül sem áll meg az élet

Annyira jó volt egyébként térerő nélkül ott lenni a csendben, hogy az leírhatatlan! Gyakorlatilag a távolban lehetett látni valami város-féleséget (talán Rétság?), de az is tényleg a messziségbe veszett. Elképesztő nyugalom, csend és béke annak ellenére, hogy jelzett úton voltunk egyébként. Mivel az eső elkerült minket, így a tűz gyorsan belobbant és a víz felforrt a kevésbé gusztusos állagú uzsonnához. Kicsit tényleg bizarr látványt nyújtott ez a narancssárga "trutyi", de egyébként nem volt rossz és ami ilyen esetben még fontosabb: laktató volt. Mondjuk én ettem hozzá egy kis kenyeret, biztos, ami biztos alapon, így pláne eltelített. 

A bizarr látvány ellenére nem volt rossz

Este még megcsináltuk az útközben összeszedett gombákat és kenyérrel azt is megettük. Az a vicces, hogy egyébként nem szeretem, de ennek a tűzön megsült gombának fantasztikus íze volt! Amikor az ember maga szedi le és süti meg az persze valahogy mindig másképpen esik. Az este lehűlt eléggé, így nagy hasznát vettem a magammal cipelt meleg ruhának, ráadásul az éjjel feltámadt a szél és az eső is elkezdett esni villámokkal, dörgéssel fűszerezve. Kicsit ijesztő volt, hiszen viszonylag kitett részen voltunk, így tartottam tőle, hogy egy nagyobb vihar esetén a sátorlapot kitépi a szél a helyéről. Másrészről pedig a köröttünk lentebb lévő fák is veszélyforrást jelenthetnek, hiszen ezt a részt a 2014-es jégkár sajnos elég súlyosan érintette és még most is látni itt-ott komolyabb méretű, lengedező faágakat. Utólag látva a radart marha nagy mázlink volt, hogy ez határon túl maradt, mert egy ilyen biztosan elkaszálta volna a sátrat. 

Az Időkép augusztus 7-e éjszakai villámtérképe

Éppen csak a széle ért el hozzánk, de az is kellő erőt mutatott. Nem szeretnék a Börzsönyben (se) megélni egy nagyobbacska vihart, mert a sok-sok kidőlt fa nem tréfa dolgot jelez előre. Meg aztán a sátorponyva csak a fejünket védte, ugyanis a bivak zsákban lévő lábunk kilógott a ponyvák alól. A vihar szele aztán elment, újra jöttek a tücskök és a nyugalom. Nyilván kint az ember felszínesebben alszik, mégis kipihenten keltem reggel a ködbe vesző hegyek között. 

A legfinomabb reggeli tea

Annyira jó volt a ködös-hűvös időben felébredni és a meleg teát iszogatni! Sátorban már aludtam, de erdőben kint még soha, úgyhogy különleges éjszakát adott a Börzsöny. Aztán összecuccoltunk és el is indultunk vissza a Csóványos felé, ahol ráadásul a kedvenc erdei hangulatom fogadott:

A felhőbe takarózott Börzsöny a Csóványos felé

Imádom a ködös erdőt, azért is mert általában ősszel van, hűvösebb időben, meg persze azért is, mert különleges hangulatot kölcsönöz az erdőnek. Alig várom már az őszi délelőttöket, amikor ilyen hangulatban lehet majd futni! Az út innentől gyakorlatilag csak lefelé ment, bár az se volt könnyű ilyen súllyal. Annyira feltöltött egyébként ez a kiruccanás, hogy mindenképpen tervben van a folytatása. 

Teljes feltöltöttség - csak "zöld" amerre a szem ellát

Örültem persze, amikor visszaértünk Királyrétre és levehettem a hatalmas zsákot, de nem az volt bennem, hogy "soha többé". Ez azért jó, mert a gerinctúra másabb kihívást tartogat majd, mind terep, mind az út hosszát tekintve. Tesztnek tökéletes volt, mert megbizonyosodhattam arról, hogy a "fapados", 10 kilós zsák cipelését fizikailag és mentálisan se akadályozza semmi. 

