A hegyek színes útjain

Janek Noémi futóblogja


Bieg ultra Granią Tatr
Bieg ultra Granią Tatr
Az extremitás magasiskolája

Nem túlzás azt írnom, hogy eddigi futópályafutásom (bár a futás szó említése kissé furcsának tűnhet ebben a történetben) legdurvább élménye volt a múlt szombati verseny. Hiába volt már mögöttem hét százas futás (amiből négyet kinti szintes pályán futottam), plusz öt olyan, amiben a…

Magas-Tátra - tapasztalatok futószemmel
Magas-Tátra - tapasztalatok futószemmel

Immáron hatodik éve volt szerencsém a Magas-Tátra (Vysoké Tatry) és Bélai-Tátra (Belianske Tatry) szépségeit megélni, valamint hódolni magasságuk előtt. 2017-ben csak rövid betekintést nyerhettem, majd 2018-ban Vertical versenyzőként kóstolhattam bele a hegyek világába. 2019-től pedig már ultra…

Tatranská Šelma Ultra - a harmadik menet
Tatranská Šelma Ultra - a harmadik menet
A "magasság" 7 óra 41 perce

Ha augusztus, akkor Tatranská Šelma Ultra, ez nem kérdés 2019 óta. Mindenképpen szerettem volna futni idén megint, hisz a tavalyi annyira rossz érzetű volt, hogy azzal nem akartam lezárni magamban ezt a versenyt. Áprilisban be is neveztem annak ellenére, hogy a formám nem igazán alakult úgy, ahogy…

Életképek a Magas-Tátrából I.
Életképek a Magas-Tátrából I.
Az első kilenc nap

Közel egy év telt el azóta, hogy a Magas-Tátra gránitköveit érte a cipőm talpa. Az idei tervek közül szinte minden ment a kukába (Zimowy Janosik, Dziki Groń, Malofatranska stovka 100) de a Magas-Tátra megmaradt - immáron ötödik éve, hisz 2017 óta minden nyáron jártam itt. Tavaly már volt lehetőségem…

Tátra-turné - epilóg
Tátra-turné - epilóg
Hullámvasút hegyek és völgyek között

Több, mint egy hónap telt el azóta, hogy ott álltam az Ultra Janosik rajtjában az indulás pillanatát várva. Azóta annyi minden történt, hogy már-már olyan, mintha másik dimenzióban lettek volna a Magas-Tátrában töltött napok. Tudtam, hogy nehéz lesz majd az a helyzet, amire visszatérek, de azt nem…

Ultra Janosik - Legenda
Ultra Janosik - Legenda
A változatosság 18 órája

Ultra Janosik - Legenda - ez a lengyel verseny volt az idei célversenyem, amire gyakorlatilag az egész évemet felfűztem. Amikor ősszel megláttam a tavalyi verseny videóját már tudtam, hogy én is át akarom élni azt az érzést, ami a videóból sugárzott. Meg akarom élni a kora reggel fényeit…

Kedvenc legrosszabb rémálmom
Kedvenc legrosszabb rémálmom
Tatranská Šelma Ultra

Beszámoló a valaha volt legkeményebb versenyemről Már menet közben gondolkoztam azon, hogyan lehet majd szavakba önteni a verseny közben átélt érzéseket. 2013 óta versenyzem, de kijelenthetem, hogy ilyen kemény menetben még nem volt részem, pedig voltam már sokféle távon, sokféle időben - többek…

"Tátra-turné" - prológ
"Tátra-turné" - prológ

Nagyon vártam már ennek a posztnak a megszületését, hiszen ez azt jelzi, mindjárt eljön az a bizonyos két hét és az a bizonyos két verseny. Az elmúlt hónapokban sokféle érzés kavargott bennem ezzel kapcsolatban, voltak jobb napok - pozitívabb érzésekkel - és persze kevésbé jók is - sok-sok…

Gránitmezőn innen és túl
Gránitmezőn innen és túl
Edzés a Magas-Tátrában

Szeptember elején született meg a gondolat, hogy milyen jó lenne még egy utolsót futni a Magas-Tátrában. Alig három hét telt el akkor az előző látogatásom óta, ami még éreztette hatását, hiszen azóta is sokat gondoltam útjaira. A verseny utáni elköszönés ráadásul nem úgy sikerült, ahogy terveztem,…

Mocskosul boldog 7 óra 52 perc
Mocskosul boldog 7 óra 52 perc
Tatranská Šelma Ultra

Nagyon vártam ezt a versenyt, hisz gyakorlatilag a tavalyi vertikál óta mozgatta a fantáziám. Az volt életem első külföldi versenye, ami kellőképpen megmutatta nekem a Magas-Tátra kőkemény arcát. Vágytam ezt a keménységet, de immáron nem a vertikálon, hanem a számomra élvezetesebb ultra távon. Aztán…

Piros úton a felhők felett
Piros úton a felhők felett
Magas-Tátra - Tatranská Šelma Ultra szakaszbejárás

Egyre közeledik augusztus közepe, ami egyet jelent a már-már szokássá vált nyári Magas-Tátra kiruccanással. Tavaly már összekötöttem az aktív pihenést egy versennyel - Tatranská Šelma Vertical - idén pedig folytatni szerettem volna ezt a jó szokást, így most is versenyzem, ezúttal a Tatranská Šelma…

Retrospektív: Magas-Tátra avagy hat nap a Mennyországban
Retrospektív: Magas-Tátra avagy hat nap a Mennyországban

2018 végéhez közeledve még meg szeretnék emlékezni arról a hat csodálatos napról, amit idén a Magas-Tátrában tölthettem el. Ebben az évben különösen sok szép nap volt a futással összefüggésben, de mégis ez a hat nap különleges helyet foglal el a szívemben. Ha a Naszályra azt mondom, hogy szerelem,…

A hegyek színes útjain

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása