A hegyek színes útjain

A cím oximoronja jól szemlélteti az érzést, amivel a terepfutásra tekintek. Ehhez a gondolathoz tökéletesen társítható a játék mint viselkedésforma definíciója. Játéknak nevezhető ugyanis minden olyan tevékenység, aminek közvetlen adaptív (létfenntartó) haszna nincs, csak önmagáért a cselekvésért történik. A terepfutás általában is ilyen számomra, de a nyár versenyzés híján még inkább felerősíti  ezt az oldalát. Sok futással foglalkozó oldalon időről-időre felmerül a kérdés, hogy miért/mi elől futnak a futók? Létezhet, hogy valaki csak azért fut, mert keresi a céltalan célszerűséget? Keresi azt, ami csak önmagáért a tevékenység öröméért történik? Azért fut, mert futni öröm? 

Először 2009-ben mentem ki futni a környékbeli utcákra, nagyjából 2,5 kilométeres útvonalon. A nyár végéig eljutottam 4 kilométerig, amire akkor nagyon büszke voltam. Aztán persze jött az egyetem, más irányok, olykor futó-fellángolások, de csak végzősként tértem vissza az aktív, rendszeres sporthoz a teljesítménytúrázás révén 2012-ben. 

Himbi-limbi a Libegő alatt teljesítménytúra  - Tündér-szikla (2013)

Az erdővel, hegyekkel elég hamar sikerült megtalálnom az összhangot, ami azóta csak még erősebbé vált. Most már nem tudnám elképzelni az életem nélküle, hisz teljesen a részemmé vált. Ez adja az egész céltalanságát - képletesen értve beleveszni az erdő sűrűjébe, csak ott lenni, érezni és együtt létezni a természettel - nem gondolni tegnapra és holnapra, csak menni az áramlattal, ami húz előre. Persze ott a másik oldal is, hiszen a versenyekkel eljön a célszerűség - tervezni, elhatározni, elvégezni, versenyezni, győzni/veszíteni, újraértelmezni és a sor folytatódik újra és újra tovább. Mindkét dologra szükségem van, a terepfutásban pedig gyönyörűen kiegészülnek, olykor már-már össze is folynak. Az ezek által kiváltott érzések pedig folyamatosan ösztönöznek, hogy csináljam megint, csak tisztán azért, mert jó. 

Ezért nincs edzőm, nincs edzéstervem és speciális futóedzéseim sem, hanem kimérem-kimegyek-lefutom magamnak. Ez a bűvös hármas minden futásom jellemzi és ez az oka annak is, hogy nem futok például track/navigáció alapján. Szeretem megtervezni, összeállítani az utat magamnak, mert a szabadsághoz ez is szervesen kapcsolódik - tudom mit szeretnék és ismerni is akarom, amit szeretnék. Arról nem is beszélve, hogy imádom a turistajelzéseket/jelzett útvonalakat felfedezni/rögzíteni magamban, így mindig élmény, ha új útvonalra lépek, amit előzetesen addig csak térképen láttam. 

Az egész írás apropóját az elmúlt két hét terepfutásai adták, amikor is célzottan olyan útvonalakat mértem ki, aminek voltak számomra eddig nem járt útjai. A nyáron egyébként is célom, hogy olyan utakon fussak, ahol nem jártam. Mivel még mindig a Pilis- és Visegrádi-hegység bűvkörében élek, így elsősorban ennek  - számomra - rejtett zugait térképezem fel. Elmondhatom talán, hogy a Budai-hegység minden jelzett útját ismerem, mindenhol futottam már. Tavaly ősszel kezdtem a Pilis- és Visegrádi-hegység felé nyitni, azóta gyakorlatilag minden hétvégén futottam itt és ugyan még távol van az, hogy minden jelzett útját ismerjem, de a fejemben ott élnek már színes útjai. Most éppen egy 20 kilométeres, körülbelül 600 méter pozitív szintemelkedésű pálya a "gyönyör-köröm", amit imádok megfutni és ami ezeket a gondolatokat ébresztette bennem. 

Szeretem...

A Pilisszentlászló felől lecsurgó Kék jelzés útját és a Bükkös-patak partját. Az újonnan megismert K+ emelkedését, ami végig vezet az ösvényen és tovább az üdítően hideg Lajosforrás felé. 

A K+ Lajosforrás felé 

A Kis-Csikóvár és Nagy-Csikóvár szinte érintetlen táját a hatalmasra nőtt csalánossal, ami kíméletlenül szétcsíp, ahol ér.

Kis-Csikóvár gerince

A Bölcső-hegy meredekségét, amit kilátás odafent ugyan nem követ, de technikás lejtés annál inkább. A sok-sok szederbokor karistolását is, ami olykor a kendőmet letépi a fejemről akkorára nőtt már. A P+ gazosát majd remekül futható lejtését a Tölgyikrek felé. A Sikárosi-rétre vezető Piros lejtését, ami a végtelen szabadság vágtájának érzését adja.

Sikárosi-rét

A Bükkös-patak mellett futó Kék majd Z+ jelzést, ami Dömörkapuig a hegyek közötti száguldás sugárútja. 

Dömörkapu

A Zöld háromszög magaslatát és gerincútját, amitől száj tátva marad odafent. 

Z háromszög útja a tetőn és a panoráma

A Cseresznyés-árok ösvényét, amin csapáson rohanó vadként hullámozhatok végig a csodálatos völgyben. 

S+ a Cseresznyés-árokban

A természet hangulatát, csendjét, színét és formáját...egyszerűen mindent, ami a hegyek színes útjain végig kísér. Ez az igazi szabadság, amikor csak a természet van és benne az ember esendő kicsinysége. Nagyon szeretem megélni ezeket az érzéseket, amik teljesen fel is töltenek.  

Anna-völgy - Bükkös patak felett

Hihetetlenül jó mindenfajta kötelezettség-érzet nélkül csak úgy magáért az élményért csinálni valamit. Sokszor jut eszembe, hogy ha edzőm lenne, valószínű előbb-utóbb nem tolerálná ezeket a "gyönyör-körködéseket", mert se pulzus, se iram, se semmi nem hajtja őket. Persze ezek a futások is ugyanúgy beépülnek (sőt!), hiszen mozgás történik, mint bármikor máskor, de mégis mások. A júniusi futásaimat kevéssé tudtam élvezni, mert a hirtelen jött meleghez idő kellett, amíg meg tudtam szokni. Ráadásul mindehhez társult egy elfáradt érzés is, hiszen az elmúlt hónapokban azért a teljesítményre erősen törekedtem az élvezkedés mellett.

A júliusi futásaim hozták vissza azt az érzést, amiért ezt az egészet jó csinálni.Az edzésnaplómba a keddi futáshoz azt írtam, hogy aznap "újra beleszerettem a terepfutásba". Nem szerettem ki belőle, de mégis egy új kötelék alakult ki köztünk megint. Ezt pedig a célszerűségek között megbúvó céltalanságnak köszönhetem, ami újra és újra mozgásban tart. Újra és újra elindít az úton, átlendít a nehézségen, pillanatnyi fáradtságon. Kiléptet a mindennapok kötelekéből és megadja azt a szabadságot, amit igazán csak egy gyerek érez, amikor játszik.Enélkül az érzés nélkül a terepfutás is csak egy lenne a kötelezettségek listáján, ami mellé pipát kellene rakni a nap végére. Nem kell mindig a célszerűséget keresni, hisz olykor éppen a céltalanságba kell beleveszni. Számomra ezt jelenti a terepfutás szabadsága.