"Átengedett A Hegy" - UltraKék Trail Budai

wp_20190419_11_17_22_pro.jpg

A téli/tavaszi szezonom utolsó versenyének szántam az UltraKék Trail Budai 53 kilométeres, 1810 méter szintet tartalmazó etapját, ami Visegrádról indulva Pesthidegkútra érkezik meg a Pilis- és Visegrádi-hegységen majd a Budai-hegységen átkelve. Az UltraKék versenyeivel már korábban is szemezgettem, ám vagy a helyszín vagy a táv miatt nem neveztem rá korábban. Amikor megláttam, hogy idén hazai pályára ér a verseny, már akkor tudtam, hogy nevezni fogok rá. Nagyon szimpatizálok a pólóra is felkerült szöveggel - "Átengedett A Hegy" - mert tökéletesen visszaadja azt az érzést, ahogy terepfutóként a körülöttem lévő természetről gondolkodom. Nem hódítom meg a hegyeket, nem is győzöm le az elemeket - a Természet az úr, amiben az ember csupán egy parányi semmiség, így hálásnak kell lenni minden ott eltöltött percért. 

Azt hiszem volt is miért hálásnak lenni, hiszen igazán nem lehetett panaszunk az időjárásra, terep állapotára. A versenyt megelőző napon április végéhez képest igen meleg és fülledt levegő köszöntött be, amit az este/éjjel érkező hidegfront söpört ki. Kellemesen hűvös kora reggel köszöntött így ránk, ami jó alaphangot adott a versenyhez. A már említett okok mellett azért is volt szimpatikus ez a pálya, mert a Visegrád-Pap-rét közötti szakasszal kezdődik, amit nem lehet elégszer megfutni az UTH-ra való készülésem során. Nagy jelentőséget tulajdonítok ennek a szakasznak, éppen ezért ragadtam meg egy újabb lehetőséget ennek tempósabb megfutására. 

A verseny reggele korán indult, hiszen 7 órakor már el is rajtoltunk Visegrádról. Ez alaphangon 4.45-kor történő kelést jelentett, ami nekem azért elég korainak számít. Gyors készülődés és a szokásos dilemma: mit kéne felvenni? Nézzük meg a hőtérkép mit mutat arrafelé. Ekkor még az eső is szakadt, így a radart is megtekintettem, hogy mire lehet vajon számítani Visegrád környékénél. Nagyjából 10 fok, esőzóna tovaszállóban kelet felé - jól van akkor ez rövid nadrág, póló lesz. Utálok túlöltözni, mert alapvetően jobban bírom a hűvösebb időt, így egyértelmű volt, hogy bevállalom a lazább öltözetet. Bár a rajtban kiszállva nem voltam annyira biztos a döntés jóságában. 

Még sötétben indultunk, szakadó esőben - hú, jó kezdet egy 53 kilométeres úthoz. Egyébként nagy kedvem volt elindulni, mert este is úgy feküdtem le, hogy alig várom már, hogy itt futhassak! Előtte hétvégén két részletben megfutottam az egészet, így minden kanyart, emelkedőt, lejtőt ismertem az úton. A felkészülés folyamatában ez mindig kritikus pont számomra, szeretem tudni, hogy hol futok és nem csak az elkeverés elkerülése miatt. A futásom taktikáját máskülönben hogyan tudnám felállítani? Pontosan tudom mit fogok megfutni az emelkedők közül és mit fogok gyalogolni. Persze a terv módosulhat menet közben aktuális állapottól függően, de előzetesen jó átfogni fejben a távot. Szóval a mentális felkészülés mindig fontos részt képez.