Ezt követően végig futottam a hetet, hiszen a Magas-Tátra előtt akartam még egy nagyobb terhelést adni magamnak. A zsákos akció utáni napon nagyon jót futottam a Pilisben, el is gondolkoztam rajta, hogytöbbet kéne 10 kilós zsákkal menetelnem, mert határozottan könnyedebbnek éreztem a gyorsabb tempót - felfele is.A hétvégét szintén megtoltam Prédikálószékkel és egy lazább Budai-hegységgel.

Augusztus harmadik hete különleges volt, hiszen a Magas-Tátrába készültem életem első ultra távú versenyére. Gyakorlatilag most versenyeztem másodszor külföldön, ugyanis tavaly ugyanennek a versenynek a vertikál távján "debütáltam", most pedig ide értem vissza. Emiatt voltak is aggodalmaim, hiszen nincs rutinom még külföldi versenyeken, szóval nem tudhattam mire számíthatok. A hét utolsó hazai futását megint a Börzsönyben töltöttem, ezúttal egy lazább pályán, esős időben.

A hónap kedvenc terepe: Börzsöny

Panoráma gyönyör-körnek neveztem akkor, hiszen háromszög jelzések bűvkörében töltöttem azt a délelőttöt. Az edzésnaplóm egy másik mondatát idézve:Az esőben futva egy érzésem volt: SZABADSÁG.Elindulni Királyrétről, majd bemelegítés után felmászni a Nagy-Sas-hegyre, át a Sós-hegyre és a Kopasz-hegyre, hogy lemenjek Márianosztrára és onnan átkössek Kóspallagra. Tényleg hihetetlen szabadnak éreztem magam az ömlő esőben. 

Panoráma a Sós-hegyről

Eddig nem járt utakon futhattam a Börzsöny egy kicsit másabb arcát is látva, hiszen eddig inkább a Magas-Börzsöny részeivel ismerkedtem, ezúttal pedig "lent" maradtam. Nyilván futhatóbb részek voltak itt, meg aztán az időjárás is kellemesen hűvös lett aznapra, szóval másabb élményben volt részem.

A hét további részét a Magas-Tátrában élhettem meg, amire nem térek ki bővebben, hiszen korábban már részletesen megírtam az ott történteket. Egy biztos: meghatározó élmény maradt a Tatranská Šelma Ultra, olyannyira, hogy jövőre újra versenyezni szeretnék ott. Olyannyira, hogy a hónap szinte összes "legje" hozzá kapcsolódik. 

A hónap legjobb futóélménye volt. A hónap legfájdalmasabb pillanata is itt volt a Poprádi-tó mellett az esésemnél. A hónap legrosszabb élménye annak gondolata volt, hogy akár a versenyem véget is érhet emiatt. A hónap pillanata amikor megláttam a Hotel Magura célkapuját és tudatosult bennem: megcsináltam! A hónap cucca a Hoka Speedgoat 3, amivel a csúszós lefelén biztonsággal le tudtam jutni. A hónap kedvenc terepét csak azért nem ide írtam, mert ahhoz sajnos keveset tölthettem el itt. Sebaj, hiszen szeptember közepén visszatérek a Pirosra. Tervem, hogy lehetőségeimhez mérten sokat fussak a Magas-Tátra útjain, hogy csiszolni tudjam a magashegyi technikám és persze erőnlétem. 

A technika mestere, ahová visszatérek tanulni

Bár nincs más magashegyi tapasztalatom, hiszen csak a Magas-Tátrában jártam eddig, de hiszek abban, hogyha a gránitmezőn tudok haladósan, biztonsággal menni (futni), akkor bárhol máshol is tudok majd. Komoly alázatra nevel ez a terep, hiszen csupa váratlanságot tartogat minden egyes lépése.Itt nem a "győztes" futó vagyok, hanem "parányi semmi", aki egybe akar olvadni a természettel, az úttal magával.Nagyon sokat gondolok erre a verseny óta és hihetetlenül várom a viszontlátást, mert érzem, hogy nekem itt még helyem van.

Móka-kacagás a Zöld-tavi menedékház frissítőpontjánál (40 km) - a kép jól szemlélteti a rajtam lévő mocskot

A tátrai kiruccanás utáni héten az év talán első ötnapos terepfutó hetét sikerült összehozni, amolyan nyárzáróként, minden olyan tájegységet érintve, ahol futni szoktam. A Pilisben nyitottam a hetet, ahol Pilisszentkereszt határában a Zöldön egy kerítésen átugró kutya okozott meglepetést. Komolyan abszurd látvány volt, mert a kis fekete kutya mellett ott állt egy németjuhász is, így messziről úgy nézett ki, mintha bakot tartott volna a kis feketének, hogy kiugorjon a kerítésen. Futott felém ugatva, én meg majdnem visszafordultam, hogy elfussak, amikor rájöttem, hogy hülyeség, hisz úgyis utolérne! Nem elfutni kell...

