A hegyek színes útjain

Janek Noémi futóblogja

Mint hómacska a jégen - Téli Börzsöny Trail L
Mint hómacska a jégen - Téli Börzsöny Trail L

2019 első versenye volt ez ma és mit ne mondjak nagyon vártam már. November közepén elküldtem a bennem élő "versenylovat" kicsit pihenni és az élményekben töltekezni. Na, persze az élmények mellett keménységet is kapott, hiszen beköszöntött a rendes tél az elmúlt hetekben, így végre volt lehetőségem…

A hófehér 50 kilométernyi árnyalata
A hófehér 50 kilométernyi árnyalata
Téli Turul Túrák - Zongor 45

Szeretem az A-ból B-be útvonalakat, mert van egy hangulata az olyan indulásnak, amikor az ember tudja, hogy most olyan útra indult, ami visz is valahova. Ez a Turul Túrák Zongor 45 távja esetében a Déli pályaudvar és a Szomor tengelyen mozgó utat jelenti. Látszólag nem sok értelmet lehet találni…

Célkeresztben – álmok, vágyak, tervek 2019-re
Célkeresztben – álmok, vágyak, tervek 2019-re

2018 az eddigi legjobb évem volt a futás szempontjából, minden értelemben. Emeltem a tétet: növeltem a heti kilométer adagomat úgy, hogy a havi 300 km felett legyek. Átlagban próbáltam tartani a heti 7-9 óra edzést és persze amire még jobban figyeltem: a szint gyűjtése. Az edzésszámom átlagban 3-4…

A hegyek színes útjain

Naptár

január 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív > >> 
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31
süti beállítások módosítása