1_11.jpgA kedvem ugyan megvolt hozzá, mégis fáradtnak éreztem magam a korai kelés, relatíve kevés alvás miatt. Mire odaértünk Visegrádra gyakorlatilag kivilágosodott, hiszen negyed 7 körül volt ekkor. Sietni kellett, mert nem maradt sok idő a rajt előtt, így végleges döntés kellett a ruházatról. Nagyon fáztam, amikor a rajtszámért mentünk, így gondolkodóba estem megint. Úgy voltam vele, hogy bevállalom a rövidet, hisz azért van még hideg, mert nagyon korán van - inkább fázzak kicsit, mint melegem legyen, ugyanis végig emelkedünk az elején. Mire mindezt végig futtattam magamban már állhattam is a rajtba, hiszen lassan eljött a 7 óra. Egy rövid kocogás még belefért, ami arra szokott jó lenni, hogy nagyjából felmérjem az aktuális állapotomat. Minden rendben volt alapvetően, de mégis valahogy korainak éreztem az indulást. Szoktam ilyen időtájban is futni menni, így nem volt ismeretlen a dolog, mégis egy kicsit korainak találta még a szervezetem ezt a 7 órai indítást. Megkaptuk a rajtban az eligazítást a pályáról, jelölésről, frissítőkről, aztán harangszóra el is rajtolt a mezőny, amiben az egyéni indulók mellett páros és háromfős váltók első indulói is voltak.

58543837_2626642750696460_8926808986062159872_n.jpg

Gyors kezdés az utcán, majd rögtön megkezdődött az emelkedés a Fellegvárhoz. Elég sokat futottam erre mostanság, így pontosan tudtam, hogy képes vagyok megfutni az egész emelkedést. Ez volt a cél mára, így szépen futottam az emelkedőt a Kálvária mellett egészen a Fellegvár parkolójáig. Onnan kis hullámzás, ismét emelkedés majd a Bobpálya parkolója is eljött, ahonnan megindult az út a Pap-rét felé. Már ennek a résznek is ismerem minden kanyarját, rendesen meg is tudtam futni. Itt kezdtek rám feljönni a férfi mezőnyből (egyéni, páros), kicsit vissza is vettem a tempómból, mert a felfelét azért rendesen megtoltam. A Pap-rétig gyakorlatilag megfutottam mindent, kivéve a K+ elválása után lévő emelkedést. Ez a rész nekem alapvetően edzés volt 59417549_2626648267362575_850348299918508032_n.jpga versenyben az UTH miatt. Haladtam szépen, ismét feljöttek rám hátulról a férfi versenytársak közül, de nem nagyon izgattam magam rajta, mert a saját tempómat akartam tartani. Újabb emelkedés, aszfalt, majd egy nagyon jó rész jött, ami Pilisszentlászlóra vezet le. Itt nagyon szeretek futni, mert jó kis ösvény ez lefele, élveztem most is. Leértem Pilisszentlászlóra, jött egy újabb emelkedés a főútig, majd a csapás a Kis Rigóhoz. Egészen elképesztő volt felérni, konkrétan sorfalat álltak az ott jelenlévő párosok/hármasok váltó tagjai és akik a ponton szurkoltak a futóknak - hirtelen nem is tudtam, hogy merre nézzek, mert felértem a szűk ösvényről és hirtelen kitágult a világ a sok ingertől. Nagyon jól esett egyébként, tényleg ilyen ováció-jellegű volt, szóval köszönet érte, mert klassz volt ilyen hangulatban felérni annak ellenére, hogy ott pont nem voltam annyira emelkedett hangulatban. 