Kutyaharapás-mentes öröm Pilisszentkereszt határában

Rákiabáltam, hogy nem szabad és mutattam neki, hogy menjen haza. Szerencsére értett a határozott fellépésből és rögtön megtorpant, így sűrű hátrapillantások közepette szépen eloldalaztam. Ezerszer inkább vadakkal szeretek találkozni, mintsem ház közeli kutyákkal, mert kiszámíthatóbbak. Nem örültem volna egy harapásnak főleg a tátrai esést követően - no, meg a tetanusz injekció se hiányzott volna a sebészeti várakozást követően. 

A hétvégén aztán ismét a Börzsönyben találtam magam, ahol ezúttal az Inóci-vágásnak köszönhettem izzasztó perceket.

Az Inóci-vágás végtelen Kékje a Nagy-Hideg-hegy felé 

Ez is véget nem érő emelkedésnek tűnt, komolyan már szégyenkeztem azon, hogy ezt most itt tényleg végig gyalogolni fogom a 30 fok feletti fülledt időben. Ide visszanézek majd ősszel, mert piszkált eléggé ez a futhatatlanság, szóval egy hűvösebb időben szerintem kocogható lehetne ez is. A haladást egyébként nagyban akadályozta eme sorfal:

A Börzsöny apró kincsei

Ezen az edzésen is a szintgyűjtés játszotta a főszerepet, így kerültem a Kék háromszög jelzésre a Csóványos fele. Itt legalább nem zavart a futhatatlanság, hiszen meredekebb emelkedésről volt szó. Ami utána következett, az viszont szuper volt: Piros háromszög a Rakodó felé. Annyira jó volt itt futni az ösvényen, imádom az ilyen típusú utakat! Terepfutás címszóval sokszor látni ilyet illusztrációként, nem véletlenül. Ráadásul mivel szintben is magasabban voltam, így a levegő is jóval kellemesebb volt.

Igazi terepfutó-álomösvény

Augusztus utolsó hetén véget ért a szabadság, így a terepfutásban gazdag hetek is. Visszatértem Csömörre, ráadásul a hétvégén is a beton játszotta a főszerepet, mert ezúttal a Vár a Hármas versenyének pályabejárását csináltam. A nyár utolsó naptári napján a Csörsz utcától a hűvösvölgyi Nagy-Rétig futottam a tűző napos, meleg utca betonján, némi tereppel fűszerezve. A Nagy-Hárs-hegyről lefele egy gondolatom volt: még jobban tudom értékelni a terepen töltött futásaimat! Annyira jó volt beérni végre az erdőbe a betonról, hogy ismételten megerősítettem magam abban, hogy nekem aszfalton nem sok keresnivalóm van. A Vár a Hármas speciális ilyen szempontból, mert már 2015 óta nézegetem, szóval érte kivételt teszek. Meg persze a sok-sok szép kis utcáért is. 

A naptári nyár utolsó métere - Nagy-rét 

Összegezve rendkívül tartalmas augusztust hagytam magam mögött és tulajdonképpen az egész nyárra írhatom ugyanezt. Ahogy korábban is említettem, nekem a nyár az alapozás időszaka. Télen sokkal gyorsabb vagyok, sokkal könnyedebbek is az edzéseim, mint ilyenkor, így nekem ez a holt szezon, ami a szint és kilométergyűjtésről szól. Immáron átléptünk az őszbe (remélem az időjárás is gyorsan felveszi a fordulatot) és most már az őszi versenyszezonra való célzott készülés szakaszába érek. Folytatni fogom a "Börzsönyi Barátkozásaim" és remélem nagyobb tempóval tudok ősszel visszaköszönni a már járt utakra. Új belépőként pedig a Mátra jön, hiszen a Vadrózsa 50-es távjával nyújtok baráti jobbot felé, ami már a tavaszi szezonra készülés szempontjából is lényeges.