Pilisszentlászlót elhagyva jött az a rész, amin rengeteget futottam az elmúlt hónapban és sokat gondoltam erre a versenyre aközben. Egy problémám volt itt: nem igazán kívántam inni semmit, ami viszont közel 15 km körül már aktuális lett volna nagyon. Két szál ropit elvettem a ponton és úgy voltam, hogy Dobogókő felé mindenképpen kell colát innom. Itt megint elment mellettem egy férfi versenytárs és elgondolkodtam magamban azon, hogy tényleg ilyen szarul megyek? Az órám szerint tök jó időt futok, mégis sorra elhagynak, nem értem. Kósza gondolatként felmerült, hogy hadd menjenek...én tudom mi vár még ránk és tartalékolni kell hozzájuk. Dobogókő 58383039_2626777954016273_3069542272375717888_o.jpgazért masszív 5 km emelkedés, aztán lesz még kisebb-nagyobb más is, a végén pedig egy Csúcs-hegy. Ez kicsit gépies szakaszom volt annak ellenére, hogy az elmúlt egy hónapban minden hétvégén futottam itt nagy élvezettel. Azt gondoltam most is így lesz, de valahogy nem ez jellemezte ezt a szakaszt. Eljött a Sikárosi-rét, majd a dobogókői emelkedés kezdete. Ezt is megfutottam, hiszen eleve így edzettem, hogy megfutom a meredekebb részekig az egészet. Itt feljöttem két férfi versenyzőre, akik korábban megelőztek engem. Ez adott egy löketet, ami lendített tovább és kicsit fentebb még két férfi versenytársra fel tudtam kapaszkodni. Eljött az aszfalt, amit keresztezve tudtam, hogy ismét futásnak eredhetek, mert innen ez annyira nem vészes és lassan, de biztosan eljön Dobogókő is. A dobogókői pont is hihetetlen klassz volt, lelkesítő személyzettel. Nem kértem ugyan semmit, mert Pilisszentkereszten terveztem frissíteni. Megittam a colám, hogy dscn2875.JPGtudjak majd újabb adagot tölteni és mentem lefele. Itt mellém ért egy kedves férfi versenytárs, akivel Pilisszentkeresztig beszélgettünk korábbi versenyekről és jövőbeni célokról. Ez egyébként kifejezetten jó volt nekem, mert eddig csak magamban haladtam, amit alapvetően jobban szeretek, de ez itt most kizökkentett a magam monotonitásából. 

Eljött a pilisszentkereszti pont, mindenképpen colát terveztem vinni. A frissítés jegyében vettem két szál ropit, egy csemege uborkát, amit leöblítettem egy kis colával. Hú, az az uborka! Az valami isteni volt. Abból búcsúzóul még egyet el kellett vennem, mert ez az íz kellett most nekem. Egyszer jól megszívtam az uborkával egy korábbi Naszály Trail kosdi frissítőjénél, mert nem volt nálam semmi és gondoltam, akkor ezzel pótlom a folyadékigényem. Nem volt olyan jó ötlet, mardosta az üres gyomrom, úgyhogy azóta nem próbálkoztam vele. Ma ez volt a legjobb dolog a frissítőponton. Ez a pont elég nagy lendületet adott a továbbiakhoz, amire tudtam is, hogy szükség lesz, mert a Dera-szurdok után kicsit egyhangúbb rész jön. 

dscn2878.JPG

A pilisszentkereszti frissítőpont életképei

Nagyjából 10 km hosszúságú rész ez a Kevély alattig, így erre készültem fejben is. Ismerem ezt a részt jól, hiszen a Csobánkán áthaladó út a Pilis-Vörös-Vár terepfutás/teljesítménytúra része (kár azért a versenyért), úgyhogy vannak róla mindenféle emlékeim korábbról. A múlt héten itt is jöttem, ráadásul nagyon meleg volt aznap, így felüdülés volt most hűvösebb időben futni erre. A Kevély-nyeregig ismét egy gyaloglós etapot iktattam be, ami közben kicsit pihentem, hiszen tudtam, hogy ezután a Csúcs-hegy alatti K-; Z- közösig megfutok mindent. Szép rész egyébként ez is, Pilisborosjenővel együtt. Újabb frissítőpont jött 43 km körül, amit kihasználtam cola töltésre. Itt a savanykás gumicukrok vették át a hatalmat bennem, így abból fogyasztottam hármat a colával öblítve. Újabb töltés, újabb löket, aszfaltot elhagyva újra erdős rész Pilisborosjenőn. Egy dolog foglalkoztatott itt: 10-es főút forgalma vajon mennyire lesz húzós? Múlt héten szerencsém volt, mert sikerült kifogni egy leheletnyi szünetet, most nem tudhattam mi lesz. Kiértem az erdőből, majd megláttam egy láthatósági mellényes srácot - hú de jó, hogy itt van! Álltunk az út mentén egy rövid ideig, majd amikor a lehetőség jött, akkor megállította az érkező autóst és újra úton voltam. Szerencsére a vonat sem jött, így hamar a Rozália-téglagyár aszfaltját koptathattam. Utolsó emelkedés jön. Mindenképpen meg akartam futni a Zöld becsatlakozásáig, így ehhez készítettem magamat. Futottam felfelé - fordulás balra, majd jobbra, majd balra és ismét megláttam két férfi versenytársat, akik dscn2918.JPGPap-rétnél hagytak le (a 2-3. helyezett egyéni férfi versenyzők voltak egyébként). Ez ismét egy löket volt, mindenképpen utol akartam őket érni, ami nem is tűnt elérhetetlennek, mert gyorsabban haladtam a felfelén. Elég hamar felértem majd jött az érzés: innen már csak lefele és befele az iskolába!

Nagyon gyors tempóban (4 percesek sem voltak ritkák) lezúdultam, majd elértem az utcát és onnan vágtattam lefelé a főúthoz. Üres út, utolsó emelkedés. Az órámat nézve láttam, hogy ez bizony bőven 5 óra 30 percen belül meglesz és nagyon örültem, mert jó tempót mentem mégis az volt az érzésem, hogy mehetnénk nyugodtan tovább. Most tényleg mehetnénk, mert teljesen jól vagyok. Jó emlékek kötnek ehhez az iskolához, mert anno a Budapest Terep Kupa távjai indultak innen és érkeztek ugyanide. 2013-ban életem első futóversenye éppen itt volt a minimaraton távon. Végül 5 óra 25 perc 18 másodperces idővel húztam be az 53 kilométer, 1810 méter szintemelkedést tartalmazó pályát, amivel roppant módon elégedett vagyok. A pálya remek volt, az erőbeosztás is tökéletes volt, az érzet is rendben volt és a tempóm/időm bőven olyan lett, amilyet szerettem volna. Örültem persze az abszolút mezőny 2. helyének és a női első helynek is, de a helyezés dscn2905.JPGalapvetően itt most nem élvezett prioritást, mert az idő és az érzet volt a hangsúlyos. 

A célhelyszín más örömeket is tartogatott a kényelmes nagyságú hely mellett. Korábbról tudtam, hogy a tornaterem azon gyöngyszemek közé tartozik, ahol mászófalak is megtalálhatóak sok egyéb más eszköz mellett. Igazi ritkaságnak számít szerintem az ilyen, legalábbis én Budapesten nem tudok olyan iskoláról, ahol ilyen lehetőség adott. Nem is tudtam ellenállni a vágynak, így minden lehetséges falat megkóstoltattam a cipőmmel egyfajta levezetésként. 

Külön hatalmas köszönet az összes EP/frissítőpont személyzetének, akik tényleg segítettek minket abban, hogy átengedjen minket a Hegy. Minden ponton lelkesítő, jókedvű emberek tettek-vettek, úgyhogy öröm volt áthaladni ezeken a helyeken. 

Méltó lezárása volt ez a  téli/tavaszi versenyszezonomnak, mondhatnám úgy is, hogy feltette a pontot az i-re. Az Ökofutás által szervezett Téli Börzsöny Trail versenyével kezdtem az évet és most velük is zárom a tavaszi szezont az UltraKékkel. Az érem is szép lett, főleg mivel a Kék sáv jelzésre épül. Szeretem a különböző jelzésekhez kötődő túrákat/terepversenyeket, így új színfoltként kifejezetten örültem ennek és a pólónak is, amit mindig megnéztem, amikor valakin láttam ilyet.

A következő versenyem már az év egyik célversenye, így az Ultra-Trail Hungary lesz, ami egyben életem első 100 km feletti távja is. Ez a mai azt hiszem megerősítette, hogy a felkészülésem jó úton haladt eddig és eztán is ugyanezen az úton halad tovább egészen június 9-ig. 

dscn2917.JPG

 Hivatalos képekért köszönet: DonRazzino; Szabó Áron